Múzeum és divat az őszi fesztiválon

Szezonja van! a mottója, Múzeum és divat az alcíme az idei Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programsorozatnak. A kezdeményezéshez a gyulai kiállítóhelyek is kapcsolódnak. 

A 2025-ös Múzeumok Őszi Fesztiválja célja, hogy az élet minden területét átszövő divat sokrétű vonatkozásait, valamint a trendek változásának kulturális hatásait állítsa a figyelem középpontjába. Az általunk viselt ruházaton túl a különböző divatok hatással vannak a tárgykultúránkra, az épített környezetünkre, a vizuális világunkra, valamint az életmódunkra és a világszemléletünkre is. Másrészről a divatvilág is rendre inspirációt merít kultúránkból, a népművészetből és a különböző történelmi korokból, de még az élővilágból is. Divatos jelenségeket a járművektől kezdve az elektronikai eszközökön és az élőlények színpompás tollazatán át az étkezési kultúráig az élet megannyi területén megfigyelhetünk, így a programsorozat központi szervezőinek idei témafelvetése széles körű kapcsolódási lehetőséget kínál a gyulai gyűjtemények számára is.

 

Az idén jubileumi, 20. születésnapját ünneplő Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programsorozathoz ugyanis a gyulai kiállítóhelyek is kapcsolódnak. 

A Gyulai Vár, az Almásy-kastély, az Erkel emlékház, a Ladics-ház és a Kohán Képtár szórakoztató és egyben gondolatébresztő módon jeleníti meg az élet különböző területein megjelenő divatot és a változó trendeket.

Az Almásy-kastély például Agility és DogDancing bemutatókon és azokhoz kapcsolódó előadáson keresztül a felelős állattartásra, illetve a kutyával közös mozgás nagyszerűségére hívja fel a figyelmet. Kínálatukban szerepel a korabeli divathóbortokról szóló előadás, illetve egy egész éjszakás kaland olyan 10-12 éves gyermekeknek, akik (több izgalmas program mellett) szívesen aludnának a kastélyban.

A vár is szervez kifejezetten gyermekeknek programot: 8-12 év közötti jelölteknek hirdetnek apródképzőt. A hónap végén gitárzenével és a vár kemencéjében sült tökös pitével teremti meg a reneszánsz őszök hangulatát. Az erődítés mai vitézei pedig a Harruckern téren tartanak majd szablyavívás bemutatót.

Az emlékház évszázadok divatos zenéinek felidézésével hívja a látogatóit izgalmas zenetörténeti utazásra. A Kohán Képtárban pedig az állandó és az időszaki kiállítóterében is tárlatvezetéseket kínál.

A Ladics-ház is a történelem felpróbálását ajánlja vendégeinek; nem egyszerű divattörténeti időutazást ígérnek, korhű ruhákat is biztosítanak, hogy az arra vállalkozók beöltözhessenek. Korosztályoktól függetlenül érdekelhet sokakat a 3D nyomtatás titkairól szóló eseményük, amelyen kéz a kézben járhat az élményszerű tanulás és az alkotás öröme.

A kiállítóhelyek programjai részletesen megtalálhatók azok online felületein (Facebook oldalaikon és honlapjaikon), egyben pedig az azokat működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. weboldalán.

Múzeumok Őszi Fesztiválja plakát

 

Ha máskor is szeretnél hasonló híreket olvasni, tudod mi a teendőd?!

Friss

Szezonja van! a mottója, Múzeum és divat az alcíme az idei Múzeumok...
A 2025. október 19-i Csorvási búcsú messze túlmutat egy egyszerű...
Októberben új, izgalmas időszaki kiállítással várja a látogatókat a...
A Balkán Táncegyüttes hagyományosan, minden évben megünnepli a...
2025. október 10–11-én újra megrendezik a Békési Kolbászvigalmat a...
Gyakran felvetődő kérdés, hová menjünk hétvégén szórakozni....
A Munkácsy Mihály Múzeum az idei évben is április 22-én, a Föld...
Szeptember 27-én a geszti Tisza-kastély falai és parkja különleges...
Láttatok már olyat, hogy egy falunapot 3 településről nevezzenek el?...

Galéria ajánló

Kedvenceink

május 10 Hírek
Ezen a hétvégén rendezik Gyulán a hagyományosnak számító Gyulai Virágok Fesztiválját. Szombat reggel felkerekedtünk, s mi is körülnéztünk a pompás standokon, s mint az fotóinkból kiderül, ez a...
március 30 Hírek
Hazafelé robogtunk a négysávoson. Teljes nyugalommal hallgattam a kedvenc podcastomat, amikor Ildikó kérdése törte meg a „csendet”: - Meg sem kérdezted melyiket választottam! Na, erre a kérdésre nem...
március 23 Hírek
Szombaton változatos programokkal várta a látogatókat a szülinapos Almásy-kastély. Mi a Tacskótalálkozón jártunk, melyet már negyedjére rendeztek meg. Interjút kértünk több rövidlábútól is, de...
január 31 Hírek
Buliztam már Kádárékkal, tomboltam Kádár Ferenc dévaványai pásztorember dalaira, muzsikáltam is azokat, de eddig a Kádár famíliával kapcsolatban a POP műfajban nem kellett megmerítkezzek. Eddig...
január 29 Hírek
Kíváncsi vagy rá miért? Megszokhattad már, hogy a mi életünk Ildikóval kalandos. A leghétköznapibb történések is megoldandó faladatként tornyosulnak elénk. Így történt ez tegnap is. Hivatalosak...
január 11 Hírek
Izgalommal telve ébredtem ma reggel. Ebédnél már kicsit összerándult a gyomrom, de ezzel más is így lenne, ha oly veszélyes kalandra vállalkozna, mint ma én. Hivatalosak vagyunk az Esküvő...
január 07 Hírek
Újévi koncertre invitáltak bennünket a hétvégén Szabadkígyósra, s mivel vágytunk némi lazább szórakozásra, természetesen felkerekedtünk. Klasszikus és laza? Igen. Neked sem lehet más tapasztalatod,...
december 11 Hírek
A "Korábban írtuk" sorozatunkban egy éppen 22 éve megjelent írást ajánlunk figyelmetekbe. A békéscsabai FEK-be akkoriban egy kiállítás erejéig ellátogatott a TV Maci, akit természetesen bábfigura...
november 26 Hírek
Megvallom, engem elsőre sokkolt a hír, mivel eddig azzal sem voltam tisztában, hogy a Mikulásnak saját építménye lenne a megyeszékhelyen. Viszont semmiképp sem vehettem kacsának – stílusosan sarki...
november 24 Hírek
A délelőtti gyermekprogramok után, melyekről tegnap beszámoltunk nektek, délután és este már nem csak kísérőként várta a felnőtteket a Csaba Center szülinapi bulija. Természetesen a mi helyünk is...
november 21 Hírek
Láttatok már Csaba Center szülinapot szerdán? Esetleg csütörtökön? Persze, hogy nem, hiszen mindig szombaton tartják, hogy a buli után másnap kialudhasd magadat! „Különleges egybeesés az idén, hogy...
november 20 Hírek
Nem hiszitek el, már megint színházban voltam. Veszélyes ez, mert-előbb utóbb azt fogjátok gondolni, hogy kultúrlény volnék! Pedig kedves ismerőseim...? És hát ugye nem csak a büféig jutottam el,...
november 01 Hírek
A Ladics-házba megérkezvén egyértelműen jeleztük jöttünk szándékát, miszerint meghívót kaptunk Ladics-tárgyak átadására, de a recepción ülő tanárnő olyan szuggesztíven és átéléssel beszélt a...
október 31 Hírek
A ránézésre jórészt nyugdíjas közönség nagy meglepetésére felcsendült a zongorán a „Süssünk, süssünk” Bartók Gyermekeknek című ciklusának első kötetéből. Miközben csodásan zengett a zongoramuzsika a...
október 29 Hírek
Ilyentájt minden évben unalmasan hangzik el valamely ismerősünk szájából: "Nálunk nincs Halloween, nálunk Mindenszentek van." Én pedig határozottan állíthatom, hogy még gyermekkoromban is...
október 27 Hírek
Szombaton kolbászgyúró versenyt is rendeztek a Csabai Szlovák Vásáron, ahová szokásunkhoz híven kicsit korán érkeztünk. A segítők még pakolták a padokat és a vájlingokat, a sátrak alatt pedig az...
október 24 Kék Bolygó
Ifjúkoromban sokat jártam a Békés környéki tájat. Túráztam, olykor horgásztam és sok esetben fotóztam. Megviselt negatívok őrzik ezek emlékeit, valamint a leharcolt ZENIT 12XP. Az elmúlt években...
október 23 Hírek
Nemzeti ünnepeinken, mint a main is, általában eluralkodik rajtunk a politika, s szónokaink megszólalásait legtöbbször ez hatja át. Gyulán viszont rendszerint figyelnek arra is, hogy valamilyen...
október 19 Hírek
Régi kapcsolatom van ám Patkó Bandival. Lehettem úgy 17 éves, ültünk Hegedűsnével – aki akkor még egyszerűen „anyu” volt – a konyhában, s együtt füleltük a Bécsből hozott Tobishi kazettás magnót....
október 16 Hírek
De hogyan is történt? OK, elmesélem, úgyis szeretem magam égetni. Reggel megérkeztem a színházhoz. Lenyomtam a nagykapu kilincsét a megszokott módon (mármint ahogy azt huszonötéve megszoktam),...
szeptember 29 Hírek
Onnan folytatnám, ahol a minap félbehagytam. Csütörtökön egy estélyre voltunk hivatalosak a kastélyba. Melyik kastélyba? Természetesen a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyba. Persze, persze, a múltkor...

Videó ajánló