Békéscsabai Utcazene Fesztivál

Csodálatos muzsikák töltötték be Békéscsaba utcáit tegnap. Szombaton számos zenekar bemutatta produkcióját az első alkalommal megrendezett utcazene fesztiválon.

A szervezők igazán kitettek magukért, 6 + 1 színpadon szóltak a slágerek.

Igen, slágerek, a legtöbb együttes ugyanis feldolgozásokkal szórakoztatta a nagyérdeműt. Ez senkit nem ejtett kétségbe a közönség soraiból, mert így mód nyílt együtt énekelni, egyeseknek csak motyogni a zenekarokkal.

Magam meglepődtem azon, hogy nem csak helyi zenekarok léptek fel, Korb Tamás például Kecskemétről érkezett.

Jó koncepciónak bizonyult, hogy a rendezők vendéglátóhelyekkel fogtak össze, így a közönség akár szomját is olthatta, s kényelmesen, karosszékből követhette az eseményeket. (Mindjárt elsírom magam, milyen nehéz dolga is van a közönségnek, ha ácsorognia kell.)

Nagyszerű kezdeményezésnek bizonyult az I. Békéscsabai Utcazene Fesztivál. Remélem jövőre jön a folytatás is.

És mi az a néhány dolog, ami mégis hiányzott?

Ha már utcazene, a legtöbb helyről hiányoltam a kitett tokot, kalapot, amibe gyűlhetett volna a csengő pengő. Másrészt…

Ismerőseim tudják rólam, hogy magam is voltam utcazenész, mondhatni megélhetési flasztermuzsikusként űztem az ipart Európa nyugatibb felén. Hosszú idő alatt az emberfia rájön, hogy mik a nélkülözhetetlen kellékei az utcai muzsikának, s valljam be, olykor az „öregektől” is tanultunk.

Szóval fontossági sorrendben az elengedhetetlen tényezők:

  • Árkád – hogy zengjen a muzsika

  • Kutyagumi – ez hozza a szerencsét

  • Birkuláció – ezt nem magyaráznám meg.

 

Alább néhány fotó a tegnapi kavalkádról:

 

Szöveg, fotó: Sanyika

Friss

Sajti Anita és Nédó Géza, vagyis a Supamono együttes "Felemel"...
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után tizenhárom...
A világért sem lehetne azt állítani, hogy gyorsak vagyunk, de a...
Cikkünkben közreadjuk az Erkel Nonprofit Kft. októberi programjait....
Mustonos – a 18. századi nyelvújítók így kívánták elnevezni...
Közel ezer zenekarból a Boyongó nyerte az Öröm a Zene...
Könnyen fogyasztható a Múzeumok Őszi Fesztiválja Gyulán Minőségét...
Megérthetitek, nem volt más választásom, ugyanis ekkor volt a "...
A Csabai Közösségi Alapítvány meghirdeti ELSŐ támogatási pályázatát,...

Galéria ajánló

ÉVFORDULÓK

Videó ajánló