Csodálatos muzsikák töltötték be Békéscsaba utcáit tegnap. Szombaton számos zenekar bemutatta produkcióját az első alkalommal megrendezett utcazene fesztiválon.
A szervezők igazán kitettek magukért, 6 + 1 színpadon szóltak a slágerek.
Igen, slágerek, a legtöbb együttes ugyanis feldolgozásokkal szórakoztatta a nagyérdeműt. Ez senkit nem ejtett kétségbe a közönség soraiból, mert így mód nyílt együtt énekelni, egyeseknek csak motyogni a zenekarokkal.
Magam meglepődtem azon, hogy nem csak helyi zenekarok léptek fel, Korb Tamás például Kecskemétről érkezett.
Jó koncepciónak bizonyult, hogy a rendezők vendéglátóhelyekkel fogtak össze, így a közönség akár szomját is olthatta, s kényelmesen, karosszékből követhette az eseményeket. (Mindjárt elsírom magam, milyen nehéz dolga is van a közönségnek, ha ácsorognia kell.)
Nagyszerű kezdeményezésnek bizonyult az I. Békéscsabai Utcazene Fesztivál. Remélem jövőre jön a folytatás is.
És mi az a néhány dolog, ami mégis hiányzott?
Ha már utcazene, a legtöbb helyről hiányoltam a kitett tokot, kalapot, amibe gyűlhetett volna a csengő pengő. Másrészt…
Ismerőseim tudják rólam, hogy magam is voltam utcazenész, mondhatni megélhetési flasztermuzsikusként űztem az ipart Európa nyugatibb felén. Hosszú idő alatt az emberfia rájön, hogy mik a nélkülözhetetlen kellékei az utcai muzsikának, s valljam be, olykor az „öregektől” is tanultunk.
Szóval fontossági sorrendben az elengedhetetlen tényezők:
-
Árkád – hogy zengjen a muzsika
-
Kutyagumi – ez hozza a szerencsét
-
Birkuláció – ezt nem magyaráznám meg.
Alább néhány fotó a tegnapi kavalkádról:
Szöveg, fotó: Sanyika
