Az Állatvédelmi Témahét keretében szemléletformáló programot szerveztek 2024. október 8-án a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban, ahová a környék óvodásait és általános iskolásait várták. Szerencsére a program sokkal élménytelibb volt, mint ez az első bevezető mondat. Tartsatok velem, és olvassatok tovább!
Mi a délelőtti programot néztük meg, így ovisokkal és szeretnivaló állatokkal találkoztunk. Persze nem csak az állatok voltak kedvelhetők, de ezen a napon nekik jutott ez a szerep. A program az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság közreműködésével valósult meg.
Érkezésünkkor már hatalmas nyüzsgés fogadott minket. Gyülekeztek az ovisok, a sajtó képviselői sürögtek-forogtak, még országos tévéstáb is „lábatlankodott” a vendéglátók körül, szinte már nem is értettem, mi szükség van még itt ránk. Bár az egy óvodásra jutó kamerák száma meghaladta a sokéves és a területi átlagot, azért mi is maradtunk. Biztos lesz ennek jó oldala is, azok is értesülhetnek az eseményről, akik nem lehettek jelen. Tényleg nagy volt a forgalom, még élő bejelentkezésnek is tanúi lehettünk.
A felelős állattartásra és a természetvédelemre próbálták felhívni a gyermekek figyelmét több módon is. Első körben úgynevezett állatasszisztált foglalkozásokon vehettek részt, ami praktikusan annyit jelentett, hogy testközelből megismerkedhettek egy agámával, aki Owen névre hallgatott, valamint Pollival, aki már a hámján is büszkén hirdette, hogy ő „terápiás kutya”. Nem tudni, hogy e minőségének köszönhető-e, de igen jól bírta a gyermekek sokaságát és nyúzását. A kicsik megsimogathatták a két állatot, s közben párbeszédek zajlottak, a gondoskodásról, védőoltásokról, de természetesen játékra és „dögönyözésre” is nyílt alkalom.
Az ovisok több csoportban ismerkedhettek meg az állatvédelemmel és a kastéllyal. Egy másik csoport mindeközben múzeumpedagógiai foglakozáson vett részt. Itt egyebek mellet együtt bejárták a kastélyt, s megpróbálták a festményeken és használati tárgyakon fellelhető állatábrázolásokat beazonosítani. Nekünk felnőtteknek ez banálisan hangzik, de higgyétek el, a kicsik élvezték. Nyilván ezernyi új impulzus éri őket ilyenkor, s minden olyan „izgi”, s képzeljétek el, még oroszlánnal is találkoztak.
Végül az ovisok beültek a moziba. Persze a Wenckheim kastélyban nincs moziterem, de elég jól kialakították ideiglenesen, s még a helyjegyért sem kértek pénzt. Ráadásul mivel kezdte mondandóját dr. Koska Hedvig, az állatvédelmi hét projektvezetője?
„Képzeljétek el, hoztam nektek ajándékot. Ez egy kitűző, egy szupererővel bíró kitűző. Ha ezt felteszitek magatokra, akkor örökké felelős állattartók lesztek.”
És mindenki kapott. Pontosabban nekem nem jutott, de az én „Okosom” kitűző nélkül is felismer engem. Mondjuk arról nem lennék meggyőződve, hogy „felelősnek” is tart, dehát rossz szokásomhoz híven, már megint a magánéletemet teregetem ki.
Szóval a kitűzők felkerültek, mindenkinek szuperereje lett, s megkezdődött az előadás, vagy pontosabban szólva a beszélgetés. Közösen megismerkedtek a felelős állattartás tíz szabályával, többek között ilyenekkel:
- Felelős döntés
- Megfelelő választás
- Szeretet
- Biztonság
- Szocializáció
Sok szó esett még az ivartalanításról, de „szerencsére” egy ovis sem tudta, még kérdésre sem pontosan megmondani, hogy ez milyen következményekkel jár. Sebaj, az isiseknek délután biztos jobban ment.
És végre elindult a mozi. Megtekintettek néhány kisfilmet elhagyott állatokról, „csajozós” macskákról (itt újra szóba került az ivartalanítás), s minden filmecske után közösen megbeszélték a látottakat. Mindenki örömére a filmek vége után elhangzó „– Vége?” kérdés után jópárszor az a válasz érkezett: „Hoztam még más videót is.”
Nem biztatnálak benneteket, hogy még odaérhettek a délutáni programokra, mivel egyrészt már megint kicsit fáziskésésben vagyunk ezzel az írással, másrészt a rendezvény nem annak a korosztálynak szólt, aki ezen írást el tudta olvasni.
Persze sajnálhatjátok, hiszen olyan dobozkát is láttam, ami „GAZDIJOGSI”-s szalagokat rejtett. Magam részéről már tudomásul vettem, hogy e nélkül kell leéljem hátralévő életem. Sajnos.
Kapcsolódó galériánk:
Szöveg, fotó: Sanyika
