Amint arról már korábban írtunk, "Istennel talállak, testvérem!" címmel Gyulára érkezett a Néprajzi Múzeum Erdős Kamill munkásságát feldolgozó és bemutató vándorkiállítása. A tárlat különlegessége, hogy az Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményében őrzött Erdős Kamill-hagyatékból állították össze a szakemberek.
A hajdani meghívó többek között ezzel kecsegtetett:
„A kiállítás nagyszerűségét az is adja, hogy nemcsak a néhai kutató örökségét mutatja be, hanem azt is megmutatja, hogyan élhet tovább egy lezártnak tűnő életmű: a tárlat megalkotásának fontos elemeként a Néprajzi Múzeum és az Erkel Ferenc Múzeum szakemberei több mint fél évszázad után felkutatták az egykori közösségek ma élő tagjait, s a már nem élők emlékét.”
Az elmúlt héten magunk is elmentünk, s megnéztük a gyulai Erkel Ferenc Múzeum előterében a tablókat.
A kiállításon megismerhetjük Erdős Kamill változatos életét és tevékenységét. A kiállított tablók főcímei elég beszédesek. Rögtön a főbejárattal szemben a következő információ jön szembe:
NÉPRAJZKUTATÓ, KÉM, VAGY CIGÁNY GRÓF?
„Erdős Kamillra „amatőr néprajzkutatóként” szoktunk gondolni, de ez pontatlan meghatározás. Sokkal inkább volt kíváncsi, empatikus, halálos beteg, színész, aki élvezettel improvizált a „szőke cigány” szerepében. Nyárra bajuszt növesztett, beszerzett egy zöld szalagos kalapot, és kitalálva magának egy fiktív törzset, lengyel cigány grófnak, néha felvidéki félcigánynak adta ki magát…”
Egy helyütt egy általa jegyzett újságcikket olvashatunk a „cigánytáncok” felhasználásával kapcsolatban. Úgy vélem, még a mai korból visszanézve is hitelesek a szavai:
„Végezetül, hadd említsek meg egy kulturális vonatkozású problémát. A csaknem mindegyik – hazánkban igen tekintélyes számú – hivatásos, illetve amatőr táncegyüttes repertoárjában szereplő úgynevezett
„cigánytáncokról”
szeretnék pár szót szólni. Ezek az együttesek nem olyannak mutatják be a cigányokat, mint amilyenek valójában, hanem sokkal inkább olyannak, mint amilyennek a közönség – sajnos még igen tekintélyes hányada – látni szeretné. Két felfogásról van szó. Az egyik: álromantikus, egzotikus cigányalak; - a másik: az úgynevezett „dá-dés” szemlélet, mely a népszínművek kedvelt cigányalakját példázza…"
Visszagondolva a táncházmozgalom előtti időkre, ezek bizony érvényes észrevételek. Remélem már felkeltettem az érdeklődésedet, s kíváncsi vagy a folytatásra!
Még bemutatok egy rövid történetet, a többit már magadnak kell felfedezned:
KIK NEM VAGYUNK MI?
Nem sokkal azután, hogy első cigány témájú rádióelőadását leadta a Magyar Rádió, Erdős Kamill négy levelet is kapott Tótkomlósról. Barátja, Sanyi, a földműves-szövetkezeti tagok, a vasúti vendéglő zenészei és végül Horváth István nyolcadik osztályos tanuló – 36 iskolatársa nevében – azt követelte tőle, vonja vissza a rádióban elhangzott szavait. Megdöbbentő az a szenvedély, amellyel az akkor már közel száz éve letelepedett tótkomlósi khérár cigányok tiltakoztak az ellen, hogy egy lapon említsék őket a vándor életformával még éppen csak felhagyó kétegyházi és végegyházi másárokkal és cérhárokkal…”
Többet nem mesélnék, de álljon itt még néhány főcím:
- Erdős Kamill nyomában
- Oláh cigányok tánc közben
- A rakló és a romnyi
- A cigány az cigány?
- Párhuzamos valóságok
- Teknősök
- Ne vegyenek bennünket egy kalap alá!
- Lovakkal, szekérrel
Be kell valljak valamit. Egykori népzenész létemre csak most ismerkedtem meg a „szőke cigány” munkásságával és életével. A kiállítás végére még kíváncsibbá váltam, s úgy vélem a jövőben több figyelmet fordítok rá.
A te érdeklődésedet is felkeltettem? Remélem.
A kiállítást még megtekintheted október 22-ig. Gyere el, nézd meg! De ne csak úgy futtában!
Kapcsolódó beharangozó cikkünk:
Istennel talállak, testvérem! - Ismét Gyulán a szőke cigány
Néhány fotó a kiállításról:
Szöveg, fotó: Sanyika
