Ilyentájt minden évben unalmasan hangzik el valamely ismerősünk szájából: „Nálunk nincs Halloween, nálunk Mindenszentek van.”
Én pedig határozottan állíthatom, hogy még gyermekkoromban is rendszeresen készítettünk töklámpást, tökvicsorit a szüleimmel, nagyszüleimmel, pedig rólam mindenki tudhatja, hogy nem vagyok olyan vén! Persze már elértem azt a kort, hogy ez csakis a rendszerváltás előtt lehetett, vagyis az amcsi métely még tuti nem fertőzött meg bennünket.
Ám az én emlékeim lehetnek csalókák, ezért kerestem nektek írásos adalékokat is. A töklámpásnak igenis számos megjelenése van a magyar hagyományban.
A töklámpás sok esetben szimpla használati tárgyként funkcionált. Jókainál ez így jelenik meg:
"A számadógulyás, kifordított bundájában ott állt a karám eresze alatt, s egy tökkolopból készült lámpást tartott maga elé, hogy az érkezők elé világítson. A kobaknak két szeme és szája volt vágva, azokon keresztül világított.
– Áldás, békesség! Gazduram! Kell-e vendég?
A számadógulyás majd kiejtette a kezéből a töklámpást, mikor az érkezőkre ráismert.
– Jehova szent Isten! – kiálta fel. – A tekintetes komisszárius úr meg a felesége van itt!"
Krupa András Újkígyóson is gyűjtött. A hiedelmek kapcsán így kerül elő a töklámpás:
"A felvett kísértetmondákat az úgynevezett álhiedelem-mondákhoz sorolja a tudomány, mert minden történetről kiderül, hogy a lányokat, asszonyokat, vagy az egész falut ijesztgető kísértet lepedőbe burkolódzott, magas mankóval, létrával járó legény vagy ember. A világító szörnyalak pedig kifúrt töklámpás mindössze. Az éjszaka hazafelé igyekvőt követő lámpásról is kiderül, hogy ügyes praktika csupán, sőt nem ritka, hogy a sötétben a ruhája suhogásától ijedt meg a „kísértet” által üldözött legény. A történet végén lelepleződő ügyeskedő megbűnhődik a rossz tréfáért."
Alsóörsön épp egyházi ünnep alkalmával használták a töklámpást:
"Az ünnepség keretében a gyerekek misztériumjáték formájában eljátsz-szák Szent Márton legendáját, aki köntösének felét egy szegény embernek adta, mert meglátta benne a szenvedő Krisztust. A szereplőket a plébános Szent Márton áldásában részesíti, és különféle apró tárgyakkal megajándékozza. Ez az ünnep ismeretlen volt Alsóőrön, Osztovics Éva óvónő és Galambos Iréneusz atya élesztette újjá, felkérve Rátkay Ferencet alkalmas ének szerzésére. A szokás újjászületése jól sikerült, már a töklámpások miatt is, mert azok kitűnő játéknak bizonyulnak a mai gyermek számára is."
Ijesztgetésre nem csak szorosan a mostani időszakban használták elődeink a tököt. Részlet a Wikipédiáról:
"Luca-tök:
Magyarországon, főként a Dunántúlon volt szokás a világító Luca-tök készítése. Hagyományos volt sok egyéb Luca napi tréfálkozás. Luca napján szemeket, orrot és vigyorgó szájat faragtak a kivájt sütőtökökbe, majd a házak ablakai elé tették, és azzal ijesztgették egymást. Az ijesztő hatás kedvéért sötétedéskor égő gyertyát tettek a Luca-tök belsejébe."
Ki ne hallott volna Salamon tökeiről. Szintén a Wikipédia így ír erről:
"Fénylik, mint a Salamon töke"
Visegrádi fogsága alatt, zárkájának (Salamon-torony – nem azonos a ma láthatóval) ajtajait befalazták, ablakait letakarták, de hogy este is biztonságban tudják az őrizetben lévő királyt, alaposan megvilágították a tornyot, erre a célra pedig töklámpásokat használtak. Más elgondolás szerint Salamon saját bűneit megbánva, úgy próbált vezekelni, hogy ablakában töklámpást égetve világított a Dunán hajózóknak. Megint mások szerint a kivilágított torony egyik „mellékhatása” volt a dunai hajósok segítése, és ők kezdték el emlegetni Salamon tökét.
A fenti adalékok remélem elégségesek annak megvilágítására (hahaha), hogy a tökfaragás és a töklámpás nem csupán Halloween kapcsán kerülhet elő.
Megemlítendő azonban egy igen fontos másik érv is a Mindenszentek / Halloween ügyben. Ezek annyira nem csereszabatosak egymással, hogy nem is egy napra esnek.
Sorolom a menetrendet, mintha egy bolt ünnepi nyitvatartása lenne (régi vitám az is, hogy ez tulajdonképpen ünnepi zárvatartás 😊):
- Halloween – Október 31. éjszakákán
- Mindenszentek – November 1.
- Halottak napja – November 2.
Amint a fentiekből is kiviláglik, ezek az ünnepnapok jól megférnek egymás mellett a naptárban, függetlenül attól, hogy gyökereik mely néptől, vagy mely vallástól eredeztethetők. És miért ne ünnepelhetnénk - vérmérséklettől függően - akár mindhárom napon?
És akkor mi is a konklúzió? Mindig is voltak dogmatikusok - csak más-más dogmákat őrizgettek - akik próbálták a saját vélt igazságukat akár a fejlődés gátlása árán is érvényesíteni. Gondoljatok bele! István korában épp a kereszténység – fővesztés terhe melletti - felvétele volt a fejlődés kulcsa, de miért is kellett volna minden pogány hagyományunknak búcsút intenünk?! Ma viszont egyesek épp azt szeretnék elérni, hogy csupán egyféleképpen, egysíkúan gondoljunk erre az időszakra.
Aki rám hallgat, úgy csinálja ahogy szeretné, ne a mások elvárásai szerinti életet éljétek, ne tököljetek!
Szöveg, fotó: Sanyika
A dekorációt Ildikó készítette az itthon talált anyagokból.
