Szabadkígyós kastély

A Kulturális Örökség Napjai keretében az elmúlt hétvégén a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban is nyitott kapukkal és változatos programokkal várták a látogatókat.

Mi a vasárnapi napon látogattunk ki, s részt vettünk Bagyinszki Zoltán fotográfus „Várak, kastélyok, paloták” című fotókiállításának megnyitóján.

A kastély bejáratához érve a parkolóőrnek volt számunkra egy jó és egy rossz híre. Beszedte tőlünk a parkolási díjat, majd közölte, hogy ezen túl minden szabadon, díjtalanul látogatható a kastélypark területén a hétvége folyamán.

Meglepően nyüzsgő élet fogadott bennünket, nem reméltem, hogy másokat is így érdekelhetnek a kastélyok. A park bejárata előtti büfés bódéknál csak kicsit lassítottunk, ezeket az élvezeteket estére halasztottuk.

Bár fotókiállításra érkeztünk, nem vágtathattunk át csak úgy a parkon, így néhány percet (talán többet is) rászántuk, hogy körül sétáljuk az épületet, s néhány fotót lőjünk a fantasztikus környezetről. Kezdő „képeslapgyárosoknak” egy gyors tanács: Poszter készítési szándékkal ne nyílt hétvégén érkezzetek, ugyanis ilyenkor nem egyszerű elkerülni a látogatókat. Mindenki más számára természetesen örömteli, hogy ily sokan vettek részt a programokon.

Az igazi meglepetés a fotókiállítás megnyitóján fogadott. Tömve volt a terem, még egy jó fotóhoz, vagy videóhoz sem volt egyszerű pozíciót fogni.

Az első köszöntő szavakat Kocsis Klára létesítményvezetőtől hallhattuk, aki csak röviden beszélt régi ismeretségükről Bagyinszki Zoltánnal. Zoltán egész életében a közművelődésben dolgozott, s e mellett, vagy épp ezért kezdte el Magyarország várait és kastélyait fotózni. Jó ideje már, hogy kulturális örökségünk megőrzésére tette fel életét.

A megnyitó beszédet Mácsai Sándor építőmérnöktől hallhattuk, aki nem csak mint építész illetékes kastély ügyben, de ő a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör elnöke is. Ottani tevékenységük elsősorban a békéscsabai Molnár ház megőrzése kapcsán lehet ismerős.

Mácsai Sándor bemutatta a meghívottakat, beszélt Bagyinszki Zoltán értékmegőrző szerepéről, s méltatta a kiállítás jelentőségét.

Nagy öröm volt, hogy a kiállításmegnyitón közreműködött Priskin Péter, aki gitárjátékával vitt színt a műsorba. Érett, kiforrott, s legfőkép nagyon szépen megformált muzsikát hallhattunk tőle. Alább második „megszólalásából” hallhatunk egy részletet, ahol Napoléon Coste Etüdjét játszotta. (A „telefoncsengős” hölgy sajnos nem volt teljesen hangnemben és ritmusban. Utólag súgva elárulta nekem, hogy a barátnője csörgette oly kétségbeesetten, mivel ő is szeretett volna belehallgatni Priskin Péter minikoncertjébe.)

Elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, ahol végül a fotóművész is szót kapott. Első mondatai között megemlítette, hogy nagyjából negyven éve készíthette az első fotóit a Wenckheim-kastélyról. Namármost nekem ez úgy megragadta a fantáziámat, hogy nehezen koncentráltam már a beszéd folytatására, mivel – bár más korosztály lennék – magam is akkortájt járhattam itt először, s elhatároztam, hogy a saját ócska fotóimból is előkeresek néhányat.

ÍME:

Szabadkígyós kastély - 1987
A fotó 1987-ben készülhetett diára. Az évek némiképp megviselték. Fotó: Hegedűs Sándor

 

A megnyitó ünnepség Bagyinszki Zoltán tárlatvezetésével zárult.

Két dolog miatt biztosan érdemes Szabadkígyósra látogatni. Október 13-ig még megtekinthető Bagyinszki Zoltán kiállítása, s ha már itt jártok, tekintsétek meg a kastélyt és környezetét is! Mi is így tettünk.

Alább néhány fotó a kastélyról, a megnyitóról s a kiállításról.

 

Szöveg, fotó: Sanyika

Friss

Sajti Anita és Nédó Géza, vagyis a Supamono együttes "Felemel"...
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után tizenhárom...
A világért sem lehetne azt állítani, hogy gyorsak vagyunk, de a...
Cikkünkben közreadjuk az Erkel Nonprofit Kft. októberi programjait....
Mustonos – a 18. századi nyelvújítók így kívánták elnevezni...
Közel ezer zenekarból a Boyongó nyerte az Öröm a Zene...
Könnyen fogyasztható a Múzeumok Őszi Fesztiválja Gyulán Minőségét...
Megérthetitek, nem volt más választásom, ugyanis ekkor volt a "...
A Csabai Közösségi Alapítvány meghirdeti ELSŐ támogatási pályázatát,...

Galéria ajánló

ÉVFORDULÓK

Videó ajánló