Ifjúkoromban sokat jártam a Békés környéki tájat. Túráztam, olykor horgásztam és sok esetben fotóztam. Megviselt negatívok őrzik ezek emlékeit, valamint a leharcolt ZENIT 12XP. Az elmúlt években aztán megmutattam Ildikónak néhány helyszínt ezek közül. A Kettős-Körös árterét, a Tarhos utáni kanálisokat, Rosszerdőt, Mágor-pusztát, s egyszer még Biharugrára is eljutottunk, ám Bélmegyer irányába még sohasem kocsikáztunk el együtt. Így szerencsésnek mondhatom magam, hogy a Körös-Maros Nemzeti Park a bélmegyeri Fáspusztára szervezett kirándulást az elmúlt vasárnapon, a Táj Nemzetközi Napján. Célja is volt a túrának: „Galagonyapirosítás”. Természetesen Ildikó sem ellenkezett, mostanság már több vadvirágra kattint, mint én.
Vegyes csapat gyülekezett Bélmegyeren, hajnalai kilenc óra környékén. Ránézésre gyakorlott túrázók, helyi érdeklődő lakosok, alkalmi csatlakozók, mint mi is, egy gyermek, valamint jelentős létszámmal képviseltette magát az elvált nők klubja. Semmi rosszmájúság részemről, így mutatkoztak be. Ők egyfolytában vezetőnk nyomában jártak. Pikánsabb, hogy ezen a napon én is mindenhová követtem.
Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezető (ezt így hivatalosan a honlapról másoltam ki, de megígérem nektek, hogy eztán csak Guszti lesz) rövid bemutatkozással kezdte, valamint feltárta túránk valódi célját: galagonyát fogunk pirosítani. Szerinte mindannyiunk közös energiájára szükség lesz ahhoz, hogy még a fa méretűre növő galagonya cserjék is beérleljék bogyóikat. Büszkeséggel töltött el, hogy ebben rám is számítanak.
A galagonya a fáspusztai táj jellemző növénye. Egyes példányai azért nőnek a szokásosnál nagyobbra, mivel a vadállatok az alsó friss hajtásokat folyamatosan lelegelik, s így csak a felső rész tud kiteljesedni, továbbfejlődni. Sajnos nem csak ilyen érdekfeszítő érdekességeket hallhattunk. Elhangzott, hogy az állomány lassan kilencven százaléka kipusztul az évtizedes vízhiány miatt. Az elmúlt években ugyanis egyre lejjebb húzódott a talajvíz.
A Szolga-erdő mellett kezdtük túránkat. Ezek az erdőfoltok nem feltétlenül a puszta eredeti állapotát mutatják meg, sőt ma már erdőségeink jelentős hányada telepített. Ezek az élőhelyek sokkal zártabbak mint a természetesen kifejlődő facsoportok, a talajszinten geofiton növények élnek, melyek így őszi időben nem igazán mutatják meg magukat. Az év jelentős részében gyöktörzsükkel, hagymájukkal a talajszint alá húzódnak vissza, s tavasszal is csak rövid időre borítják virágszőnyeggel a földet, mint például az odvas keltike. Úgy tűnik, muszáj lesz még visszajönni.
Az erdő szélére kiérve olyan dolgokkal ismerkedtünk meg, melyek hallatán az út további részén már a büszkeség feszítette mellkasunkat. Efféle kifejezések repkedtek: jégkorszaki reliktum növény, nagy szikibagoly, bélmegyeri zsákosmoly, sziki kocsord, sziki őszirózsa, réti őszirózsa, aranyfürt, fási lórom (Figyelem! Nem ipszilonnal írandó, bár a Google így ajánlja a keresést!). Csak kapkodtuk a fejünket. Természetesen a nevükön túl sokkal több információt kaptunk Gusztitól, de ezeket most nem részletezném. Legközelebb gyere el te is!
Túránk folytatásaként elhaladtunk a Fási erdészlak mellett, s rövidesen megpillantottuk kirándulásunk legfőbb attrakcióját, "A GALAGONYÁT". A galagonya igazi sztár lett. Mindenki a közelébe szeretett volna kerülni, lőni egy-egy fotót, s természetesen csoportképet is készítettünk, ahol jórészt kitakartuk a híressé váló példányt. Egy dolog viszont elvitathatatlan. A szeánsz végére a galagonya kipirosodott, Guszti terve bevált.
A kirándulás közben sokat hallhattunk a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság és kollégáinak tájfenntartó és megőrző tevékenységéről, esetenkénti újrafásítási törekvéseiről. Megtekintettük - pontosabban ezt pont nem láttuk – a föld alá telepített elektromos kábeleket, melyek megelőzik a tömeges madárpusztulásokat, mesélt nekünk az őrkerület-vezető a új "fás foltok" telepítéséről és megóvásáról, talajvízszint figyelő kutakról, vagy a kígyók megfigyelésére lesüllyesztett csövekről. Megismerkedtünk az elmúlt évszázadok lecsapoló tevékenységének káros hatásaival (már amennyiben a környezetvédelmet tartjuk szem előtt, nem az egyéb érdekeket), s magunk is megszemlélhettünk néhány, ebből a célból létrehozott egykori árkot, csatornát, a meliorációs tevékenység mementóit.
Egy ilyen árkon át is keltünk. Ez Guszti eredeti terveiben is benne foglaltatott. Ígért nekünk ugyanis zsombékos, vizes területeket, akadálypályát és kúszást-mászást. Úgy tűnik, Guszti nem csak ígérget. Át is másztunk az árkon, volt aki óvatoskodott, mások lazáztak, de mindenki átért, senki sem szakadt le. A kihívás azért nem volt óriás, ugyanis ennek az ároknak az alján sem találtunk vizet.
Az árkoknak azonban még korántsem volt vége. Hallottatok már a Csörsz-árokról? Ördög-árok? Így sem ismerős? Na. Mi meg már láttuk is, ugyanis keresztül halad Fáspusztán is.
A Csörsz árokról így ír a Múlt-kor történelmi portál:
„… Már a Csörsz-árokrendszer szerkezete is arra utal, hogy a tervezésben és kivetelezésben római hadmérnökök működtek közre. Ezen felül a sáncárkok vonalvezetése is megfelel a 4. századi római stratégiai érdekeknek, hiszen azok az akkor a birodalommal szövetségben álló alföldi szarmaták szállásterületeit vették körbe. A közvetett írásos források is 5. század előttí építésre utalnak. A Csörsz-árok név először a Krakkói Krónikában szerepel, amely a késő római korszakba helyezi a sáncok építését, még pontosabban a hun időszak elé: `Azért hittanak Czersz árkainak, ...hogy az árkot az országnak oltalmára legelőször az csináltatta volna meg Attilának előtte, mikor itt külön- különb nemzetek lakoztak.`
…
Egy másik forrás még inkább közelebb visz a sáncok korának megállapításához. Theophülaktosz Szimokattész, Maurikiosz császár (582-602) avarok elleni 601-602-es hadjáratának leírásánál régi római sáncokat említ a Viminaciummal szemben. Márpedig ez a leírás is minden bizonnyal a Csörsz-árokrendszerre vonatkozik, mivel annak sáncai pontosan Viminaciummal szemben érik el a Dunát, ráadásul a bizánci történetíró is rómainak tartotta a védműveket. Mindezen bizonyítékok és egy Hatvan közelében, a külső sáncvonalon feltárt késő római kiserőd alapján Soproni Sándor és Mócsy András a 4. század első felére keltezte a védvonalat, arra az időszakra, amikor az Alföldön élő szarmaták a különféle germán törzsek ellen a Római Birodalommal léptek szövetségre.
Tompa Mihályt megihlette a Csörsz árka, azonos című költeményében pontosan leírta a nagy árok elhelyezkedését:
„Az ároknak tövénél,
Ároktő most is áll
Borsodban, a Tiszának
Füzlepte partinál.
S a hely, hol véget ére,
Néptől megszállva lőn,
Épülvén Árokszállás
Az áldott sík mezőn.
Sok év letűnt, mióta
Az árok megszakadt.
De regék ajkán
Csörsz árka felmaradt.”
Velünk tartott egy gyermek is, mely mindannyiunknak nagy hasznára vált, ugyanis ő mindenkinél kíváncsibb volt, s számtalan kérdéssel bombázta Gusztit. Be kell látni, nélküle biztos nem beszélgettem volna a héten gubacsról, sőt magyar gubacsról, gubacsdarázsról, az ezt kibányászó, eszközhasználó harkályról, valamint különféle gombákról. Egyedül nem találtam volna meg a dámbika barcogó teknőjét, s valószínűleg nem figyeltem volna fel – a területen egyébként igen ritka – villanyoszlopra sem, ahová a vadállatok dörgölik magukat.
Fáspusztára már nem jöhettek el idén szervezett keretek között, de keressétek a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság egyéb túráit! Jövőre Guszti is minden bizonnyal szívesen lát vendégül benneteket újra Fáspusztán. Őt mindenképpen érdemes meghallgatni, ugyanis hatalmas szeretettel és hozzáértéssel beszél a tájról, amiben élünk. Hozzátok el a gyermekeiteket is, hogy láthassák mit veszítenek, ha nem óvjuk meg a természetet!
Végezetül egy „önarckép”, hogy felismerjetek ha máskor is jönnék:
Nézzétek meg a túrán készült fotóinkat a galériában:
Tekintsétek át a KMNP programjait, biztos találtok kedvetekre valót:
Programok, események, rendezvények
Szöveg, fotó: Sanyika
