A ránézésre jórészt nyugdíjas közönség nagy meglepetésére felcsendült a zongorán a "Süssünk, süssünk" Bartók Gyermekeknek című ciklusának első kötetéből. Miközben csodásan zengett a zongoramuzsika a Vigaldában, Bojczán István műszaki csoportvezető félrehúzódva mosolygott a nem létező bajusza alatt. Talán csak ő volt minden ismeretnek birtokában e hétfő délutánján, ami nem is csoda, hiszen már 50 éve koptatja a Békéscsabai Jókai színház márványlapjait.
Higgyétek el, nem csak kérkedem azzal, hogy lehettem volna a kétezredik! Nagy önuralom kellett, hogy ne álljak be az érkező közönség soraiba, hiszen percekkel korábban már mindenről értesültem Bojcitól. Először a bejáratnál futottunk össze. Megvártam, hogy átöltözzön ünneplőbe, s ezt követően együtt sétáltunk föl a lépcsőn, ő meg csak sorolta. De úgy, hogy majdnem lemaradtam.
„… most is egy ilyen csoda lesz képzeljétek el! Most lesz a kulisszajárásba a kétezredik látogató tavaly szeptember óta. Ami más színháznál évek alatt gyűlik össze, az nálunk egy évad alatt.”
Kérdésemre, hogy tudja-e már, hogy pontosan ki is lesz a kétezredik látogató nemmel felelt, de részletesen elmesélte a számítási metódust és ezzel a beavatottak közé kerültem. Nem éltem viszont vissza az információval.
A Vigadó ajtajához érve már gyöngyözött ki a résekből a zongoraszóló. Vozár M. Krisztián játszotta be éppen magát és a hangszert.
Bojci bemutatta Nánási-Veselényi Orsolya színművésznőt. Elárulta, hogy a mai délután az ő projektje is lesz. Egyfajta vizsgamunka projektmenedzsment témakörben. Láthatóan sosem árt új dolgokban elmélyülni.
István mesélt arról, hogy a ma érkező társaság, már nem először jár itt vendégként, s külön kérésük volt, hogy magáról a Vigadóról és annak történetéről essen szó. A Vigadót Bojci következetesen Vigaldaként emlegette, ami azért sokat elárul a terem egykori funkcióiról.
Megtudtam, hogy számos híres személyiség járt e falak között. Nem feltétlenül színészek. Bartók Béla például hatszor lépett itt föl. Először 1926-ban, utoljára pedig 1936-ban, s Bojci előre vetítette, hogy lesz egy történet a zongoráról, na meg egy kis zongoramuzsika, amint az korábban már kiderült.
Istvánnal már egy relikviákkal telerakott asztal mellett álltunk, s itt tett említést a Tanácsköztársaság helyi direktóriumának összehívásáról, a román megszállásról és dajdajozásról, a megszálló antant hatalmakról, akik "egy évig úgy éltek itt mint Marci Hevesen".
Bojci eredeti dokumentumokat is mutatott nekem. 56-os relikviákat, hirdetményeket rögtönbíráskodásról, fotókat a kisvasútról, Sztálinról és Rákosiról, kiadványokat az itt fellépő színészekről, a színház eredeti terveiről… Természetesen egykori színházi plakátokat is kezembe foghattam.
Ezen a délutánon a Vigadó is elég eklektikus berendezéssel várt minket, hétköznap ugyanis próbák helyszíneként szolgál. A közeljövőben A Noszty fiú esete Tóth Marival-t viszik színre, melynek olvasópróbáján a közelmúltban mi is jártunk. A képeinken is feltűnő fehér drapériák ezért függtek a teremben, de felfedezni véltem az előző hétvége 56-os ünnepségének berendezési tárgyait is.
A kezdés előtt még Nánási-Veselényi Orsolya is szóba állt velem. Elmesélte, hogy a színészet mellett egyetemre jár, s itt projektmenedzsmentet is tanul. Ez az alkalom számára egyfajta vizsga. Ennek kapcsán jutott eszébe "Pista bácsi" és a kulisszajárások sorozata. Kitűnő alkalom egy megemlékezésre, mivel 70 éves a színház állandó társulata, István 50 éve van a színháznál és éppen 70 éves. 70-50-70.
Orsolya előrevetítette, hogy ő maga a társulatról fog beszélni, bemutatja az élményeiket, emlékeiket.
Eszmecserénk végén a folytatásra lettem volna kíváncsi, de a sejtelmes mosoly mellé csak ennyi választ kaptam:
"Lehet, hogy betársulok Pista bácsihoz..."
Lassan megérkeztek a kulisszajárás vendégei, így a közreműködők már rájuk figyeltek, illetve mint az előbb hallhattuk, "menedzselték" őket.
A belépők közül egy hölgy egy könyvet kapott a kezébe. Igen. Jól gondoljátok, ez a konspiráció része volt, kisvártatva őt köszöntötték kétezredik látogatóként.
Megkezdődött a szokásosnál ünnepélyesebb kulisszajárás. István kis színeseket mesélt a színház és a Vigalda történetéről, Orsolya megidézte régi színészek emlékét, Krisztián pedig Bartók muzsikájával zengte be a termet.
Ezen a napon mindenkit ért még meglepetés. Egyszer csak kiderült, hogy az egyik fonott székben ücsörgő úr személyesen Kadelka László, a Nemzeti színház egykori főügyelője, akinek élete egy darab színháztörténet. Azzal a küldetéssel érkezett, hogy a Nemzeti Színházról szóló sztorikkal szórakoztassa az egybegyűlteket, de eltérve eredeti tervétől ő Bojczán Istvánt és az itt folyó munkát méltatta.
Na, ennyit a bevezetőről. A folytatáshoz viszont magatoknak is el kell látogatnotok a Békéscsabai Jókai Színházba egy kulisszajárásra!
Ugye nem gondoltátok komolyan, hogy Bojci valamennyi titkát kifecsegem.
Kapcsolódó fotóalbumunk:
Egy korábbi írásunk a Jókai Színház életéről:
Tegnap kétszer is jártam a Jókai Színház olvasópróbáján - A Noszty fiú esete Tóth Marival
Szöveg, fotó: Sanyika
