Csupán 39 évet élt. Békés lakói mindannyian ismerik a róla elnevezett utcát és a múzeumot. De tudjuk ki volt ő? Megőrizte valódi emlékezetét az utókor?
A fenti dilemma nem bennem fogalmazódik meg először. Esztegár László így kezdi megemlékezését:
„A név, mely e sorok fölött áll, nem tartozik a divatos művésznevek közé. Pedig többször fölmerült a nyilvánosság előtt s mindig komoly művészi sikerekkel kapcsolatosan. Csakhogy ebből a nyilvános szereplésből hiányzott az állandóság, a névnek folytonos felszínen tartása, a sikerek pedig olyan természetűek voltak, a melyeketa figyelmes szemlélő és a művészettörténet is észrevesz ugyan, de a melyek nem vezetnek a népszerűség, a közismertség állomásai felé. De miért ezek a szünetek? S a sikerek nyomán miért maradt el az általános hatás ?.. . . Az életrajz főbb adatai s az egyéniség egy pár elhatározó jelentőségű vonásának megfigyelése talán feleletet fognak nyújtani e kérdésekre is.”
„Jantyik Mátyás 1864 május 10-ikén született Békésen. A család, melyből származott, e tipikus alföldi város legrégibb és emlékezet óta köztiszteletben állott polgárcsaládai közé tartozik. (megjegyzés: nem kissebbítve a család ősiségét, más írások arról emlékeznek meg, hogy a Jantyik család első Békésen letelepedő tagja a művész nagyapja volt 1805-ben) …Hasonnevű nagyatyját, az egyszerű gazdálkodó polgárembert, 1858-ban az arany érdemkereszttel tüntette ki a király, a művész édes atyja, Jantyik Mihály pedig ifjú korában építészeti tanulmányokkal is foglalkozott. Azonban élete főfoglalatossága ennek is a gazdaság vezetése és továbbfejlesztése volt. Hanem az építészeti és így rajzolási dolgokba való bepillantás nem egészen jelentéktelen körülmény művészünk pályája szempontjából. Ennek köszönhető az az érzék, melylyel az apa igen korán észrevette, hogy fiának gyermek-próbálkozásaiban van valami, a mit legalább is figyelemmel kell tartani. S így történt, hogy a későbbi művész első oktatója és bírálója: édes apja volt. Mindez a gimnáziumi évek alatt történt a szülői házban. A hatodik osztály elvégzése után azonban komoly döntésre került a dolog. Békésen akkor még csak hat osztályú gimnázium volt s így határozni kellett a hátralevő két évet illetőleg. Az ifjú azonnal hozzá akart fogni a művészeti tanulmányokhoz s kitartóan kérte szüleit, hogy a fővárosba küldjék a mintarajziskolába. Ezek viszont tudni sem akartak arról, hogy fiuk kizáróan művészi kiképzést nyerjen. Mert habár nem hiányzott belőlük a művészeti pálya értékét megbecsülni tudó intelligencia, egész gondolkozásuknak józan gyakorlatiassága biztosabb alapokra óhajtotta fektetni tehetséges gyermekük jövőjét. De hát sikerült megtalálni a mindkét félre nézve kielégítő megoldási módot. Ám menjen a fiú a mintarajziskolába, azonban magánúton végezze el a hiányzó két osztályt s az érettségi után majd megválik, mi fog történni. Jellemző azonban úgy a gyermek mohó lelkesedésére, mint az apa körültekintő lelkiismeretességére, hogy mindjárt a hatodik osztályra következő s így a mintarajziskolát megelőző nagy szünidőn megkezdődött a komoly előkészület a művészeti tanulmányokra. Az ifjú művésznövendék-jelöltet ugyanis atyja erre az időre Orlay Somához küldötte, hogy tőle az első rendszeres oktatásban részesüljön. Hogy mikép esett éppen Orlayra a választás, nem nehéz kitalálnunk. Jantyik Mihály ifjúságában az Orlay névnek igen jó hangzása volt, s most, midőn fia számára mestert keresett, talán legelőször is ez a név bukkant fel emlékezetében. Az oktatás és a tanulás tehát csakhamar meg is kezdődött, s hogy miként folyhatott, ahhoz egy igen megbízható forrás, maga a tanítómester szolgáltat adatokat. Egy levelet őrzött meg az édes anya szerető gondossága, melyet Orlay Soma 1879 július hó 18-iki kelettel írt Jantyik Mihályhoz. Ide iktatjuk, mert nemcsak Jantyik Mátyásra, hanem az élete alkonyán levő derék magyar művészre is jellemző.”
"Pár nap előtt kapott levelére - - így szól az érdekes levél - - van szerencsém válaszolni, hogy kedves fia egész szorgalommal rajzol, ugyannyira, hogy gyakran kell intenem, miként mozgásra is fordítson időt, nehogy az egészsége megromoljék. Feljövetelekora helyes és értelmes rajzról fogalma sem volt, most azonban legalább ítéletet bír hozni a felett, tudja, hogy a rajz nem puszta érzésen alapul, hanem például az emberi fej alkotásánál bizonyos szabályok vannak, miket a rajzolásnál szem előtt kell tartani. És ezt ő felfogja s örül, ha valamiben felvilágosodik. A művészet technikájához van tehetsége, hogy szellemibb részéhez, az önálló alkotáshoz lesz-e, az későbben válik meg, mert addig, míg a rajzot jobban nem bírja, ha vannak is eszméi, nem tudja őket kifejezni. A rajz a művész nyelve, gondolatait ezen teszi másnak megérthetővé. Várjuk meg tehát, míg oda jut. Én úgy technikai, mint szellemi fejlődésére gondot viselek és mindkettőben tanácscsal látom el. Ha majd a mintarajztanodába jut, ott kollégáivali eszmecsere által is fejlődhetik, mert hasonló törekvésű pályatársak buzdítólag hatnak egymásra. Ezek mellett azonban azt is kötelességemnek tartom Jantyik úrnak megírni, hogy a művészet pályája igen küzdelmes, gyakran jelesség mellett is terhes, sok nagy művész élete szenvedéssel teli, más kisebb tehetségé fényes. Sokat tesz az egyéni alkalmazás is, szóval koczka, mely vethet jót, de rosszat is. Adja isten, hogy fiából ne csak derék, de szerencsés művész is váljék."
A Wikipédia így ír szikáran, röviden életrajzáról:
„1879 őszén került a Mintarajziskolába, ahol három évet töltött. A legkitűnőbb növendékek közé tartozott, többször részesült iskolai jutalmakban, sőt kiváló rajzolási tehetségének híre az iskola falain kívül is terjedni kezdett. A mintarajziskolai évek alatt lépett először a nyilvánosság elé, amikor rajzát az "Üstökös” huszonöt éves jubileuma alkalmához 1882. évf. 1. számában Szabó Endre közölte címlapon. Az ún. évzáró vizsgálati kiállításon látott művei alapján az itthon járó Munkácsy Mihály is felfigyelt rá, és meghívta Párizsba is. Első műveit, az impresszionizmus híveként, a párizsi Szalonban állíthatta ki. 1888-tól Békésen dolgozott, innen küldött rajzokat a „Vasárnapi Ujság”-ba a nagy békési árvízről, valamint más aktualitásokról. 1895-ben békési birtokán épített magának műtermet, de 1900-ban ismét a fővárosba költözött. 1902-ben még művészi impressziókban gazdag utazást tett Angliában, azonban egy évre rá, 1903-ban, 39 éves korában, vesebaja kioltotta életét.”
Haláláról és emlékezetéről Turok Margit művészettörténész az alábbiakat mondja a Jantyik Mátyás Múzeum honlapján:
„Jantyik korai halála megakadályozta tehetsége igazi kibontakozását. Egész munkásságán jól felrajzolható kettősség vonul végig. Egyik egy igen határozott realizmusra való törek-vés, ami részben iskolázottságának, de főként Munkácsy erős hatásának köszönhető. Korabeli méltatói ezt emelték ki érthetően, hiszen ez kapcsolódott leginkább a hazai polgári konzervatív szellemiséghez. A másik az impresszionizmus eredményeinek felhasználása, a századvég modern törekvéséhez való kapcsolódás. Ez a törekvés – ha bátortalannak tűnik is – megelőzte a nagybányaiak tevékenységét és ily módon úttörő jelentőségű.
A Jantyik Mátyás festőművész nevét viselő békési múzeum folyamatosan gyarapítja vele kapcsolatos gyűjteményét, jelenleg 18 festményét és 108 db rajzát őrzi.”
Számos további érdekes életrajzi részletet is megismerhetsz a forrásként is szolgáló alábbi írásokból:
JANTYIK MÁTYÁS – Művészet Második évfolyam, 1903
Jantyik Mátyás munkássága – Jantyik Mátyás Múzeum
Jantyik Mátyás – BékésWiki
Összeállította: Sanyika
