Nem hiszitek el, már megint színházban voltam. Veszélyes ez, mert-előbb utóbb azt fogjátok gondolni, hogy kultúrlény volnék! Pedig kedves ismerőseim...? És hát ugye nem csak a büféig jutottam el, konkrétan meghívtak a Békéscsabai Jókai Színházba, Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival című színművének sajtónyilvános főpróbájára. Nekem meg ez rögtön kihívást jelentett. Talán emlékeztek rá, hogy az olvasópróbára is kétszer indultam el. Lehet, hogy nem vagyok túl rutinos?
Talán fejlődöm, így ezúttal nem rángattam végig az összes ajtót, előbb kérdeztem, de az derült ki, hogy az elmúlt hetekben sem helyezték át a színpadot és a nézőteret.
Nagy reményekkel érkeztem a színházterembe – persze az odaút megint kacskaringós volt – mivel az olvasópróbán sok kecsegtető érdekesség hangzott el, így igazán kíváncsi voltam a színes jelmezekre, a különleges zenei betétekre, a szinte teljes terjedelmében átírt szövegre. S különösen érdekelt, hogy miként is sikerült az „időtranszformáció”. Már hallom az agyamban, amint motyogjátok, hogy nincs is olyan szó, hogy „időtranszformáció”, de egyrészt létezik, mivel már másodjára írtam le (naugye), másrészt ti hogyan fejeznétek azt ki röviden, amikor a színművet egyik korból áthelyezik a másikba? Jelen esetben a kilencvenes évekbe, a rendszerváltás időszakába.
Természetesen nem én lennék, ha rögtön a lényeggel foglalkoztam volna, így megint kértem eligazítást az alkalomhoz kapcsolódó illemszabályokról, majd ezúttal is vidáman üdvözöltem Kohári Imit. Kattintottam is róla egy fotót, s cserébe azzal „kábított”, hogy megfelelő minőség esetén lecseréli a profilképét a Facebookon. (Arra mostanáig sem jöttem rá, hogy a minőségi elvárások fotótechnikaiak, vagy az arcára vonatkoznak!?)
Ez egy reális színdarab
A főpróba megkezdése előtt így is maradt idő egy-két interjúra. Elsőként Tege Antalt faggattuk, aki a darab rendezője. Antal elmondta nekünk, hogy egy rövid próbafolyamaton vannak túl, viszont a feladat nagyságát növelte, hogy a társulat kilencven százaléka s az iskolások is szerepelnek a darabban. Sikerült minden előzetes elképzelésüket megvalósítaniuk, jót tett a darabnak, hogy a romantikából áthozták a realizmusba.
„Ez egy reális színdarab, hús-vér emberek vannak a színpadon.”
Tege Antal beavatott minket abba is, hogy nem volt nehéz egy ekkora csapatot összefogni, nagyon jó volt a társulat hozzáállása, valamennyien szerettek volna együtt utazni a történettel, mindenki magáénak vallotta az új koncepciót. Szót ejtett arról is, hogy Kerekes Judit sok terhet levett a válláról.
A darabban nagyon hangsúlyozzák a pénz szerepét, amit azzal is szimbolizálnak, hogy a zenekari árok helyét gyakorlatilag egy bankókkal teli „kád” fedi el. De,
„…bármilyen pénz, ami innen kikerül – a zenekari árokból – az előbb-utóbb visszakerül. Nincs olyan pénz, amit nem vesz vissza a rendszer…”
A rendező úgy véli, hogy a darab szolgál tanulságokkal, – „Nem változott semmi, csak leverték a csillagot” – bemutatja, hogy a történelem ismétli önmagát. A pénzember, a hatalom újra és újra elbánik az emberi érzésekkel. Megoldással viszont nem kívánnak szolgálni, ezt meghagyják a nézőnek.
Megtudtuk azt is, hogy a színpadon maga a rendező is megjelenik, eredeti Mikszáth szövegeket mond, korhű jelmezbe öltözik, s ezzel kicsit ki is lóg a játékból.
Mitől vagyunk mindig szegények?
Válthattunk néhány szót Bartus Gyulával is, aki Noszty Feri apját játssza. Engem már a fizimiskája is meglepett, „színesebb” öltözékre számítottam az előzetes információk alapján, de fölvilágosított, hogy „ez a darab vége ruha, az esküvő … esküvőn, valahogy megjelenik valaki…”.
Bemutatta az általa megformált figura előéletét, főbb emberi tulajdonságait. Noszty Pál az előző pártállami rendszerben is elég jól élt – figyelem, az átírt darab a kilencvenes években játszódik! – hatalomra tett szert a kilencvenes években is, „köszöni szépen, jól van”. Bartus Gyula megjegyezte, hogy ma már ezt a szerepet negatívan ítéljük meg, de a darabnak alapvetően az a mondanivalója, hogy minden korban kifosztják ezt az országot. Ezt a kortalanságot a stilizált díszlet is erősíti.
„Mitől vagyunk mindig szegények, s mitől vagyunk mindig beígért szépjövővel?”
A színművész minden bizonnyal hitelesen fogja alakítani karakterét, mivel percekig beszélt a kilencvenes évek visszásságairól, „rablásairól”. Egyértelművé vált, hogy Bartus Gyula nem csak a szerepe okán foglakozott sokat ezzel a korral. Számtalan személyes és olvasmányos élménye is van. Kiderült, hogy megformált karakterét maga is negatívan ítéli meg.
Meg kell mondjam, már itt volt egy kis titkolózás Gyula részéről, ugyanis Noszty Pállal kapcsolatban nem akart beavatni minden részletbe, s az információ-éhség csak fokozódott, amikor kiderült számomra, hogy nem tekinthetjük meg a teljes darabot, csupán két jelenetet mutatnak be a sajtó képviselői számára (na most ez a „sajtó képviselői” kifejezés kicsit arcosan cseng a számból, de mégsem találtam jobbat).
Szóval beletekinthettünk a darabba, készítettem pár fotót, de nem igazán ismerhettük meg a korhű színes ruhákat, a hatásos zenei betéteket, s a szinte teljesen átírt szövegkönyvet. A színház munkatársai vigyáztak arra, hogy ezen a délelőttön ne terítsék ki valamennyi lapjukat.
Ezért van az, amit már a címben is előrevetítettem, hogy kénytelen leszek negyedjére is elindulni a Jókaiba, hogy igazán találkozhassak Mikszáthtal, Noszty Ferivel és Tóth Marival. Neked is ezt tudom javasolni! Engem már ért annyi impulzus, hogy most már juszt is itt leszek!
Lehetőségem lesz nekem is és neked is, ugyanis péntektől már műsorra kerül a Békéscsabai Jókai Színházban, Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival.
KÉRLEK TEKINTSD MEG A PRÓBÁN KÉSZÜLT KÉPEKET GALÉRIÁNKBAN:
Korábban már jártunk az olvasópróbán is. Íme:
Tegnap kétszer is jártam a Jókai Színház olvasópróbáján - A Noszty fiú esete Tóth Marival
Betekinthetsz a kulisszák mögé is:
Kis szerencsével lehettem volna a Színházbarangolás kétezredik vendége a Jókaiban - Galériával
Szöveg, fotó: Sanyika
