Újévi koncertre invitáltak bennünket a hétvégén Szabadkígyósra, s mivel vágytunk némi lazább szórakozásra, természetesen felkerekedtünk. Klasszikus és laza? Igen. Neked sem lehet más tapasztalatod, minthogy így évkezdet tájékán mindenki próbálja még egy kis jó hangulattal megalapozni az előttünk álló évet. Az újévi koncertek klasszikusán, Bécsben is elsősorban a Strauss család keringőivel és indulóival gondoskodnak jó hangulatról. Az sem mellékes, hogy ezek a darabok jórészt mindenki számára ismertek, s ezt kihasználva még a feszes hangulatú Musikverein épületében is megtapsoltatják a közönséget.
Mondhatni e hangulatot próbálta elénk varázsolni nagyszerű hangulatú koncertjével ennek az estnek két elődója, Silló Erzsébet és Gál Csaba. Talán itt kevéssel több volt a magyaros kompozíciók száma.
Kocsis Klára a Wenckheim-kastély létesítményvezetője köszöntőjében a művészek bemutatása után hasonló gondolatokat fogalmazott meg, némiképp emelkedettebben:
„Az est során a két művész közös előadásában felcsendülő dallamok olyan utazásra hívnak minket, amelyben az öröm, a szenvedély és a méltóság egyszerre jelenik meg. Kívánom, hogy ez a koncert töltse meg a szívünket és a lelkünket reménnyel, örömmel és meggondolással az új év kezdetén!”
Az első hangok felcsendülésekor rögtön távol kerültünk az általam emlegetett császárvárostól. Hazalátogattunk, méghozzá saját vidékünkre. „Által mennék én a Tiszán ladikon…”. Bartók is felgyűjtötte Gyulán, s Kodállyal közösen írt művükben a Magyar népdalokban dolgozták fel énekhangra és zongorára, csakúgy mint az ezután elhangzó „Elindultam szép hazámból…” és „Szánt a babám csireg, csörög…” kezdetű dalokat. Itt jegyzem meg, hogy az „Elindultam szép hazámból” annyira kötődik térségünkhöz, hogy még a környék románságánál is felfedezhetjük változatait.
Ezután éles váltással máris olaszul szólt Lauretta áriája Puccini: Gianni Schicchi című operájából. Humorban sem volt hiány. Az opera ária után – hála a mai kor „vívmányainak” – Gál Csaba jó kikapcsolódást volt kénytelen kívánni a telefonoknak is. Ezt követően már nyugodtabb körülmények között hangozhatott föl a Habanera, Bizet: Carmen című operájából.
Egyébként a művészek kicsit sem törekedtek a „nyugodt körülmények” megteremtésére, a közönségnek nem volt módja bealvásra. Érdekes történetekkel szórakoztatták a nagyérdeműt, s mindent elkövettek, hogy bevonjanak minket a produkciókba. Néhányakat sikerült megénekeltetni, aki erre nem hajlott, legalább ütemesen tapsolhatott. Elizabeth táncra is invitált volna bennünket, de erre végül senki sem vállalkozott. Írjuk ez a teltház számlájára, mivel még simán közlekedni sem volt egyszerű a székek között, nemhogy táncolni.
A hatalmas tapsot követően, a szereplők kicsit évődtek azon, hogy kié a következő konferansz. Eldőlt, hogy Gál Csabáé. Ne ijedjen meg senki, de a felkonferálásához Csaba a következő szavakkal emelkedett fel a zongora mellől:
„Sőt! Most jön a mondom és mutatom is!”
Elsőre ez elég veszélyesen hangzott.
Ősbemutató – beült elénk Richard Clayderman
És itt elhangzott egy elég bombasztikus történet. Nincs okom megkérdőjelezni az igazságát, mivel épp a napokban már olvastam is erről, miszerint Bauer Barbara, a Békéscsabán élő írónő - aki alkotásaival a kastélyhoz is ezer szálal kötődik - még légikisasszonyként egyszer az utasok között felfedezte Richard Claydermant. Nem bírt ellenállni a lehetőségnek, s beszélgetésbe elegyedett a zongoraművésszel, akinek felfedte azt a vágyát, hogy nagyon szeretné megtanulni az Adeline balladát. Clayderman azt ígérte, hogy elküldi a kottát. Láss csodát, néhány hét múlva egy párizsi postafiók címről érkezett egy levél, melyben a darab kézirata volt, s egy rövid üzenet:
„Jó gyakorlást kedves Barbara!”
Gál Csaba kölcsönkapta az írónőtől a kéziratot, s ennek köszönhetően Szabadkígyóson is elhangozhatott a Ballade Pour Adeline az eredeti kéziratból (na jó, a másolatából).
Az elhangzó ballada hatalmas tapsot kapott. Akkorát, amit el sem tudtok képzelni, de szemléltetem nektek. Láttatok már wav szerkesztőben hanghullámot? Ha nem, ideteszek egy képernyőképet. Ez itt alább egy mono felvétel. A fehérrel kijelölt terület első része a hangversenyzongora hangereje. Gondolom el tudjátok képzelni, hogy az mekkora. Mögötte az a kiemelkedő rész a taps. Na? Sokan voltunk és élveztük.
Ezen a ponton én is meg kell osszam veletek egy régi személyes emlékemet, ugyanis én duplán jól jártam. Ifjúkoromban ugyanis igen sokat hallgattam ezt a darabot, de akkor sajnos nem önszántamból. A húgom szobájából szűrődött – dehogy szűrődött, üvöltött – át a muzsika, de ezúttal „megúsztam” a folytatást, s Claydermant nem követte egy Dzsekó szám.
Visszatértünk magyar vidékre
Silló Erzsébet mindenkit éneklésre biztatott, s ezt a dalválasztással is elősegítette. Az „A csitári hegyek alatt…” (Kodály: Székely fonó) közben már nem csak dudolászott a publikum.
Megtudhattuk, hogy a „Csak egy szép lány van a világon” című dal Wenckheim Krisztina grófnő kedvenc dala. Emlékére újra elhangzott a mű, s az is kiderült, hogy a közönség nagy része is ismerte. Azért olyan bátor senki sem volt, hogy kimenjen Erzsébet mellé énekelni.
Wales
Újból elkalandoztunk, s néhány walesi dalt is meghallgathattunk. Személy szerint én ezt a részt vártam a leginkább. Hogy miért? Mert már a beharangozóban is ráirányult erre a figyelmem s az is kiderült, hogy Silló Erzsébet (Elizabeth Sillo) a Walesi-Magyar Kulturális Egyesület elnöke. Én ezen úgy felbuzdultam, hogy a koncert délutánján csak a walesi zene, pontosabban népzene után kutakodtam a neten. Érdekelt, hogy miben tér el a többi kelta gyökerű muzsikától, rácsodálkoztam a nyelvre, sőt a nyelvjárásokra, kutakodtam a népi hangszerek után, s természetesen néhány többszólamú énekelt Cymru karácsonyi dalt is meghallgattam. Számomra nagy élmény volt élőben is egy kis ízelítőt kapni.
Képzeletbeli körutazásunk második felében operettekre, magyar dalokra csárdásokra „tombolhatott” a közönség. Erzsébet gyakran besétált a közönség soraiba, s - talán ismétlem magam – éneklésre buzdított bennünket. Egészen Lehár Apacs daláig eljutottunk. Biztos ti is hallottátok már: „…Ölelj nagyon, apacs legény!”
A műsor vége felé már a zongorista is énekelt:
„Ó ez édes pillanatra régen várok már,
Nincsen két boldogabb ember nálunknál.”
Lássátok be, ez nem szokványos!
Még egy megható pillanat
Kocsis Klári megköszönte a két művésznek a műsort, s ilyenkor mindenki azt gondolhatná, hogy lassan „vége a dalnak”. Ezen az estén ez nem így esett. Még számtalan zeneszám elhangzott, de a közönség csak nem akarta elengedni a művészeket, akik így újabb és újabb ráadással rukkoltak elő. Mondhatni egy második felvonás kezdődött. (Focisták félidőnek is mondhatják).
Egykori muzsikusként elárulnék egy kulisszatitkot. Az előadókat általában nem éri meglepetésként a ráadás igénye, ezért külön készülnek rá. Jól megválogatják, hogy melyik lesz az első, a második, netalántán a harmadik ráadás. Mérlegelik a népszerűséget és a hatásosságot is természetesen.
Itt annyi ráadásra volt szükség, hogy a végén a művészek kénytelenek voltak a taps alatt leegyeztetni a következő számot, mely közös megegyezéssel az „A szegedi csikós” lett.
Nem szokványos dolog is történt, mely ritkán esik meg a közönség előtt. Gál Csaba megköszönte Nagy Gyula zongorahangolónak, hogy munkájával lehetővé tette ezeknek a nagyszerű muzsikáknak az elhangzását. Természetesen őt is megtapsolta a nagyérdemű.
Egy újabb operarészlet végeztével a művészek átvágták a gordiuszi csomót, s kivonultak a teremből. Ha nem így tettek volna, lehet, még mindig ott tapsolunk.
Kitűnő évindítás volt ez mindeniknek. Aki nem tartott velünk bánhatja. Máskor figyeljetek jobban beharangozóinkra, s tartsatok velünk!
FELLÉPŐK:Gál CsabaA Békéscsabáról indult zongoraművész karrierje során számos hazai és külföldi koncerten nyűgözte már le a közönségét. Gyulán koncerteztek először Silló Erzsébettel, amelyet több londoni fellépés is követett. Silló Erzsébet (Elizabeth Sillo)kunágotai származású, Nagy-Britanniában élő mezzoszoprán, a BBC Walesi Nemzeti Énekkar tagja és a Walesi-Magyar Kulturális Egyesület elnöke. Előadóművészete a magyar és walesi dalok, valamint operai részletek különleges egyvelegét kínálja. Szívügyének tekinti a hagyományápolást és a nemzetközi kulturális kapcsolatok erősítését. |
Szöveg, fotó: Sanyika
