Gyulai vár

Mintegy kétezer diák érkezik ezekben a hetekben a Gyulai Várba a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében. A program célja a fürdőváros történelmi épületét a hétköznapokban is jellemző élményalapú tudásátadás.

Fekete-Dombi Ildikó, a várat is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) kezdeményezésére és koordinálásában megvalósuló Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program a köznevelésben tanuló 7–11. évfolyamos diákokat célozza meg. A program amiatt indul 7. osztálytól, mert ekkorra a diákok megkapják azt az alaptudást, amelyre építeni lehet. Kidolgozói korábbi kutatásokra hivatkozva úgy látják: a fiatalok vágynak aktívan kapcsolódni a történelemhez. A kezdeményezés emiatt helyszíni, élményalapú tananyag-feldolgozási lehetőséget biztosít az osztályok számára – közölte az ügyvezető igazgató.

A csoportok tehát tanulmányi kirándulás keretében keresik fel a pedagógus által kiválasztott nemzeti és történelmi emlékhelyet – tette hozzá a szakember. A díjmentes látogatáshoz a Nemzeti Örökség Intézete múzeumpedagógiai vezetést és a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete által összeállított, letölthető módszertani segédanyagot is biztosít. Az utazás- és látogatásszervezést a Klebelsberg Központ illetékes helyi tankerületek koordinátor munkatársai végzik, a jelentkező tanulócsoportoknak tájékoztatási segítséget is nyújtva.

Hazánk 85 emlékhelyéből az idei tanévkezdéskor 47 helyszínen, köztük a Gyulai Várban indult el a program, amelyen a részvétel tehát az iskoláknak nem kerül pénzbe.

Fekete-Dombi Ildikó elmondta: a Gyulai Vár szakemberei által összeállított emlékezetpedagógiai esemény jól példázza, hogy az itt dolgozók hisznek az élményalapú tudásátadásban, amely a garantált programoktól kezdve a múzeumpedagógiai kínálatukig mindenhol tetten érhető. A NÖRI projektjében megjelenő Szulejmán kémei című programjukban a hagyományos frontális előadás helyett izgalmas és szórakoztató formában elevenítik fel az 1566-os ostromot. A diákok a vár teljes területén kódfeltöréssel és logikai feladatok megoldásával keresik azokat az információkat, amelyek a hadmozdulatok előkészítését segítik.

A fürdőváros legismertebb történelmi épületébe decemberig kétezer diák érkezik. A program a teljes tanévben tart, tavasszal újabb csoportok érkezésére számít a gyulai kiállítóhely.

Friss

Ha október 23-án Békéscsabára indulsz, ne feledd: a délelőtt egy...
Fellépők egész sora érkezik és koncertezik az idei, 28. Csabai...
Hagyományőrző forgatag és gazdag ízek várják az érdeklődőket...
A Békés városban élők és érdeklődők együtt emlékezhetnek az 1956-os...
A Békés Megyei Könyvtár izgalmas, tematikus programsorozatot kínál...
Október közepén különleges kalandra hív a Munkácsy Mihály Múzeum: a...
Október 10-11-én Békésszentandrás sportpályáján színvonalas zenei és...
Október 8-án igazán izgalmas program várja a könyvszerető közönséget...
Az Egy bolond négyet csinál című kabaréest Rejtő Jenő szellemes...
Mihez kezdünk az idővel, ha hirtelen kevés lesz belőle? Az ég minden...

Galéria ajánló

Kedvenceink

május 10 Hírek
Ezen a hétvégén rendezik Gyulán a hagyományosnak számító Gyulai Virágok Fesztiválját. Szombat reggel felkerekedtünk, s mi is körülnéztünk a pompás standokon, s mint az fotóinkból kiderül, ez a...
március 30 Hírek
Hazafelé robogtunk a négysávoson. Teljes nyugalommal hallgattam a kedvenc podcastomat, amikor Ildikó kérdése törte meg a „csendet”: - Meg sem kérdezted melyiket választottam! Na, erre a kérdésre nem...
március 23 Hírek
Szombaton változatos programokkal várta a látogatókat a szülinapos Almásy-kastély. Mi a Tacskótalálkozón jártunk, melyet már negyedjére rendeztek meg. Interjút kértünk több rövidlábútól is, de...
január 31 Hírek
Buliztam már Kádárékkal, tomboltam Kádár Ferenc dévaványai pásztorember dalaira, muzsikáltam is azokat, de eddig a Kádár famíliával kapcsolatban a POP műfajban nem kellett megmerítkezzek. Eddig...
január 29 Hírek
Kíváncsi vagy rá miért? Megszokhattad már, hogy a mi életünk Ildikóval kalandos. A leghétköznapibb történések is megoldandó faladatként tornyosulnak elénk. Így történt ez tegnap is. Hivatalosak...
január 11 Hírek
Izgalommal telve ébredtem ma reggel. Ebédnél már kicsit összerándult a gyomrom, de ezzel más is így lenne, ha oly veszélyes kalandra vállalkozna, mint ma én. Hivatalosak vagyunk az Esküvő...
január 07 Hírek
Újévi koncertre invitáltak bennünket a hétvégén Szabadkígyósra, s mivel vágytunk némi lazább szórakozásra, természetesen felkerekedtünk. Klasszikus és laza? Igen. Neked sem lehet más tapasztalatod,...
december 11 Hírek
A "Korábban írtuk" sorozatunkban egy éppen 22 éve megjelent írást ajánlunk figyelmetekbe. A békéscsabai FEK-be akkoriban egy kiállítás erejéig ellátogatott a TV Maci, akit természetesen bábfigura...
november 26 Hírek
Megvallom, engem elsőre sokkolt a hír, mivel eddig azzal sem voltam tisztában, hogy a Mikulásnak saját építménye lenne a megyeszékhelyen. Viszont semmiképp sem vehettem kacsának – stílusosan sarki...
november 24 Hírek
A délelőtti gyermekprogramok után, melyekről tegnap beszámoltunk nektek, délután és este már nem csak kísérőként várta a felnőtteket a Csaba Center szülinapi bulija. Természetesen a mi helyünk is...
november 21 Hírek
Láttatok már Csaba Center szülinapot szerdán? Esetleg csütörtökön? Persze, hogy nem, hiszen mindig szombaton tartják, hogy a buli után másnap kialudhasd magadat! „Különleges egybeesés az idén, hogy...
november 20 Hírek
Nem hiszitek el, már megint színházban voltam. Veszélyes ez, mert-előbb utóbb azt fogjátok gondolni, hogy kultúrlény volnék! Pedig kedves ismerőseim...? És hát ugye nem csak a büféig jutottam el,...
november 01 Hírek
A Ladics-házba megérkezvén egyértelműen jeleztük jöttünk szándékát, miszerint meghívót kaptunk Ladics-tárgyak átadására, de a recepción ülő tanárnő olyan szuggesztíven és átéléssel beszélt a...
október 31 Hírek
A ránézésre jórészt nyugdíjas közönség nagy meglepetésére felcsendült a zongorán a „Süssünk, süssünk” Bartók Gyermekeknek című ciklusának első kötetéből. Miközben csodásan zengett a zongoramuzsika a...
október 29 Hírek
Ilyentájt minden évben unalmasan hangzik el valamely ismerősünk szájából: "Nálunk nincs Halloween, nálunk Mindenszentek van." Én pedig határozottan állíthatom, hogy még gyermekkoromban is...
október 27 Hírek
Szombaton kolbászgyúró versenyt is rendeztek a Csabai Szlovák Vásáron, ahová szokásunkhoz híven kicsit korán érkeztünk. A segítők még pakolták a padokat és a vájlingokat, a sátrak alatt pedig az...
október 24 Kék Bolygó
Ifjúkoromban sokat jártam a Békés környéki tájat. Túráztam, olykor horgásztam és sok esetben fotóztam. Megviselt negatívok őrzik ezek emlékeit, valamint a leharcolt ZENIT 12XP. Az elmúlt években...
október 23 Hírek
Nemzeti ünnepeinken, mint a main is, általában eluralkodik rajtunk a politika, s szónokaink megszólalásait legtöbbször ez hatja át. Gyulán viszont rendszerint figyelnek arra is, hogy valamilyen...
október 19 Hírek
Régi kapcsolatom van ám Patkó Bandival. Lehettem úgy 17 éves, ültünk Hegedűsnével – aki akkor még egyszerűen „anyu” volt – a konyhában, s együtt füleltük a Bécsből hozott Tobishi kazettás magnót....
október 16 Hírek
De hogyan is történt? OK, elmesélem, úgyis szeretem magam égetni. Reggel megérkeztem a színházhoz. Lenyomtam a nagykapu kilincsét a megszokott módon (mármint ahogy azt huszonötéve megszoktam),...
szeptember 29 Hírek
Onnan folytatnám, ahol a minap félbehagytam. Csütörtökön egy estélyre voltunk hivatalosak a kastélyba. Melyik kastélyba? Természetesen a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyba. Persze, persze, a múltkor...

Videó ajánló