VII. Bábos Drámaíró Verseny, Villám-mesék a bábszínpadon elnevezéssel régi-új rendezvényt látogathatunk meg Békéscsabán, 2024. szeptember 3. és szeptember 6. között. A fesztivál négy év kihagyás után jelentkezik. Az idei versenyt a KULTÚRSZÖSZ keretében rendezik meg.
Most nem csupán egy előadást kínálnak, hanem egy egész fesztivált, ugyanis az idei drámaírón kifejezetten 16+ -os előadásokat várnak az íróktól és a rendezőktől. Egyedülálló, egyszeri és megismételhetetlen!
A darabok támáit szeptember 3-án húzzák ki, s az írók az ezt követő éjszakán írják meg darabjaikat, melyeket a szintén sorsolt rendezők és csapatok valósítanak meg. Izgalmasan hangzik? Igen, mert az is lesz.
Program:
szeptember 3. 17:00 Megnyitó, témahúzás
szeptember 4-5. 10:00-19:00 próbák
szeptember 6. 18:00 Bemutatók és eredményhirdetés
Jegyár: 5.000,- / fő, mely jeggyel a teljes program látogatható!
ÍRÓK
Drubina Orsolya
Amikor fiatalon eldöntöttem, hogy színházcsináló leszek, már akkor is úgy képzeltem el, hogy ez nem csak abban merül majd ki, hogy a színpadon állok, vagy rendezek. A színház egy nagy sajt, s én, mint egy kis sajtkukac, jól átjárom, minden részébe belekóstolok. Számomra az, hogy rendezőasszisztensként létezem, vagy színészként, esetleg ruhatárosként, mind ugyanazt a lelkesedést, ugyanazt a lelkiséget jelenti.
A színházzal foglalkozó gondolataim a Mesteremberek között vannak otthon. Hiszek abban, hogy van egy kis csapatunk, s együtt kitaláljuk, mi hogyan legyen, a falu apraja-nagyja segít, lehoz a padlásról egy vaskádat hajónak, vagy szabnak-varrnak a háttérben a szurkolóink. Néha be kell menni felmosni a színpadot, máskor pedig kiállni a közönség elé, és játszani. A különbség csak ennyi.
Az egyetemen, kis ösztöndíjamat színikritikák írásával próbáltam kipótolni, melyek a Tiszatáj folyóiratban jelentek meg, de nagyon kifárasztottak, úgyhogy elkezdtem verseket írni, hogy ne égjek ki. Csak úgy önmagam számára. Főleg prózaverseket. Aztán ezek is megjelentek a Tiszatájban, ezeket pedig elolvasta Rózsa Teodóra, aki a szegedi Kövér Béla Bábszínház színművésznője. Nála beszélgettünk egyszer, rózsaillat, gyertyafény, ahogy kell, s azt mondta, szerinte nekem drámákat kellene írnom, van is rá most egy lehetőség a bábszínházban, egy kikötés van: legyen benne sárkány. Valamiért nem tudtam egy „valódi” sárkányos mesét elképzelni, ezért elgondolkoztam azon, mi is a leglényege ennek a lénynek. Repül, tüzet okád, félünk tőle, nagy és misztikus. Ám legyen. Az én darabom egy repülőtéren játszódik, ahol Kis Sára semmiképp sem tud átmenni a kapun, a bőröndjében mindig találnak valamit, amiért nem szállhat fel a gépre. Ezek a bőröndlakók később átváltoznak az említett szörnnyé, és a szereplőmnek szembe kell néznie velük. Ez lett a Sárkányterminál című első drámám. Felnőtteknek szóló bábmese. Megírtam, s azt mondtuk, oké, most küldjük el véleményezésre azoknak, akik értenek hozzá. Jelentkeztem vele a szabadkai Népszínház drámapályázatára, ahol végül nyertem, így fel is olvasták a Felolvasószínházban. Megboldogult Radnay Annamária akkor ott volt, látott engem és valamit bennem, tudtomon kívül elküldte a Sárkányterminált a Nyílt Fórum pályázatára, ahová szintén beválogatták. Ide már szerzőként vártak. A drámafejlesztés és a színpadi szövegekről való együtt gondolkodás mindenkor hasznos, és természetesen teljesen elbizonytalanító. Megtanultam, hogy a bizonytalanság jó. Ébren tart. Tanít figyelni, kikövetkeztetni, utat találni, megmártózni, kikészülni, újra belevágni.
Hanula Zsolt Péter
Körülbelül három évvel ezelőtt (41 éves voltam akkor) tűnt fel, hogy a szakmai önéletrajzokból feltűnően elkezdtek eltűnni születési dátumok. Mindennek ideológiai hátterét sejtem is, meg nem is, inkább csak tudomásul veszem. Budapesten, ezen belül Újpesten születtem és nevelkedtem, és ezt valamiért mindig ki is hangsúlyozom, mármint az Újpestet. Máig senki nem tud épkézláb magyarázatot adni rá, hogyan kerültem a helyi amúgy jónevű műszaki technikumba, ahol öt éven át éltem hazugságban, tudniillik, hogy egy szót is értek mindabból, amiről körülöttem beszélnek. 2005-ben megszereztem a diplomám média-kommunikáció szakon, így már papírom is lett a szakmáról, amit akkor már öt éve aktívan űztem. Filmes magazinokban kezdtem publikálni, barátommal és kollégámmal megalapítottuk A hetedik sor közepe című blogot és alkotói csoportot, illetve mindennek elkerülhetetlennek tűnő részeként elkezdtem kitanulni az akkor még csak formálódó közösségi marketing alapjait. Mindez odáig fajult, hogy észre se vettem, hogy már rég szakmát váltottam és újságíró helyett egyszer csak marketinges vált belőlem. Maradva a filmes berkekben, már ilyen minőségben vállaltam munkát a Budapest Filmnél, hogy életemben először rendes állásom legyen, s ne legyek többé számlatömbbel szaladgáló cikkíró. Négy éve Dabason élek, ahol egy nemzetközi nagyvállalat kötelékében dolgozom, mint online marketing manager.
2012-ben megnyertem a Fiatal Írók Szövetsége kéziratpályázatát, így hamarosan megjelenhetett első könyvem, A fiúk nem sírnak című novelláskötet. Nem szeretek kapkodni, a második könyvem idén, 2024-ben jött ki, ennek Minden egész a címe. És regény. A kettő között blogok, rövidprózák (megismertem a flash fiction fogalmát!), videoklip-forgatókönyvek, egy e-book. Az elmúlt hét évben azzal szórakoztattam magam, hogy az alapvetően fényképek megosztására kitalált Instagramot használom prózai szövegek publikálására.
Gráf Dorka
Graf Dorka vagyok, és ha a szakmámat kérdezik, általában nem tudok válaszolni. Kicsit szégyenlősen szoktam bevallani, hogy író, esztéta vagyok. Általában terelem a témát, elkezdek beszélni a kutyámról, mondok pár röhejes információt, hogy nem tudok biciklizni vagy imádom a gagyi horrorfilmeket.
Gyerekkoromban semmit sem tudtam arról, mit csinál egy író, bár nagypapám is az volt. Nem láttam írni, csak annyit tudtam, hogy amikor nem vagyok nála, akkor könyvek születnek valahogy, valamilyen varázslattal, érthetetlen módon, hogy mindenhol könyvek vannak, még a fiókokban is. A könyvek szeretete pedig egészen addig vitt, hogy nagyjából 13 évesen döntöttem el, én is író leszek, jelentsen ez bármit. A szüleim pedig, bár maximálisan támogattak, borzasztóan aggódtak is amiatt, hogy egy újabb művész lesz a családban. Ebből az aggodalomból (is) tudtam, hogy nagyszerű kaland lesz írni.
Az ELTE bölcsészkarán végeztem szabad bölcsészeten, aggasztóan sokáig tanultam filozófiát és irodalomtudományt, hogy aztán a családi vállalkozást vigyem tovább a testvéremmel, ami pedig a reklámszakmához tartozik leginkább. Eközben természetesen körbepublikáltam a magyar sajtót, kritikáim, tudósításaim, beszámolóim jelentek meg kulturális eseményekről, majd végül tárcáim, novelláim és az első regényem részletei.
Az első könyvem 2019-ben jelent meg a XXI. század kiadó gondozásában, Puncs címmel. Igazi minimalista regény egy fizetős tanár-diák viszonyról, belevaló, pimasz elbeszélővel, egy huszonéves lány pokoljárása. A Puncs után egy évvel jelent meg első, tinédzsereknek, fiatal felnőtteknek szánt regényem a Manó Könyveknél a Nincs idő címmel. Kihívás volt gimnáziumi közegbe helyezni egy erős női karaktert, a naplóján keresztül betekintést engedni a legbelsőbb gondolataiba, kihúzni őt egy bántalmazó kezei közül. A két könyv sikere egyszerre hatott bénítóan és inspirálóan: jelenleg egyszerre három köteten dolgozom, de nehezen válok meg tőlük, nehezen adom ki a kezemből még őket. 2024-ben elnyertem a Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat, így alkalmam nyílt befejezni az egyelőre Angyalföld munkacímre hallgató regényemet, mely öt gyilkos tiniről szól. Mindig fiatalok, mindig kegyetlenség.
Minden megjelent írásom és könyvem ellenére, lélekben még mindig az a kislány vagyok, aki nem tudja, hogy mit csinál egy író. Nem is beszélve a színházról. Jelenleg éppen drámaírást, dramaturgiát tanulok, és egyelőre csak azt érzem, hogy minden megválaszolt kérdésemből születik még 2-3 újabb rejtély – belemásztam egy irdatlan fekete lyukba, ami a színház. És bár tényleg rettegek, hogy kijutok-e valaha ebből a fekete lyukból, sikerül-e bármi, amit eltervezek, a kalandvágy szerencsére még hajt, a megszállottság pedig visz előre.
RENDEZŐK
Ecsedi Csenge
Ecsedi Csenge Berta vagyok, Zalaegerszegen születtem, és pár éve újra otthonom lett ez a város. Dolgozom színészként, rendezőként, dráma tanárként, kulturális szervezőként. A színház mindig is az életem középpontja volt, mindössze öt éves voltam mikor a celldömölki Soltis Lajos Színház tagja lettem, ahol napjainkig is dolgozom. Művész családból származom, anyukám színésznő, apukám képzőművész volt, így nem véletlen, hogy én is erre az útra tévedtem. Kamasz koromban vonzott a nagyváros így Budapestre mentem tanulni a Vörösmarty dráma tagozatára, a gimnázium mellett továbbra is dolgoztam színészként vidéken. Érettségi után pedig Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban is elkezdtem előadásokban szerepelni, táncolni. Itt játszottam először beavató színházi előadásban, ami annyira megtetszett, hogy később jelentkeztem a Káva Részvételi Színház színész-drámatanár szakára. Mindezek mellett 2011-től elkezdtem gyerekekkel foglalkozni, színjátszó csoportokat, nyári táborokat vezetni. A tanítás fontos része az életemnek, jelenleg is van egy saját színi iskolám a Szabad-kör. 2017-ben felvételt nyertem a Színház és Filmművészeti Egyetem bábrendező szakára és végül 2022-ben Svájcban végeztem az Accademia Teatro Dimitri -Master of Arts szakán. Jelenleg a Kollázs Kulturális Egyesület elnöke vagyok, ahol gyerek és felnőtt előadásokat is készítünk. Célunk, hogy olyan vidéki településekre is minőségi kulturális programokat tudjunk eljuttatni, ahova kőszínházi vagy bábszínházi előadásokat nem forgalmaznak, elsősorban Zala és Vas vármegyében. Az utóbbi években elkezdem a színház pedagógiát önismereti és terápiás módszernek tekinteni, és kollégáimmal, barátaimmal ezt fejleszteni. Úgy érzem, hogy ez az út lett az én utam, amiben a közösségi színház több mint egy munkahely. Számomra az alkotás folyamata a tréningek és az ott megtapasztalt élmények lettek a fontosak. Igyekszem ezt a színvonalat megtartani színházi munkáim során is, és rendezéseim során egyaránt. A színház egy nagy játék és én szeretek játszani.
Fodor Orsolya
Fodor Orsolya vagyok, Magyarországon alkotok szabadúszó színházi rendezőként, bábrendezőként. Emellett dramaturgként, tanárként és előadóként dolgozom számos együttműködésben, kollaborációban. Munkáimban fontos szerepet tulajdonítok a műfajok kölcsönhatásának, a tudásmegosztásnak, valamint az alkotói szerepek közötti átjárhatóságnak és a folyamatos újradefiniálásnak. A színház a legfontosabb kommunikációs csatornám. Az utóbbi időben az autofikciós formátumok, a talált terek lehetőségei, valamint a bábszínház, mint filozófia foglalkoztat. Kutatásom fókuszában a tér szakralitása áll. Legfontosabb munkám, a Johanna, egy üres medencében játszódik, ahol saját vallási múltamon keresztül a sebezhetőség identitásformáló erejét vizsgálom egy látomás-lecture performansz formájában.
Maróthy Anna Zorka
Zorka vagyok, bábszínházi rendező.
Meg úgy alakult, hogy lassan most már bábszínházi tervező is.
És majd hamarosan illusztrátor és grafikus is.
Nagyon szeretem Bródy Verát, Lázár Ervint, Réber Lászlót meg a képregényeket is.
Mert valami nagyon egyszerűt mondanak a világról, nagyon egyszerűen. És ez az egyszerűt mondás a legnehezebb a világon. A fontosat látni. Valahogy ezt tudja a bábszínház is szerintem, és remélem, hogy egyszer majd én is egy kicsit jobban fogom ezt tudni. Például egy bemutatkozásban, vagy egy történet elmesélésében, ami csak egy szmokingos oroszlánról szól, de közben meg arról, hogy mit jelent mondjuk a barátság. Csak egy ilyen laza tollvonással felrajzolni, hogy mi a szeretet, vagy valakihez tartozás. Azt hiszem, az lenne a pályám csúcsa.
De azért jöjjön még néhány konkrétum, mert a bemutatkozás műfaja megkívánja:
Jelenleg szabadúszó vagyok, és tervezéssel, rendezéssel, szövegkönyv írással foglalkozom.
Most kezdek el egy illusztrátor és grafikus képzést.
Nagyon sok gyerektábort szerveztem már életemben.
Dolgoztam egy rövid ideig otthonban élő gyerekekkel is, és még szeretnék a jövőben.
Huszonnyolc éves vagyok, és végre megtanultam, hogy mi az a fermentálás.
Szeretem az erdőket, de néha hiányzik a város.
A hat éves húgom érti a világon a legjobban a vicceimet.
Egyszer túléltem egy motorcsónak balesetet, meg egy végzetesnek tűnő lódarázs leszámolást is.
Van egy kutyám, aki talán a legnagyobb csibész a föld kerekén.
És azt hiszem, hogy minden fontosat elmondtam.
CSAPATOK
1. csapat
Fülöp Joci vagyok. 1978-ban születtem. Feleségemmel, Papp Eszterrel négy gyermeket nevelünk.
Szeretet éhségből, kapcsolódni vágyásból indultam a színészet felé.
Egy idő után a bábszínház felé vezetődtem, amiért nagyon hálás vagyok.
Azt hiszem egyre jobban szeretek kapcsolódni az emberekkel: nézőkkel, alkotótársakkal, a megszülető anyaggal. Hálás vagyok!
Dupák Fanni vagyok, idén diplomáztam az Újvidéki Művészeti Akadémia magyar nyelvű színész szakán. 2009-ben tapasztaltam meg először igazán a színpad erejét. Éveken keresztül szerettem volna részt venni versmondó versenyen, de a szinte érthetetlenségig fajuló beszédhibáim miatt a tanáraim sosem engedték. Egy egész nyáron keresztül minden hétköznap logopédushoz jártam és rengeteg verset olvastam. Ezek által tudtam először megélni, hogy beszélhetek bármiről, minden érzést megélhetek szabadon. A színház pedig csak tetőzte ezt az élményt. Itt bárki lehetek, és nem fontos, hogy ki vagyok. Az önkifejezés mellett nagyon fontos még számomra a színház közösségi ereje. A színház által több leszek, akár színészként, akár nézőként élem meg az élményt és szeretném is kipróbálni magam, amiben csak lehet.
Rózsa Teodóra a nevem, bábozás a kenyerem. Már, vagy 25-ször virágzott azóta a Tisza Szegednél, amióta először húztam fel a kesztyűt, azaz egy kesztyűsbábot. Beleszerettem. Beszippantott ez a sokrétű, sokszínű világ. Töretlenül hiszek a mesékben, és persze a tündérekben, manókban, sárkányokban és azt sem bánom, ha éppen” lóvá tesznek”. Remélem soha nem fogy ki a szél a vitorlánkból, hiszen játszani, játszva nevelni, együtt nevetni jó! Leszel a játszótársam?
Csortán Zsóka
Mint pittypang a szélben így repültem én is a mesék, a történetek birodalmába, ahol részesévé váltam egy csodapalota felépítésének. Olyan palota ez, mint egy barátságos kis kunyhó, nincs benne arany, gyémánt, de aki ide belép elvarázsolódik, és bármi lehet. Bábszínház. Szeretem benne a játékot, a kreativitást, az előadások megszületésének minden pillanatát: a gondolkodást, a fa illatát, a vésőt, a festéket a kezemen, a tollat, a szövegkönyvet és szeretem, amikor készülő bábu tekintete először találkozik az enyémmel. Szeretem a várakozás csöndjét, amikor a gyerekzsivaj elcsitul és tágra nyílt tekintetek szegeződnek a színpadra. Szeretem a tátott szájú gyerekarcokat, a harsány nevetést, a sugdolózásokat. Ilyen ez a palota, itt vagyok itthon, és „kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám”. Hozzánk.
Biró Gyula
Színész, bábos. De leginkább bábos-színész. Állítólag kényszeresen rendmániás, olykor introvertált, de elvileg vicces. Vannak dolgok, amiket nem szeretek, de a jó musicaleket, a videójátékokat, a misztikus sorozatokat és a bőrcuccokat például igen. Nagyon érdekel a mozgásszínház és a bábszínház kapcsolata. Ez a fúzió inspirál leginkább, ebben az egybeolvadásban látom a legnagyobb kihívást és szakmai kiteljesedést. 2015 óta vagyok a Békéscsabai Napsugár Bábszínház állandó tagja. A bábjátékkal legelőször 2013-ban, az I. Bábos Drámaíró Versenyen találkoztam, mint színész. Mivel hagyományos színházi közegből érkeztem, újszerűen hatott rám és izgalmas volt megtapasztalni, hogy mennyire absztrakt gondolkodás, mennyi kreativitás és milyen összetett felépítés jellemzi a bábszínházi alkotói munkát. A Békéscsabai Napsugár Bábszínház vezetőségének köszönhetően újabb és újabb lehetőséget kaptam, hogy kipróbáljam magamat a bábjáték különböző stílusaiban. Innentől egyenes út vezetett számomra a bábművészet felé. 2015-ben a Békéscsabai Napsugár Bábszínház társulatához szerződtem. Olyan űr töltődött be az életemben, ami mindig jelen volt, de nem tudtam magam sem, hogy mi az. Idővel rá kellett jönnöm, hogy az alkatom túlságosan behatárol színészként hagyományos színházi előadásokban. Viszont annak a lehetősége, hogy bábszínpadon bármi lehetek, valamint az a fajta művészi szabadság és az a folyamatos, komplex összművészet, ami egy bábszínházi előadás megszületésekor jelen van, kivételes és mámoros. Ez az, ami igazán feltölt a munkám során.
2. csapat
Horgas Ráhel vagyok, 28 éves. Budapesten születtem, majd miután diplomát szereztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem Bábszínész szakán, 2022-ben Kecskemétre költöztem, hogy a Ciróka Bábszínházban kezdhessem a pályát, mint társulati tag. Egyre közelebb kerül hozzám a báb műfaja, mert úgy érzem és tapasztalom, hogy rengeteg érdekes és színes rétege van, én pedig szeretek felfedezni.
Lendváczky Zoltán vagyok. 2008-ban végeztem a Színház és - Filmműveszeti Egyetem bábszínész szakán. Gyerekkoromtól vonzódom a film világához, ezért már jó korán elképzeltem, hogy filmszínész leszek. Rajongtam a moziért és a filmekért. Miután felmehettem a vetítőbe még jobban elvarázsolódtam. Aztán jóval később a színház közelébe kerültem, egyszerűen vonzott a dolog. Megfordultam kisebb és nagyobb társulatokban, mígnem az egyikben, kezembe került egy báb. Fodor Tamás a Stúdió K akkori vezetője, a színházi élet megkerülhetetlen mestere, ikonja adta a kezembe. Azóta is hálás vagyok neki, hogy megismertette velem ezt a műfajt, ami olyan színes, gazdag spektruma a színpadi gondolkodásnak, kísérletezésnek az egyéni vízióknak, és kitűnő alkotóknak, ami nélkül nem érdemes értékes, érvényes, korszerű és izgalmas színházat csinálni.
Rácz Mihály
Szeged kellős közepén pottyantott le a gólya, erre a földgolyóra. Aztán nőttem, játszottam, cseperedtem, amit úgy éreztem megszerettem. Ilyen volt a színház is, gondoltam, -be kéne ezt biflázni. Cegléd tanoda, három évem oda. Suli végén Kövér Béla Bábszínházba, na itt szerettem a bábozásba. Jó pár év telt itt szerelemben, ezért is mentem el az egyetemre. Na jó, ez csak főiskola, de nem vagyok a rím faragók felső foka. Marosvásárhely a hely hol ezt elvégeztem, visszajöttem, de nem végeztem. Egy évtized, sőt már régebb óta, hogy itt vagyok, örülök bábszínház, hogy benned dolgozhatok!
Soós Emőke
- Mi leszeeeel, bábszínééész? Olyan kis hülyéskedős a gyerekeknek? – röhögött fel egy ismerősöm és tartotta fel a kezét, mint egy igazi bábos, akinek már régen járt bábu a kezében.
És igen, az lettem. Nem is sejtettem, mikor gyermekkoromban a székelyudvarhelyi pionírházban Torkos Jancsi koreográfiáját és dalát adtam elő a bábszakkörös társaimnak, hogy később ez lesz a foglalkozásom, ebből fogok úgy ahogy megélni.
2023-ban volt éppen 25 éve, hogy találkoztam a művészi bábjáték világával. Azóta is hiszek a bábu és a közösség erejében.
Volt idő, amikor úgy éreztem, eljött az „ittavégefusselvéle”, de a Nagy Bábjátékos újra megerősítette a zsinóromat és lám, ismét mókázhatok, dalolhatok kedvemre az időm végezetéig.
Spergel Anna
Egyszer volt, hol nem volt, egy harmatos nyári hajnalon megszületett Anna királykisasszony. Bájos ordítása betöltötte a főváros macskaköves utcáit. Ahogy napról napra cseperedett, egyre jobban megismerte a palotát, amelyben élt. Ebben a régi, ódon épületben a királyleányok és királyfiak naphosszat csak tollaslabdáztak. Anna királykisasszony is játszott velük eleinte, ám egy idő után borzasztóan unni kezdte ezt a fajta elfoglaltságot. Ő sokkal inkább szeretett énekelni, táncolni, és bábszínházat játszani. Ezért aztán elhatározta, hogy útnak indul, és megkeresi azt a helyet, ahol a királyleányok és királyfiak kedvenc elfoglaltsága hasonlatos az övével. Addig ment, mendegélt, amíg Szeged városába nem ért. Itt rálelt egy aprócska bábszínházra, amely olyan szép volt a szívének, mint egy ékszeresdobozka. Innentől kezdve minden nap azzal foglalatoskodott, ami a legkedvesebb volt számára. Ha nem hiszed, gyere be a bábszínházba, és járj utána.
3. csapat
Szekeres Máté vagyok, 29 éves. Két éve szereztem diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán. Pályámat a Ciróka Bábszínház társulati tagjaként kezdtem. A véletlen szülte, hogy színházzal kezdtem foglalkozni, mint ahogy az is a véletlenek sorozatának az eredménye, hogy a bábszínház szerelmese lettem. Számomra a bábműfaj egy végtelen asszociációs labirintus, amiben szeretek csapatban, vagy akár egyedül is eltévedni.
Nikodémusz Hajnalka
Halihó! Sziasztok! Emlékeztek rám? Igen én vagyok az, a jógázó béka a gomba alól, és Jeremiás a hóember, és Lola malac és Fiametta kisasszony dadája, és én vagyok Pinokkió is. Már sok- sok éve játszom veletek, és nektek, lehet, hogy már a szüleitek is kalandoztak velem a mesék világában, és remélem még a ti gyerekeiteket is szórakoztathatom még. Nagyon szeretem Szegedet, a Tiszát, a házakat, tereket… Itt születtem, nőtem fel alapítottam családot, született három lányom. De amióta először beléptem a bábszínházba elvarázsolt, azóta két családom van, a bábosok, és ti is kedves közönség! Remélem hamarosan újra találkozunk, és együtt élünk át új kalandokat a bábszínház csapatával új vizeken. Tehát kalandra és mesére fel!! Hajrá Ja, és ha az utcán találkozunk nyugodtan hívjatok Hajninak arra is hallgatni fogok!
Presits Tamásnak neveztek el a szüleim, egy Balaton közeli kisvárosban, a Szent György-hegytől körülbelül 5 km-re, abban az évben, amikor a Japánok kitalálták a ‘Hello Kitty’ macskát. Én is macskaféle vagyok. A kínai horoszkóp szerint Fa-Tigris. A Fa-Tigris szeret játszani, szeret szerepelni, szeret a középpontban lenni. Az ‘aszcendensem’ is Oroszlán, „az is egy macska, csak egy kicsit nagyobbacska” – írja „Rímhányó”. Tűzhányó teremtette a Tanúhegyeket is, ahol születtem, és ahol szőlőt művelhettem nagyapámmal, édesapámmal a Szent György-hegyen, a bazaltorgonák alatt. Bennem is ég a tűz, hömpölyög a láva, de akkor még nem sejtettem, hogy az életem egészen más lesz, mint a környezetemben élőké. Budapestre kerültem, a Nemzeti Színházhoz, ma Pesti Magyar Színháznak hívják. Ott lettem színész. Hosszú „szakmai út” vezetett Szegedre. Feleségem vezetett be a bábszínház rejtelmeibe, néztem az előadásokat, eljutottam néhány bábfesztiválra, és annyira megtetszett, hogy 2016 tavaszán felvételt nyertem ebbe az intézménybe. Rajongok a bábokért, imádok gyerekeknek játszani, és nem is gondoltam prózai színészként, hogy ennyire csodálatos és sokrétű kihívás bábokkal és tárgyakkal modellezni világunkat és az érzéseinket. Egy újabb tudással gazdagodtam, még mindig játszom felnőtt prózai és zenés színházat, de már másképp! A bábozás megtanított precízebbnek, lényegre törőbbnek és alázatosabbnak lenni. Visszahat az életemre is. Kisebbik lányom már Szegeden született. Neki is sokat bábozom. Ő is egy macska: Oroszlán.
Czumbil Emőke
Nagyon szeretek csodát teremteni. Emlékszem, kisgyerekként, mikor megtudtam a Mikulás meg az Angyal mibenlétét, cseppet padlóra kerültem. Aztán jött az első karácsony, amikor már én is angyalkodhattam, és a szüleimmel együtt varázsolhattam a kistestvéremnek – imádtam azt az időszakot, amikor ő még nem látott be a színfalak mögé, csak tiszta szívvel elmerült a megteremtett pillanatban.
Ma már a gyermekeim arcán láthatom viszont ezt a fajta, semmihez sem hasonlítható örömöt, és ezért végtelenül hálás vagyok a Jóistennek, mint ahogy azért is, hogy Ő már a felvételin tudta, amit akkor én még nem, hogy a bábszínház nagyon hasonlít a karácsonyra. Az alaphelyzet ugyan az: a csodát csak hittel lehet megélni; ezért is szeretem azokat a bábszínházi formákat, amiben eltűnik a mozgató. Jól esik belemerülni a próbafolyamatba, kiszámolni, lemérni, technikailag kitalálni, előre összekacsintani, hogy na itt majd biztos le fog esni az álluk a csodálkozástól.
És ha szerencsénk van, akkor a teremtett világ önálló életre kel, hogy nekünk is leeshessen az állunk a csodálkozástól.
Gyarmati Éva vagyok, színész.
Miskolcon születtem, Balatonlellén nőttem föl, Kaposvárra jártam gimnáziumba, azután évekig Budapesten éltem, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen diplomáztam, ezt követően pedig Békéscsabára költöztem – 2017 szeptembere óta élek itt és dolgozom a Napsugár Bábszínházban.
Nem készültem bábszínésznek, mégis így hozta a sors, és ez egy rendkívül izgalmas kihívás számomra. Bár az egyetemen érintőlegesen már találkoztam a bábszínház műfajával, igazán a Napsugaras próbafolyamatok és előadások alkalmával lett lehetőségem megismerni ezt a csoda-világot és elmélyedni titkaiban.
Legelső bábom egy kismanó volt, akit Takknak hívnak, és aki a Csíkos csoda című babaelőadásunkban szerepel.
Szeretem, hogy itt minden nap lehet valami újat tanulni, szeretem, hogy fel tudok nézni tehetséges kollégáimra, akikkel a magánéletben is szívesen töltjük együtt az időt, szeretem, hogy gyerekeknek adhatunk örömöt, nevetést, élményt a munkánkkal, szeretem a családias légkört és a vidám hangulatot, ami a Bábszínházban uralkodik.
Bár minden eddigi munkámban találtam olyan dolgot, amit élveztem és értékeltem, ha ki kellene emelnem közülük a szívemnek legkedvesebbeket, akkor a következő előadásokat választanám: A helység kalapácsa, Vadhattyúk, Pán Péter, Léghajó a Bodza utcában, Hétszínvirág és Paprika Jancsi.
De mi is az a KULTÚRSZÖSZ?
A Napsugár Bábszínház honlapján így írnak erről:
Felnőtteknek, 16 éven felülieknek szóló előadásokat kínálunk a sorozatban, melyek mellé általában kapcsolódik valamilyen kiegészítő gasztronómia élmény, aktivitás, beszélgetés. Az előadások a bábos műfajon belül is a sokszínűséget képviselik, mindegyik nagyon egyedi formanyelvet használ. Saját produkcióinkon felül vendég előadásokat is hívunk.
Ezeket az alkalmakat közösségi eseménynek is szánjuk, arra ösztönzünk mindenkit, hogy az előadásokat követően maradjanak még és beszélgessenek kicsit. Az előadások általában 60 percesek, melyeket az adott téma függvényében feldolgozó beszélgetés, vagy közösségi alkalom követ.