Izgalommal telve ébredtem ma reggel. Ebédnél már kicsit összerándult a gyomrom, de ezzel más is így lenne, ha oly veszélyes kalandra vállalkozna, mint ma én. Hivatalosak vagyunk az Esküvő Kiállításra, s ingoványos terep ez nekem, hiszen alig több mint hat éve kértem meg Ildikó kezét.
El kell majd sétáljunk a menyasszonyi ruhás standok mellett - bizonyára megszólít majd Fehér Anikó -, tegnap hallottam, hogy ékszerészek is jelen lesznek, s ha megtalál a szerencse, talán az év jegyespárja versenyre is benevezünk, bár inkább lehet bennünket az évtized jegyespárjának nevezni.
A Csaba Centerben valamivel nagyobb nyüzsgés fogadott bennünket a szokásosnál. Szerencsére a pánikroham elkerült, különben is az első program – köszöntő és pezsgős koccintás a kiállítókkal – még elég lazának ígérkezett, így némi nyugalmat erőltettem magamra.
Természetesen Hrabovszki György a Csaba Center Invest igazgatója köszöntötte a kiállítókat és a közreműködőket. Igazán szimpatikus volt, hogy a stábról sem feledkezett meg, s külön kiemelte a marketinges kolléganőket. Zsibrita Pál tulajdonos csak csendben szemlélte az eseményeket.
Hrabovszki Gyuri beszélt néhány szót a kiállítás 20 évvel ezelőtti indulásáról, s külön méltatta azon partnereket, akik már a kezdetektől velük dolgoznak.
Kisvártatva Schwertner Lacira terelődött a szó. Ő eddig is itt szerénykedett, de úgy vélem fogalma sem volt arról, hogy ennyire a középpontba kerül a személye. Laciék építik évről-évre a standokat. Gyuri ezt természetesen megköszönte, de nagyközönség előtt azt is kijelentette, hogy – bár nem munkáltatója Schwecinek - de nem pártolja, hogy nyugdíjba menjen. Nekem most úgy tűnik, hogy Laci pár évig még itt fog nyújtógyakorlatokat végezni az esküvő kiállítások előtt. Halkan jegyzem meg, magamnak kímélőbb nyugdíjaskort képzelek el, úgyhogy a jövőben körültekintőbben teszem be a lábam a Centerbe. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy nem is kért meg itt még senki semmire. Most is saját akaratomból jöttem, amint azt a bevezetőben már jeleztem.
Nem lehetett tovább halogatni, most már le kellett menni a földszintre, s innestől elértünk a veszélyek birodalmába. Kímélő programmal kezdtünk, ugyanis a színpadon már a Békéscsabai Jókai Színház művészei énekeltek. Ez megint kicsit ellazított.
Alig ocsúdtam fel, újabb protokollprogram következett, hiszen a közönséget is köszönteni kellett. A kiállítók nevében Fehér Anikó, az Anikó Szalon tulajdonosa és Szabados Eszter, a Clemont Férfi Divatszalon tulajdonosa vállalták föl ezt a szerepet. Oszlács Norbi interjúvolta őket, s még azt is megvallotta, hogy a saját esküvőjére is az ő szolgáltatásaikat vette igénybe.
Eltelt néhány perc, s Hrabovszki György újra szóhoz jutott. A napi szereplési rutin jót tett neki, érezhetően elemében és humoránál volt, s szavai szívemhez szóltak. Tulajdonképpen egyetlen bekezdés hagyott bennem nyomot, úgy éreztem, szövetségesre találtam:
„… szervezzék meg sikeresen a Nagy Napot, ami általában minden hölgy gyermekkori álma, és minden férfi gyermekkori, egyfajta rémálma. Természetesen ez csak vicc!...
….Mi férfiak azért gyermekkorunktól nem álmodozunk erről a napról, de megtanuljuk szeretni, s megtanulunk szeretve visszaemlékezni erre a napra.”
Ehhez képest persze az én érzéseim meglehetősen komolyak, s számomra még csak most jött a neheze.
Tiszta lélekkel mondhatom, nem kívántam kihívni magam ellen a sorsot, de borongós gondolataim önbeteljesítő jóslattá váltak. Ki szólított meg? Na ki? Igen. Fehér Anikó. Ennél közelebb nem is lehet kerülni az esküvőbiznisz bugyraihoz. Rászorítottam Ildikó kezére, s beszélgetésbe elegyedtünk. Be kell valljam, a rémálmaim nem váltak valóra, Anikó nem akart rámpróbálni egyetlen menyasszonyi ruhát sem. Azt nehéz lenne eldönteni hogy melyikőnk a cserfesebb, de a következő percek elszálltak. És mi tartott bennünket lázban? Kiderült, hogy Anikó ennyi év szalonvezetés után fontosnak tartotta, hogy létrehozzon egy saját márkát. Gondoltak egyet Bak Tomival, s az új márkát világszerte bejegyeztették, levédették a „FENNA bridal” márkanevet. Folyton egymás szavába vágtunk, mivel Anikó tudta, hogy mit szeretne közölni velem, én meg mindig másra voltam kíváncsi. Az ő számára a márka története volt fontos, a szakma hagyományai a családjában – még apukája is be tud segíteni bontásban, férckiszedésben -, s azt is megtudtam, hogy a üknagymamáját hívták Fennának. Kicsit elévődtünk azon, hogy levarrónőztem, de nőies krágogás kíséretében jelezte: ruhaipari mérnök. Szerintem ennyi botlás megbocsájtható nekem, még csak úgy 35 éve ismerjük egymást. Engem meg elsősorban az érdekelt, hogy mi miatt szükséges világszerte bejegyeztetni egy márkát? Magam szerény képességeivel ebből csak hatalmas terjeszkedésre tudnék gondolni, de csak sejtelmes mosolyt kaptam s Anikó látszólag igyekezett lehűteni a kedélyeket.
Lassan tovább álltunk, mivel Anikóék a divatbemutatóra készültek (meghát sorban állt a konkurencia), mi meg még körül sem néztünk a standok között. Időközben a színpadon Gál Csaba zongoraműsora kezdődött. Csaba szokásához híven szépen muzsikált, de sajnos egy bevásárlóközpont nem a legideálisabb terep a művészi megnyilvánulásra. Az emberek jórészt beszélgettek, császkáltak, tolakodtak. Egy főúri kastély – mint legutóbb Szabadkígyóson – azért jóval ideálisabb erre a célra.
Ha már Szabadkígyós! A Szabadkígyósi Wenckheim-kastély és a geszti Tisza-kastély is bemutatta magát, mint reménybeli esküvőhelyszín. Midőn előttük sétáltam el, arra lettem figyelmes, hogy egy idősebb pár érdeklődik, Kocsis Klári pedig agitálta őket, hogy nyugodtan tájékozódjanak, ha másnem az unokáknak hasznos lesz az infó. Odaléptem, hogy kattintsak néhány képet az ifjú párról, de a hölgy rögtön hátralépett, így az úr azonnal párkereső státuszba került, s máris aktuálissá váltak Klári ajánlatai. Elég az hozzá (ahogy nagyapám mondta), megígértem, hogy a fotót itt közzéteszem. Íme:
Ez a kis találka arra is jó volt, hogy kapjak egy meghívót. Meginvitáltak Gesztre egy teadélutánra. Remélhetőleg izgalmasabb lesz, mint ahogy elsőre hangzik!? Ti viszont már sosem szabadulhattok attól a gondolattól, hogy egyszer olvashattok majd tőlem egy beszámolót a teadélutánról.
Itt volt az idő, hogy körülnézzek. Ha valaki betérne házasulási szándékkal, itt mindent talál a gyűrűtől a dekoráción át a fotósig, videósig. És úgy tűnik, túlzó a kínálat, s nagy a kísértés, mert bekövetkezett a személyes napi katasztrófám. Nem, nem Ildikót csípték fülön valamely standnál. Én buktam le. Egy lesifotós (másként nem nevezhetem) lekattintott, miként egy öltönyhöz méregettem magam, természetesen behúzott hassal. Szerencsére a botlásomat rögzítő képet még magam sem láttam, de ha Horcsák András eljuttatja nekem, ígérem, leszek olyan tökös, hogy kiteszem ide nektek.
Addig pedig meg kell elégedjetek egy kevésbé cinkes fotóval. Volt már rajtam ugyanis esküvői ruha, itt éppen „bolondmenyasszonyt” alakítok:
Megérkezett Horcsák András (Horcsák Design) fotója is, melyet köszönök, s ígéretemhez híven bemutatok:
Most, hogy már én is számba vettem a ruházkodási lehetőségeimet, el is kezdődött egy ilyen kiállítás leglátványosabb produkciója, a divatbemutató. Bár Bak Tomi korábban felvázolta a koreográfiát, azért nem volt egyszerű lekövetni a mozgásokat, ráadásul egy-egy ilyen fotótúra számomra meglehetősen sok testmozgással jár, hiszen a karzatról is kellett lőnöm néhány képet, s mozgólépcsőztem is néhány kört. Ez lassan szokásommá válik itt.
A folytatásra sajnos nem maradhattunk (ha Sztojka Tibi elhaló hangon keresett a színpadról, akkor bocs), hiszen időben el kellett készítenem e beszámolót, s most éppen nulla óra negyven perc van, tehát már szombat. E körülmény miatt bocsássátok meg nekem, ha itt-ott keverednek az idősíkok. Ma pénteken kezdtem írni a cikket, most meg már ma van, vagyis szombat.
Holnap, vagyis ma, 2025. január 11-én, szombaton még érdemes kilátogatnotok az Esküvő Kiállításra a Csaba Centerbe. Láthatjátok, házasulási szándék nélkül is gyorsan elrepül az a néhány óra, ha pedig szándék is van…
Szöveg, fotó: Sanyika
A részletes programot tegnapi (tegnapelőtti) beharangozónkban olvashatjátok:
Minden amit, tudni szeretnél a holnap kezdődő Esküvő Kiállításról - Galériával
