96. alkalommal kerül sor az Ünnepi Könyvhétre, melyhez kapcsolódóan természetesen Békéscsabán is lesznek események. Könyvheti sajtótájékoztatón először jártam életemben, de ezek az „irodalmárok” máris gyanússá váltak. Az esemény ugyanis a büfében kezdődött némi igazgatói tukmálással, s majd meglátjátok, hogy mindez hová „fajul” a könyvhét végére. 20-30 éve igen sokat jártam ebben az intézményben, bújtam a könyveket – itt kerestem ki például a cigány Kossuth nóta szövegeit –, olykor muzsikálni is hívtak, de ilyen bohém tempó nem volt szokásban. Vagy csak a szüleimnek meséltem másként?
96. alkalommal kerül sor az Ünnepi Könyvhétre, melyhez kapcsolódóan természetesen Békéscsabán is lesznek események. Könyvheti sajtótájékoztatón először jártam életemben, de ezek az „irodalmárok” máris gyanússá váltak. Az esemény ugyanis a büfében kezdődött némi igazgatói tukmálással, s majd meglátjátok, hogy mindez hová „fajul” a könyvhét végére. 20-30 éve igen sokat jártam ebben az intézményben, bújtam a könyveket – itt kerestem ki például a cigány Kossuth nóta szövegeit –, olykor muzsikálni is hívtak, de ilyen bohém tempó nem volt szokásban. Vagy csak a szüleimnek meséltem másként?
Nem tartott ám sokáig ez a laza tempó, ugyanis Juhász Zoltán igazgató néhány perccel később már zakóban jelent meg, s rövid köszöntője azt sugallta, hogy elkezdődött a hivatalos program. Gyorsan bemutatta Varga tamást, a sajtótájékoztató másik közreműködőjét, s az alpolgármester rutinosan bele is kezdett könyvheti gondolatainak sorolásába.

A könyvheti programok főszervezője, koordinátora, mozgatórugója a Békés Megyei Könyvtár.
Természetesen – szerepéből adódóan – neki elsősorban a méltató szavak jutottak. Elmondta, hogy fontos missziónak tartja a Gutenberg-galaxis népszerűsítését. Kiemelte:
„Évről évre nehezebb feladata van a könyvtárnak, hogy a figyelmet az olvasásra, a könyvekre, a friss kötetekre irányítsa.”
Megemlítette, hogy a rendezők érdekes programokkal a Szent István téren is megjelennek, s most következett a „fekete leves”. Megtudtuk, hogy a programsorozat első etapját kellemes borest zárja, magát az egész könyvhetet pedig a könyvhétzáró irodalmi délután.
Mit is mondatm a bohém tempóról?
Varga tamás úgy véli, idén is sikerült a színvonalat tartani, sőt emelni is, s olyan elemeket beleszőni a programsorozatba, melyek segíthetik az olvasás népszerűsítését.

Már nem csak nulladik nap lesz, előzetest is kapunk
„Nehéz küldetés az olvasóvá nevelés, hiszen napjaink digitális világában vannak komoly konkurenciák, de az Ünnepi Könyvhéten, a kortárs magyar irodalom – szerzők, kötetek és az olvasók – közös ünnepén próbáljuk a digitális eszközökről átterelni a hangsúlyt a könyvekre.”
Juhász Zoltán a rövid bevezető után máris a programok ismertetésébe kezdett.
Könyvheti előzetesként, június 10-én 17 órás kezdéssel Nagy Zopán gyomaendrődi születésű szerzővel, fotóssal találkozhatunk. A könyvhétre jelenik meg Nyitott művek – Képzőművészeti szabad esszék, reflexiók című kötete. Beszélgetőtársa BMZ lesz, aki felolvasással és hangperformansszal fogja színesíteni a programot.
Szerdán, 11-én, az úgynevezett nulladik napon délelőtt a kicsiknek kedveznek, délután pedig ismeretterjesztő konferenciára kerül sor Nádak, erek, „kunhalmok" – A középkori Csaba környezete és egy 500 éves jegyzet címmel. A helyszín ezúttal a könyvtár. Szó lesz a gyulai és a csabai uradalom történetéről, s az Élővíz-csatorna előzményéről is. Az esemény igazi csemegének tűnik a helytörténet iránt érdeklődők számára.
A könyvtár kilép a falakon kívül
Csütörtökön és pénteken a rendezvény kitelepül a Szent István térre. Megjelennek, kiállítanak könyvkiadók, könyvesboltok, kulturális intézmények, s mások mellett természetesen a könyvtár és alkotóműhelyei is bemutatkoznak. A szervezők az érdekességekről és a jó hangulatról is gondoskodtak, így lesz nyomdászati bemutató és játékok, de szabadtéri zenét is hallgathatunk.
Az idei évben a békéscsabai írók mellet a megyei kötődésű szerzők is több bemutatkozási lehetőséget kapnak. Részt vehetünk felolvasásokon, s dedikálásokra is sor kerül.
Nyilván ennek az eseménynek is lesz egy „hivatalos” műsorfolyama, így ennyi információ után meg kell említenünk az ünnepélyes megnyitót is, ahol beszédet mond: Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Rózsa Dávid, a MNMKK Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, Szenteczki-Csipei Judit, Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Közművelődési és Sport Osztályának osztályvezetője. Közreműködnek a Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola harsonás növendékei.
Ezen a két napon még számos érdekes program vár bennünket. Egyebek mellett pódiumbeszélgetés Bauer Barbara írónővel, író-olvasó találkozó Dobos János (John P. Drummer) íróval, vagy itt van például az Eleki Életmódközpont szakácskönyvének bemutatója, ahol kóstolásra is nyílik lehetőség.
Szombaton lazíthatunk a III. Könyvheti Borudvaron, ahol a nedű a verses, zenés irodalmi est befogadását fogja elősegíteni. Elképzelhető, hogy itt velem is találkozhattok?
A könyvhetet mi zárhatná más, mint Könyvhétzáró irodalmi délután a Szlovák Tájházban a BÁRKA csapatának szervezésében.
Az igazgató oly lendülettel mesélt a programokról, hogy szinte átcsúszott a Múzeumok Éjszakája programjaira, de aztán megállapodott magával, hogy ez már egy következő sajtótájékoztató témája lesz. Végezetül elmondta az eseményt leginkább jellemző mondatot:
„A könyvkiadókat, könyvesboltokat, könyveket, szerzőket, s természetesen az olvasókat ünnepeljük”
Szöveg, fotó: Sanyika
RÉSZLETES PROGRAM
96. Ünnepi Könyvhét 2025. június 10. és 14. között Békéscsabán, a Szent István téren és a Békés Megyei Könyvtárban!
2025. június 10. (kedd)
17:00 Nagy Zopán Nyitott művek – Képzőművészeti szabad esszék, reflexiók c. kötetének bemutatója. Helyszín: BMK
2025. június 11. (szerda)
10:00 A kisbárány meg a találmány. A programra a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 5.b osztálya érkezik. Helyszín: Gyermekkönyvtár
15:00 Netrevalók – informatikai segítségnyújtás. Helyszín: BMK
16:00 Nádak, erek, „kunhalmok" – A középkori Csaba környezete és egy 500 éves jegyzet (konferencia). Helyszín: BMK
2025. június 12–13. (csütörtök–péntek)
Könyvheti kitelepülés a Szent István téren. Frissen megjelent könyveit kínálja az Advent Kiadó, a BIK Könyvkiadó és a Líra Könyvesbolt. Megvásárolhatók a Munkácsy Mihály Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltára kiadványai. Helyi szerzők bemutatkozása, felolvasás. A könyvtár előjegyzési és könyvcserélési lehetőséggel, robotbemutatóval, alkotó foglalkozással (könyvjelzőkészítés) a Europe Direct Békés iroda tájékoztató kiadványokkal várja az érdeklődőket. Bemutatkozik a Digilabor, a Gál Ferenc Egyetem, a Zugi Társasjáték Klub, a Kis Zseni Iskola, Napom Fénye Gyermekkert Egyesület, a Plazma Center. Nyomdászati bemutatót tart Biró Bertold könyvkötő mester. Zenél dj Joezz & dj Lorrie – intelligens háttérzene bakelitről. Szabadtéri játékokkal és további meglepetésekkel várjuk az érdeklődőket Békéscsaba Főterén!
2025. június 12. (csütörtök)
14:00 Ünnepi megnyitó. Beszédet mond: Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Rózsa Dávid, a MNMKK Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, Szenteczki-Csipei Judit, Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Közművelődési és Sport Osztályának osztályvezetője. Közreműködnek a Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola harsonás növendékei. Helyszín: Szent István tér
14:40 Pódiumbeszélgetés Bauer Barbara íróval. Beszélgetőtársa: Földesi Csenge könyvtáros. Helyszín: Szent István tér
15:45 Tíz-tíz perc a sorok között. Meghívott szerzőink felolvasása. Helyszín: Szent István tér
16:00–18:00 Társasjátékozás a Zugi Társasjáték Klub tagjaival. Helyszín: Szent István tér
17:00 Író-olvasó találkozó Dobos János (John P. Drummer) íróval. Helyszín: BMK
2025. június 13. (péntek)
13:00 Komlóssy Kata irodalmi műsora. Helyszín: Szent István tér
14:00 Tíz-tíz perc a sorok között. Meghívott szerzőink felolvasása. Helyszín: Szent István tér
15:00–17:00 Társasjátékozás a Zugi Társasjáték Klub tagjaival. Helyszín: Szent István tér
17:00 Az Eleki Életmódközpont szakácskönyve (kóstolóval egybekötött könyvbemutató). Helyszín: BMK
2025. június 14. (szombat)
18:00 III. Könyvheti Borudvar: "Ha tudtam volna" – válogatás Szabó Lőrinc költészetéből. Verses, zenés irodalmi est. Vendégeink: Tábor Lajos tanár, Liszi Melinda színművész, Nagy Róbert színművész. Helyszín: BMK
2025. június 20. (péntek)
17:00 Könyvhétzáró irodalmi délután. Helyszín: Szlovák Tájház
A szervezők a programváltozás jogát fenntartják!
Valamennyi rendezvény díjmentesen látogatható, de érvényes olvasójegyhez vagy regisztrációs jegyhez kötött, melyek könyvtárunk földszinti pultjánál igényelhetők az intézmény nyitvatartási idejében.

Felolvasó szerzők
Június 12. (csütörtök)
15:45–15:55 Sipos Attila András
16:15–16:25 Gárdián Gabriella
16:30–16:40 V. Földesi Marcsi
Június 13. (péntek)
14:00–14:10 Mokán Mihály
15:10–15:20 Józsa Péter
Dedikálás
Június 12. (csütörtök)
13:00–16:00 Sipos Attila András
13:00–18:00 Gárdián Gabriella
13:00–18:00 Komlóssy Kata
13:00–18:00 Mokán Mihály
14:00–17:00 Vöröskéry Dóra
14:00–16:30 Józsa Péter
15:00–16:00 Kovács Liliána
17:00–18:00 Bozó Dóra
Június 13. (péntek)
10:00–17:00 Mokán Mihály
11:00–17:00 Szalay Ágnes
14:00–15:00 Kovács Liliána
15:00–17:00 Józsa Péter

Gyere el velünk egy könyvbemutatóra:
Egy estélyen jártunk a kastélyban - könyvbemutató