Onnan folytatnám, ahol a minap félbehagytam. Csütörtökön egy estélyre voltunk hivatalosak a kastélyba. Melyik kastélyba? Természetesen a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyba. Persze, persze, a múltkor még könyvbemutatóról beszéltem, most meg nagyzolok itt ezzel az estély dologgal, de hidd el, ez egyazon alkalom!
Szerinted könyvbemutatón készülnek ilyen fotók? Még tüzeskedő mesterszakáccsal is találkoztunk.
Természetesen, velem rögtön a belépésnél bajok akadtak. Lelkem rajta, átfutottam én a meghívót, de az alábbi rész valahogy kimaradt:
„A kastély és az est hangulatához illően a hölgyek estélyi ruhában, ékszerben, míg az urak díszegyenruhában vagy díszöltönyben jelenjenek meg, a szolgálati jelvényeik nélkül.”
Sejthetitek… Igen, a jelvényeim fennmaradtak, de ezen gyorsan túllendültünk. Bár egész este kicsit pironkodtam, ám az est házigazdái, Bauer Barbara író és Fodor Mihály mesterszakács elnézőek voltak velem.
Különleges volt az estély abból a szempontból is, hogy a fogásokat az orrunk előtt készítették el, s nem rejtették véka alá az ismereteket. Még a receptekbe, s a titkos praktikákba is beavattak. És hát a színvonal. Olyan alapanyagok nevei hangzottak el, melyeket nem kapsz meg a sarki fűszeresnél, az estély szervezőinek a beszerzésnél egyenesen Göndöcs Benedek közbenjárását és közreműködését kellett kérniük.
Figyelmemet elsőre egy egyszerűbb kreáció keltette fel: Rákragu tojással és bélelt zellerrel. Ti is láthatjátok, itt semmi gond nem eshet a beszerzéssel, ha most kisétálnék a kamrába, én is rögtön találnék például tojást.
Miközben Fodor Mihály séf készítette az ételt, Bauer Barbara tanácsokkal látott el bennünket.
„Merőkanálba kell beleütni a tojást, mert akkor nem esik szét.. Utána ezekkel a mozdulatokkal saját magát beburkolja a tojás. Hamarosan jön az a látvány, amire a könyvben is készülnek a vendégek…
És itt elő kell készíteni egy nagyon éles kést is…”
És valóban. A végén egy erőteljes szúrást követően, szépen dekoratívan kifolyt a tojás sárgája. Mi sem egyszerűbb. Ezt a rövid idézetet jól tegyétek el, nyomtassátok ki és tűzzétek be a recept mellé, hogy minden szempontból felkészülten álljatok neki a mestermunkátoknak!
Gondolhatjátok, mennyit kellett jegyzetelnem Teleki Sándor mintájára, hogy ezt így szöveghűen elétek tárhassam, pedig ez a felület nem is a Vasárnapi Újság. Lehet, hogy szükségem lenne már egy diktafonra? Mit gondolsz Such Tomi?
Muszáj még elmeséljem egy személyes élményemet. Az est vége felé – midőn már kicsit megéheztem – a séf megengedte, hogy magamnak szedjek a hatalmas serpenyőből, mely nem sokkal korábban még lángolt. Én ezt kitüntetésnek vettem (rajtam is volt elég). Remélem nem értettem félre valamit!
Talán némiképp előreszaladtam.
„Élménybeszámolózok” itt, pedig ez a történet már nem most kezdődött.
Bauer Barbara „A leggazdagabb árva” című regénye a korán árvaságra jutott grófkisasszony, Wenckheim Krisztina történetét mesélte el.
Legújabb regénye, az „Egy estély a kastélyban” újra Kígyósra invitál. Az egymást követő novellák valóban egy nap történéseit dolgozzák fel a grófnő ébredésétől az estély lezárultáig. Megelevenednek előttünk életképek a személyzet életéről, az ilyenkor – már abban a korban is - elengedhetetlen fotós ténykedésén át a Vasárnapi Újság tudósítójának soraiig. És természetesen megérkezik az úri társaság is. Izgalmas, hogy minden novella valamiképpen egy-egy fogás elkészülte köré van felépítve, s a kiadvány nem áll meg itt. A könyv utolsó fejezeteként a recepteket is közli. Az ételeket Fodor Mihály séf alkotta újra, az elkészült ételremekeket pedig Sebestyén László fotózta.
A fentebb már bemutatott rendezvényen Fodor Mihály, és kollégája Bécsi Szabolcs élőben készítettek el néhány fogást, melyet kivetítőn is követhettünk, az írónő pedig érzékletesen mutatta be a könyv elkészültének körülményeit.
Ez az est, úgy vonul be az emlékeimbe, mint ahol minden megszólaló módosított az előre elhatározott mondandóján, mindenkinél megjelent a személyes szál.
A hangulatot Mohácsiné Szeverényi Ágnes fuvola- és Gál Csaba zongorajátéka alapozta meg. Schubert mindig jól szól egy főúri kastélyban.
A rendezvény kezdetén Kocsis Klára létesítményvezető köszöntötte a megjelenteket, a protokoll vendégeket és természetesen a közreműködőket és támogatókat. Majd jött ez a bizonyos személyes szál, mely megismerkedésüket mutatta be Bauer Barbarával, a közös munkát Fodor Misivel, s eközben én némi meghatódottságot láttam a szemében.
Ezt követően Bauer Barbara is behozta a személyes szálat, s ezt előre jelezte is a hallgatóságnak. Bemutatta számunkra azt a szerető, támogató közeget, mely Kígyóson várta őt. Felelevenítette a kötet elkészültének állomásait.
Én persze megint néhány személyes vallomásra figyeltem fel. Elmondta nekünk például, hogy
„Az író elsősorban olvasó.”
Betekintést engedett abba, hogy hogyan is kezd el egy regényt:
„Akkor kezdem el, amikor már mindennek hangja van.”
Hosszasan beszélt arról, hogy érdekes módon a különleges alapanyagok, akár a francia konyha összetevői már ebben az időben is beszerezhetők voltak, részben Göndöcs Benedek munkájának köszönhetően. És megint jött egy párhuzam, amire fölkaptam a fejem – ilyen vagyok, ha egy ismerős kerül szóba, rögtön érdeklődőbb leszek. Az írónő elmesélte nekünk, hogy Harangozó Imre mily sokat segített neki az egykori életmód, a körülmények bemutatásában, s a helytörténeti háttér megismerésében. Göndöcs Benedek figurájának megformázásával kapcsolatban pedig a következő mondat hangzott el:
„Amikor én magam elé képzeltem egy pozitív gondolkozású, – aki szeret nagyokat enni, szereti az életet – és egy jó hangulatú embert, akkor mindig, ha becsuktam a szemem, akkor Imrét képzeltem magam elé.”
A bemutató végén Fodor Misi is szólt néhány szót, bár eredetileg vonakodott, de azért ő is változtatott a tervein.
Átvonultunk a kastélyhoz – ha nem mondtam volna, az eddigiek a lovardában estek meg. Már maga a séta is üdítő volt, nem sűrűn láthatjuk a kastélyt kivilágítva. Kápráztató.
A teraszon az est fővédnöke, dr. Takács Árpád Békés vármegyei főispán mondott köszöntőt, s itt hangzott el, a mára szállóigévé vált kurta mondat:
„De ki ez a csaj?”
Mondanom sem kell, ő is az írónővel való megismerkedésükről sztorizott. (S kicsit újra a saját személyes szálam. Ebben a közegben nyert számomra először értelmet az a bizonyos főispáni rang.)
Az estély – mert ez nem csak egy est – hátralévő részén megkóstolhattuk a főúri fogásokat, a szalonban halk zongoramuzsika szólt, a népes vendégsereg pedig társalgott.
S természetesen megkezdődött a terasz zugában a dedikálás is. Mi is szert tettünk egy példányra – a kastély ajándékboltjában megvásárolható a könyv – s azóta már nekünk is van egy duplán dedikált kötetünk.
Én még elszaladtam a parkolóba a fotóállványomért, mert ily szépen megvilágítva csak ritkán láthatjuk az épületet. Kedves Klári! Egyszer kapok egy lehetőséget, hogy Klösz módjára végigfotózzam a kastélyt? De természetesen csak olyankor, amikor látszik, hogy a helyiségek enfiladéba vannak rendezve.
Bánhatja, aki nem kapott meghívót az estélyre, mivel gyanúm szerint ez valóban egy megismételhetetlen alkalom volt. Köszönjük a meghívást, kitűnő hangulatokkal gazdagodtunk.
A fogadás menüsora:Tárkonyos vadragu leves: Séfünk első fogásként a magyar nábob kedvenc levesét kínálja, amihez a vadat előző nap el kell ejteni, a tárkonyt csokorra szedni és raguként tálalni.Őzgerinc provance módra: Provance ízei és az őz porhanyós húsának különleges elegyét a Séf mogyoróhagyma, apró burgonya és rókagomba társaságában nyújtja. Vad pástétom – a fácán és a vadnyúl találkozása: Amikor a vadnyúl és a fácán találkozik, akkor a Séf a nyúlnak kérget süt, a fácánt krémesre puhítja, hogy aztán a tányéron a szarvasgombának kényelmes ágyat vethessen. Fácán sütőtök pürével és zöldalma vinagrettel: A Séf ennél a fogásnál a színes ízek piktora, ahol a tányérokon lime és a mézes-zöldalma vinagrettet sütőtöksárga krém öleli körbe, íz és színkontúrt adva a fácán sötét, fűszeres húsának. Rákragu tojással bélelt zellerrel: Végül, hogy ne csak a gyomrunk gazdagodjon a pompás ízektől, és a szemünk gyönyörködjön a főúri ételek különleges látványától, Séfünk meglepetéssel is készül. Amikor a rákraguval körbevett omlós zeller mélyedéséből vulkánként tör elő a tojás selymes sárgája, akkor nehéz megszólalni. Pedig a desszert még hátravan. Wenckheim Friderika kedvenc süteményéhez a Séf a tészta édes puhaságát, a meggy pikáns savanyúját, a vanília lágyságát és a tojáshab fényes keménységét halmozza az élet édes örömévé. Végezetül egy sütemény az ókastélyból, a leggazdagabb árva gyermekkorából, amiről Wenckheim Krisztina úgy emlékezik vissza: „Bármikor, ha rossz kedvem támadt, a nagymamám a konyhába csalt és mire kimelegedtünk a dagasztásban és az orrom eltelítődött a fahéj illatával, a bánatom is tovaszállt, mintha sosem lett volna.” Ez a fahéjas kalács. |
Kedves Olvasó!
Amennyiben nem értetted az apró célzásokat, abból az derül ki, hogy még nem olvastad a könyvet.
Itt az ideje, hogy megvásárold a Jaffa kiadónál!
Remélem további információkra vágysz a Wenckheimekről! Olvasd el az alábbi, 2003-ban felületünkön megjelent írást, melyre a Wikipédia is hivatkozik:
A WENCKHEIM CSALÁD TÖRTÉNETE - A Városunk Gyomaendrőd írása
Lapozz bele az eseményen rögzített fotóinkba is:
Bár ez nem egy PR cikk, de Bauer Barbara oly hálával ismertette támogatóit, hogy alább mi is felsoroljuk őket (remélem, nem hagyunk kis senkit):
- A békéscsabai Kornélia Étterem
- Szőke és Társai Kft.
- Nimród Vadásztársaság
- NÖF Nonprofit Kft.
Szöveg, fotó: Sanyika
