• Pénteken elkezdődött a XXV. Körös-völgyi Sokadalom, s megnyílt a Gyulai Várszínház 2025-ös évada is - Fotóalbummal

    XXV. Körös-völgyi Sokadalom Gyula városában

    A tegnapi napon a nyári fesztiválszezon turbó fokozatra kapcsolt Gyulán. A Dél-alföld és elsősorban Békés megye népművészeinek kínál bemutatkozási lehetőséget a Körös-völgyi Sokadalom, s pénteken a Gyulai Várszínház zászlaját is felhúzták a Gyulai vár falára. A folytatásban hatalmas fotógaléria vár rátok.

  • 459 éve kezdődött a Gyulai Vár történetének legjelentősebb eseménye

    459 éve kezdődött a Gyulai Vár történetének legjelentősebb eseménye

    A hagyományőrzők és a történelem szerelmesei idén is megemlékeznek a gyulai vár 1566-os ostromának kezdetéről. Július 2-án, szerdán a várban különleges rendezvény várja az érdeklődőket.

  • Magyar erato

    Magyar erato

    Igazán nem lehet oka panaszra Szarvas versszerető közönségének, hiszen a Vers a víz fölött estek sorában újabb nagyszerű összeállítást láthattak Nagy Erika, Tomanek Gábor és Tábor Lajos előadásában.

  • Légvárvasárnapok a Csaba Centerben – Minden vasárnap igazi családi élmény!

    Légvárvasárnapok a Csaba Centerben

    Június 22. és augusztus 31. között minden vasárnap 10:00-tól 18:00-ig a Csaba Centerben újra várnak a Légvárvasárnapok! A program során ugrálóvárak, trambulin és játszósarok gondoskodik arról, hogy a gyerekek felhőtlenül szórakozzanak, miközben a család többi tagja is kikapcsolódhat.

  • Záróprogramok a XLIX. Békés-tarhosi Zenei Napokon

    Záróprogramok a XLIX. Békés-tarhosi Zenei Napokon

    A XLIX. Békés-tarhosi Zenei Napok továbbra is gazdag zenei élményeket kínál a fesztivál záróhétvégéjén. A következő négy kiemelt program várja a zenekedvelőket, minden korosztály számára, térítésmentesen.

  • “Ha szerencsénk van, látunk medvét, ha még nagyobb szerencsénk, akkor nem”

    Balázsi Róbert, Petri L. Lackás

    A Szarvasi Vízi Színház verseket szerető közönsége Balázsi Róbert színész vers-koncertjét láthatta vasárnap este - "Essen vagy havazzon, csak rossz idő ne legyen…" címmel. Az előadó saját kedvenc verseiből válogatott a nézők nagy örömére, Petri L. Lackás gitárral és énekkel saját dalait, valamint néhány erdélyi nótát is elhozott Szarvasra.

  • Ők tudják, mi a szerelem

    Ők tudják, mi a szerelem

    Hubay Miklós vígjátékát a Gárdonyi Géza Színház előadásában láthatták  a Vízi Színház nézői. Napjainkban, amikor életünket folytonos rohanás, az anyagi javak megszerzése szövi át, különösen jogos a kérdés: létezik-e idős korban szerelem? Van-e egy életen át tartó imádat?

  • XXV. Körös-völgyi Sokadalom Gyula városában - immár részletes, végleges programmal

    XXV. Körös-völgyi Sokadalom Gyula városában

    Cikkünket frissítettük a részletes programmal!
    25. alkalommal rendezik meg Gyulán a Körös-völgyi sokadalmat, a Dél-Alföld népművészetének ünnepét 2025. június 27-29-ig. Elkészült a fesztivál előzetes programja, amit most közreadunk, hogy időben felkészülhessetek testileg-lelkileg, amennyiben kilátogatnátok a rendezvényre.

  • Zenés Estek a Wenckheim Kastélykertben – Három varázslatos nyári este Szabadkígyóson

    Zenés Estek a Wenckheim Kastélykertben

    Zene, nyár, kastélykert – és minden vendéget megkínálnak egy pohár borral! Idén nyáron ismét különleges zenei élményekkel várja közönségét a Wenckheim-kastély kertje Szabadkígyóson. A Zenés Estek a Wenckheim Kastélykertben című sorozat három egymástól eltérő, hangulatában és stílusában is egyedi koncertet kínál a zene szerelmeseinek. Ráadásul minden vendégüket egy pohár kiváló borral is megajándékoznak a BOCK Pincészet jóvoltából. 

  • XXVIII. Aratónap Szarvason – Kárpát-medencei Nemzetiségi Napok 2025

    Szarvas idén is otthont ad a térség egyik legnagyobb hagyományőrző eseményének, a XXVIII. Aratónapnak, amely a Kárpát-medencei Nemzetiségi Napok keretében valósul meg. Az Ezüstszőlőben megrendezett kétnapos ünnep nemcsak a hagyományos aratási szokásokat eleveníti fel, hanem színes kulturális és családi programokkal is várja a látogatókat. Az esemény fővédnöke Jakab István, a Magyar Parlament alelnöke, a Magosz elnöke.

  • Eric Assous: Férjek a slamasztikában, avagy Ártatlanok?

    Férjek a slamasztikában, avagy Ártatlanok?

    A RaM ArT Színház előadásából nyilvánvalóvá vált, hogy korántsem ártatlanok, sőt! Dugig telt a Szarvasi Vízi Színház, hogy tanúja lehessen, mennyire nem azok.

  • Tizedjére rendeztek Békéscsabán Szent Iván Éji Vigadalmat - Képriport

    X. Szent Iván Éji Vigadalom – Tűzugrás Békéscsabán

    Táncházak, népdalok, és persze tűzugrás várta a hétvégéhez igazítottan kicsit előrehozott Szent Iván Éji Vigadalomra kilátogatókat Békéscsabán. A rendezvény a nyár kezdetének ünnepét, a napforduló népszokásait elevenítette fel, és a város egyik leglátványosabb, legközösségibb nyári eseményévé vált.

  • “Te csak repülj a széllel”...

    “Te csak repülj a széllel”...

    Nagyszerű élményben volt részük azon nézőknek, akik RZ 64 - Rátóti Zoltán szólókoncertjét meghallgatták. Nem voltak kevesen. Akik nem jöttek el, bizony bánhatják.

  • Az ördög három aranyhajszála

    Az ördög három aranyhajszála

    Még igazán véget sem ért a tanév, a Szarvasi Vízi Színház máris mesejátékkal szórakoztatta a gyermekeket.

  • Múzeumok Éjszakája Gyulán

    Múzeumok Éjszakája Gyulán

    A Múzeumok Éjszakája alkalmából Gyulán is változatos kulturális programok várják az érdeklődőket. Az eseményen több intézmény is részt vesz, így mindenki megtalálhatja a számára legszimpatikusabb kínálatot. A részletes programot itt olvashatjátok.

  • Múzeumok Éjszakája a Békés Megyei Könyvtárban

    Múzeumok Éjszakája a Békés Megyei Könyvtárban

    A Munkácsy Negyed kulturális intézményei a múzeumok éjszakáján változatos és élménygazdag programokat kínálnak a látogatóknak. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, hogy együtt ünnepeljék a művészetet és a történelmet.
    A Békés Megyei Könyvtár június 20-án, pénteken a Munkácsy-udvaron kortárs irodalmi rendezvényt szervez. Másnap, szombaton pedig a programok az egész családot érintik: virtuális futballbajnokság, kiállításmegnyitó, családi programok, városismereti séta és tárlatvezetés váltják egymást.

  • A bábfesztivál megnyitóján jártunk, s óriásbábokkal vonultunk – sok fotóval

    19. Nemzetközi Bábfesztivál megnyitó

    Minden is megnyílt csütörtökön Békéscsabán. Megkezdődött a 19. Nemzetközi Bábfesztivál, elindult a Városházi Esték programsorozata, s egy „faluval” odébb még táncházi meghívásunk is volt. Nincs mit tagadni, a programdömping szinte döntésképtelenné tett bennünket, pedig az Andrássy út csalogató műintézményeit még meg sem említettem. Választásunk végül a bábfesztivál megnyitójára esett, mert egyrészt hol máshol láthatnál a színpadon forgolódó piros Trabantot és rászedett ördögöt, másrészt úgy kalkuláltunk, hogy itt kell az egy nézőre jutó legkevesebb politikai szónoklattal szembesülnünk. Számításunk beigazolódott, a gyermeksereg nem bizonyult célközönségnek.

  • X. Szent Iván Éji Vigadalom – Tűzugrás Békéscsabán

    X. Szent Iván Éji Vigadalom – Tűzugrás Békéscsabán

    A Békés Megyei Népművészeti Egyesület, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány hagyományőrző szervezetek közreműködésében idén is megrendezik a X. Szent Iván Éji Vigadalmat Békéscsabán. A rendezvény a nyár kezdetének ünnepét, a napforduló népszokásait eleveníti fel, és a város egyik leglátványosabb, legközösségibb nyári eseményévé vált.

  • Évről-évre jönnek...

    Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Fúvószenekar

    Évről-évre jönnek, és a Szarvasi Vízi Színház nézői évről-évre egyre nagyobb szeretettel várja a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Fúvószenekar koncertjét

  • Nyáresti Kamaravarázs

    Nyáresti Kamaravarázs

    A Szarvasi Vízi Színház nézőközönsége szereti az igényes komolyzenét, a Zene a víz fölött első előadása, a  Nyáresti Kamaravarázs legalábbis ezt bizonyította. Két nagyszerű előadó koncertjét láthatta a szépszámmal összegyűlt közönség hétfőn este Szarvason. Vizsolyi Lívia fagottművész és Klebniczki György zongoraművész az elmúlt tizennégy év alatt számtalanszor koncertezett együtt, összeszokottságuk kitűnt az est folyamán. 

Friss

Tamási Áron eredetileg bábjátéknak íródott Szegény ördög című művét...
Bácsmegi Gábor múzeumigazgató pénteken az MTI-nek elmondta, a...
Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél...
Farsangi programokkal várják a gyermekeket szombaton a Tótkomlósi...
Nyilvános sajtótájékoztatón mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház...
Ha régóta motoszkál benned, hogy jó lenne „kézzel is” alkotni, most...
Péntektől vasárnapig páros kedvezménnyel, szombaton pedig az állatok...
Tíz versenydallal szombaton elkezdődik A Dal 2026. A Duna csatornán...
Különleges kulturális eseménynek ad otthont február közepén a gyulai...
Egy különleges este, ahol az ízek, a borok és a hangulat kerülnek a...

Galéria ajánló

Kedvenceink

május 10 Hírek
Ezen a hétvégén rendezik Gyulán a hagyományosnak számító Gyulai Virágok Fesztiválját. Szombat reggel felkerekedtünk, s mi is körülnéztünk a pompás standokon, s mint az fotóinkból kiderül, ez a...
március 30 Hírek
Hazafelé robogtunk a négysávoson. Teljes nyugalommal hallgattam a kedvenc podcastomat, amikor Ildikó kérdése törte meg a „csendet”: - Meg sem kérdezted melyiket választottam! Na, erre a kérdésre nem...
március 23 Hírek
Szombaton változatos programokkal várta a látogatókat a szülinapos Almásy-kastély. Mi a Tacskótalálkozón jártunk, melyet már negyedjére rendeztek meg. Interjút kértünk több rövidlábútól is, de...
január 31 Hírek
Buliztam már Kádárékkal, tomboltam Kádár Ferenc dévaványai pásztorember dalaira, muzsikáltam is azokat, de eddig a Kádár famíliával kapcsolatban a POP műfajban nem kellett megmerítkezzek. Eddig...
január 29 Hírek
Kíváncsi vagy rá miért? Megszokhattad már, hogy a mi életünk Ildikóval kalandos. A leghétköznapibb történések is megoldandó faladatként tornyosulnak elénk. Így történt ez tegnap is. Hivatalosak...
január 11 Hírek
Izgalommal telve ébredtem ma reggel. Ebédnél már kicsit összerándult a gyomrom, de ezzel más is így lenne, ha oly veszélyes kalandra vállalkozna, mint ma én. Hivatalosak vagyunk az Esküvő...
január 07 Hírek
Újévi koncertre invitáltak bennünket a hétvégén Szabadkígyósra, s mivel vágytunk némi lazább szórakozásra, természetesen felkerekedtünk. Klasszikus és laza? Igen. Neked sem lehet más tapasztalatod,...
december 11 Hírek
A "Korábban írtuk" sorozatunkban egy éppen 22 éve megjelent írást ajánlunk figyelmetekbe. A békéscsabai FEK-be akkoriban egy kiállítás erejéig ellátogatott a TV Maci, akit természetesen bábfigura...
november 26 Hírek
Megvallom, engem elsőre sokkolt a hír, mivel eddig azzal sem voltam tisztában, hogy a Mikulásnak saját építménye lenne a megyeszékhelyen. Viszont semmiképp sem vehettem kacsának – stílusosan sarki...
november 24 Hírek
A délelőtti gyermekprogramok után, melyekről tegnap beszámoltunk nektek, délután és este már nem csak kísérőként várta a felnőtteket a Csaba Center szülinapi bulija. Természetesen a mi helyünk is...
november 21 Hírek
Láttatok már Csaba Center szülinapot szerdán? Esetleg csütörtökön? Persze, hogy nem, hiszen mindig szombaton tartják, hogy a buli után másnap kialudhasd magadat! „Különleges egybeesés az idén, hogy...
november 20 Hírek
Nem hiszitek el, már megint színházban voltam. Veszélyes ez, mert-előbb utóbb azt fogjátok gondolni, hogy kultúrlény volnék! Pedig kedves ismerőseim...? És hát ugye nem csak a büféig jutottam el,...
november 01 Hírek
A Ladics-házba megérkezvén egyértelműen jeleztük jöttünk szándékát, miszerint meghívót kaptunk Ladics-tárgyak átadására, de a recepción ülő tanárnő olyan szuggesztíven és átéléssel beszélt a...
október 31 Hírek
A ránézésre jórészt nyugdíjas közönség nagy meglepetésére felcsendült a zongorán a „Süssünk, süssünk” Bartók Gyermekeknek című ciklusának első kötetéből. Miközben csodásan zengett a zongoramuzsika a...
október 29 Hírek
Ilyentájt minden évben unalmasan hangzik el valamely ismerősünk szájából: "Nálunk nincs Halloween, nálunk Mindenszentek van." Én pedig határozottan állíthatom, hogy még gyermekkoromban is...
október 27 Hírek
Szombaton kolbászgyúró versenyt is rendeztek a Csabai Szlovák Vásáron, ahová szokásunkhoz híven kicsit korán érkeztünk. A segítők még pakolták a padokat és a vájlingokat, a sátrak alatt pedig az...
október 24 Kék Bolygó
Ifjúkoromban sokat jártam a Békés környéki tájat. Túráztam, olykor horgásztam és sok esetben fotóztam. Megviselt negatívok őrzik ezek emlékeit, valamint a leharcolt ZENIT 12XP. Az elmúlt években...
október 23 Hírek
Nemzeti ünnepeinken, mint a main is, általában eluralkodik rajtunk a politika, s szónokaink megszólalásait legtöbbször ez hatja át. Gyulán viszont rendszerint figyelnek arra is, hogy valamilyen...
október 19 Hírek
Régi kapcsolatom van ám Patkó Bandival. Lehettem úgy 17 éves, ültünk Hegedűsnével – aki akkor még egyszerűen „anyu” volt – a konyhában, s együtt füleltük a Bécsből hozott Tobishi kazettás magnót....
október 16 Hírek
De hogyan is történt? OK, elmesélem, úgyis szeretem magam égetni. Reggel megérkeztem a színházhoz. Lenyomtam a nagykapu kilincsét a megszokott módon (mármint ahogy azt huszonötéve megszoktam),...
szeptember 29 Hírek
Onnan folytatnám, ahol a minap félbehagytam. Csütörtökön egy estélyre voltunk hivatalosak a kastélyba. Melyik kastélyba? Természetesen a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyba. Persze, persze, a múltkor...

Videó ajánló