De hogyan is történt? OK, elmesélem, úgyis szeretem magam égetni. Reggel megérkeztem a színházhoz. Lenyomtam a nagykapu kilincsét a megszokott módon (mármint ahogy azt huszonötéve megszoktam), elfordult, de a kapu nem nyílt, odabent felrakatolt székek hegye látszott. Megpróbáltam egy másik bejárót. Itt már nagyobb sikerem lett, de a hölgyek csodálkozása közepette rá kellett jöjjek, hogy Telekgerendáson mi nyilván más időzónában élünk, ugyanis egy órával korábban érkeztem. Mindenki nyugodjon le, sikerült tartalmasan eltöltenem a felszabadult órácskát. Másodjára már profin érkeztem, tekintettel arra is, hogy első jöttömkor Kovács Sanyi végigvezetett a hátsó traktus zegén-zugán. (Na jó elismerem, hogy egyszer, de csak egyszer egy fiatalembertől kellett kérjek egy kis útbaigazítást.)
A Vigadónál már ismerős helyszín fogadott, kaptam egy rövid eligazítást a „viselkedési szabályokról”, s odabent Kohári Imi mosolygós arcával találkoztam. Sok időt eltöltöttünk itt dideregve a „Huszárverbunk” felvételein. És miért sikerült ily körülményesre első jelenésem? Eddig sem titkoltam előletek, hogy ez itt egy újrainduló portál, az elmúlt húsz évben kicsit eltávolodtam ettől a világtól, meghát kicsit izgága típus is vagyok.
A rövid interjúk alatt érdemes volt fülelni, ugyanis ilyen mondatok hangzottak el. Az alábbi a dramaturg szájából:
„Nagyon fontos az, hogy alapvetően a teljes regény átírásra került. Gyakorlatilag a szövegkönyvben egy mondat Mikszáth sem maradt, ami a szereplők szájából konkrétan elhangzik. A történeten akkor kellett módosítani, amikor az akkori társadalomra vonatkozó konfliktusok merültek föl – ugye a tizenkilencedik században ez egy fennmaradó feudális rend, egy nagyon tekintélyelvű gondolkodás van jelen – és például amikor Feri azzal manipulálja Tóthékat, hogy kompromittálja Marit és úgy tesznek, mintha ők a házasság előtt valamilyen intim kapcsolatba kerültek volna egymással, ez egyszerűen a huszadik század végén már nem kerülhetett szóba. Kellett egy olyan megoldást találnunk helyette, ami valahogyan lavírozik ennek a határán, esetleg átbillen, de ez már sokkal inkább a nézőre, vagy a befogadóra van bízva…"
Tessék? Huszadik század vége? Úgy tűnik már megint el vagyok tévedve, hát csak úgy tűnik valami baj van a fejemben, de legalábbis katyvasz! „Mikszáth feat. Czene Polgár Donát”, vagy sokkal inkább: „A Noszty fiú esete Tóth Marival – Czene Polgár Donát feat. Mikszáth Kálmán”?
Kicsit megszédültem, le kellett ülnöm, de szerencsémre ezzel egy időben a terem is elcsendesedett, mindenki helyet foglalt a hatalmas asztalnál. Pontosabban a társulat. A fotósok természetesen továbbra is császkáltak.
Összeszedtem magam, s megpróbáltam koncentráltan figyelni.
Elsőként Seregi Zoltán igazgató emelkedett szóra. Néhány szót szólt a darabról, s a darabválasztásról. Megjegyezte, hogy Mikszáth ezen darabját mindenki ismeri, ha másnem kötelező olvasmányként, ez a mű alkalmazása mellett szólt, de nem akartak sokadikként egy klasszikus művet hagyományos formában bemutatni, ezért egy átdolgozott verzióra kell számítsunk. (Itt talán egy kicsit elkezdett oszlani a köd a fejemben.)
Következett a szereposztás ismertetése. Harag ne essék, itt én csak a főbb szereplőket említeném meg:
Noszty Ferenc – Czitor Attila
Noszty Pál, az édesapja – Bartus Gyula Jászai-díjas, Érdemes Művész
Kopereczky Izrael Izsák Báró, Kéty – Katkó Ferenc
Noszty Vilma, Kopereczky felesége, Noszty Pál lánya – Csonka Dóra
Tóth Mihály, Amerikából hazatért gazdag polgár – Csurulya Csongor
Tóthné – Tarsoly Krisztina
Tóth Mari, a lányuk – Kiss Viktória
Végre szót kapott Tege Antal, a színmű rendezője is. Elmesélte, hogy Seregi Zoltán igazgató néhány hónappal ezelőtt 50 éves születésnapi ajándékként „nyújtotta át” a rendezői felkérést, csupán néhány kitétele volt: „Abban a korban, abban a jelmezben!”. Rendezőnk így meséli tovább: kézfogás, „Persze, persze… - Gondoltam, hogy csak nem veszi vissza az ajándékot!”
Megemlítette Tege Antal, hogy ez az első olyan darab, amit nem ő választott, hanem kapta, ezért meg kellett szeretnie. Mesélt nekünk a korabeli dzsentri világról, az érdekházasságokról, Mikszáth jellemességéről, s arról, hogy a darabban ezzel szemben számos jellemtelen karakter van.
Megtudhattuk, hogy a történet az ezernyolcszázas évek végén játszódik, s megismerhettünk egy valós sztorit is 1901-ből, mely részben alapjául szolgált a darabnak. Ekkor egy gazdag zsidó család lányát megszöktette egy arisztokrata, dzsentri fiú, majd a papa azt mondta, hogy ezt követően a lányát el kell venni. Látszólag belement a házasságba, megrendezte az esküvőt, odarendelte az egész családot, miközben a lányát már külföldre szöktette, s nem segítette elő, hogy a dzsentri fiú az ő vagyona segítségével szerezhessen politikai befolyást.
Elmesélte azt is, hogy a szabadelvű párt 1905-ös válsága is hatást gyakorolt Mikszáth gondolkodására. A Wikipédia így ír röviden erről a korszakról:
„1905-ös választásokon elszenvedett veresége súlyos belpolitikai válságot eredményezett, aminek egyik következményeként a Szabadelvű Párt 1906. április 11-én, alig két héttel az 1906-os választások előtt jogutód nélkül feloszlott.”
Ez egyfajta rendszerváltást hozott magával, s Tege Antal számos párhuzamot vélt felfedezni az 1989-es rendszerváltással, így a történetet áthelyezte a kilencvenes évekbe.
Na itt csaptam a homlokomra. (Természetesen csak képzeletben, különben elég feltűnő lettem volna.) Megvilágosodtam. A régi kor szereplői ekkor is hasonlóan próbálták addigi befolyásukat az új világba átmenteni.
A rendező ezek után két Mikszáth idézettel kívánta nekünk az író gondolkodását bemutatni.
Az első idézet a romantizmusról szól:
„I. Bonyodalom
Ön gyűlöli Zolát és szereti a romantikusokat. Írja, hogy az én irományom is rokonszenves önnek, de kifogásolja a meséimet, nem eléggé frappánsak – úgymond –, kevés a meglepő, alig van valami rendkívüli bennök. Egészen közönséges, mindennapi dolgok, amik nem rázzák meg az ember lelkét.
De hát, uram, mondtam én azt valaha, hogy én az önök lelkét akarom rázogatni?
Ezt csak az ön iskolája teheti igen könnyen, mert mindazt használja a meséiben, amit a tízparancsolat eltilt. Ebből áll az egész romantikus mesterség.
Én pedig mindjárt azon kezdem, hogy megtartom az ötödik parancsolatot: »ne ölj!« és sohasem ölök meg a hőseim közül senkit. Az mind élve marad, ameddig neki tetszik.
Csodálkozom a szemrehányásain, melyeket hozzám intéz, és szeretném önt meggyőzni, hogy okos ember létére ne legyen ebben annyira naiv. De miként kapacitáljam? Az elméleti részét nem fejtegetem, mert abba magam is megbotlanék, hanem a gyakorlatban próbálom önt kigyógyítani. Üljön le ide mellém és gyújtson rá, kérem, egy cigarettre; elmondok önnek egy szájaízére való történetet az ön iskolájából. Önnek az tetszeni fog, de mégis meggyőződik róla, hogy az szamárság…”
A regény utóhangjából szintén meghallgathattunk egy idézetet:
„UTÓHANG
Az erdők elpusztításával elvesztek a bennük lakozó nagy állatok, bölények, medvék. Hiszen természetes valami. Épp úgy elpusztította a folytonos civilizáció és az iskola előnyomulása a babona, a miszticizmus sötét rengetegeit, tehát szükségképpen el kellett tűnniök e kiirtott homályokból a meséknek. A fantázia szívesebben táplálkozik a sejtésből, mint a tudásból. A nagy mesemondók eltűntek tehát a föld színéről és vissza se fognak térni többé. Dumas, Hugó Viktor és Jókai után bezáródik a kapu és nem valószínű, hogy még valamikor megcsikorduljon sarkaiban.”
A cselekményt tehát áthelyezték a kilencvenes évekbe, a romantikából áthozták a realizmusba, s talán egy szó sem maradt az eredeti szövegből. Tege Antal arról is szót ejtett, hogy voltak félelmei, mivel az ifjú dramaturg a kettőezres években született, s kétségei voltak, mennyire érez rá a kilencvenes évek ízére. De a szöveg jól sikerült, bizonyos szempontból túl jól is, mert amikor közösen ráeszméltek, hogy a darabot hetedik-, nyolcadik osztályosoknak is játszani fogják, kicsit át kellett írni a szövegkönyvet. Czene Polgár Donát az új verziót a következő megjegyzéssel küldte át: „Küldöm a családi változatot is.”
A folytatásban betekintést kaptunk a díszlet és a jelmezek sajátosságaiba. Szerintem mindennél jobban jellemzi a helyzetet, hogy a kilencvenes évek olykor laza, olykor színes, csicsás világát fogják idézni a jelmezek, egy ponton - mintaként - Stadler József, a kilencvenes évek „sztárvállalkozó, juhász” alakja mosolygott vissza ránk a vetítő vászonról, a Tóth család pedig a Dallas stílusában öltözködik.
A színpadon meg fog jelenni látványosan maga a pénz is, hiszen ekkoriban minden ekörül forog.
A zenei „poénokat” azért mégsem lőném le, maradjon valami titok az előadásra is!
Már nagyon várom a bemutatót, mely 2024. november 22-én lesz, izgalmasnak ígérkezik ez a feldolgozás. Egyetlen esetet tudok elképzelni amikor a kíváncsiságom még sürgetőbb lenne, ha a 2020-as évekbe transzponálták volna a történetet.
Szóval várjuk együtt a bemutatót! Szerintetek kapok meghívót?
Azóta elkészült a darab, s kaptam meghívót. Olvasd el, mit tapasztaltam a főpróbán!
Kénytelen leszek negyedszerre is elmenni a Noszty fiú esetére a Jókaiba. Te velem tartasz? - Galériával
Tekintsd meg a próbán készült fotókat is!
Szöveg, fotó: Sanyika
