Emlékező lövések – július 22. a Gyulai várban

Július 22-én, kedden a Gyulai vár különleges módon emlékezik meg a nándorfehérvári diadal 569. évfordulójáról.

A program:

  • A vár egész nap csatlakozik a Szent László Vitézei Egyesület országos kezdeményezéséhez, melynek célja, hogy országszerte a történelmi várak lövésekkel, harangzúgással, zászlófelvonással tisztelegjenek a nándorfehérvári hősök előtt.
  • A gyulai várban 9:00 és 17:00 között, minden egész órában, korhű tűzfegyverekkel ad le emlékező lövést Szabó Árpád hagyományőr, a Maróti Hagyományőrző Egyesület elnöke.
  • Az esemény során látványos, a középkor hangulatát idéző élménnyel gazdagodhatnak a látogatók.

További tudnivalók:

  • Az emlékezés nem csak a déli harangszó idejére korlátozódik, hanem egész nap várja az érdeklődőket.
  • A vár ezen a napon a Gyulai Várszínház 17:00 órakor zár.

 

Történelmi háttér

A nándorfehérvári diadal az 1456. július 4–22. közötti, a keresztények (magyarok és szerbek) győzelmét hozó ostrom.

Szilágyi Mihály 7 ezres serege 10 napon át védte hősiesen Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán nagy túlerőben levő ostromló seregével szemben, amikor a védőkhöz a hajózárat áttörve csatlakozott Hunyadi János 12 ezer katonája. Egy héttel később Kapisztrán János 30–35 ezer keresztesével közösen július 21-én, a vár melletti csatában legyőzték a törököket.

Az eredetileg könyörgésre felszólító déli harangszó később vált a nándorfehérvári győzelemért való hálaadás harangszavává. 

Három héttel a csatát megelőzően III. Kallixtusz pápai rendelettel vezette be a déli harangszót, hogy ezzel hívják fel a keresztény világ figyelmét az oszmán terjeszkedés miatti végveszélyre. A győzelem híre sok európai városba röviddel a déli harangozást elrendelő pápai bulla kihirdetése után érkezett, de volt olyan város is, ahol a diadal híre megelőzte a pápa levelét és a győzelem hírére már megkongatták a harangokat, miközben a pápa bulláját még ki sem hirdették. Így történt, hogy a déli harangszót sokan kezdettől fogva a nándorfehérvári diadallal kapcsolták össze. Maga a pápa is érezte az összefüggést, módosított is a kiadott bullán.

A keresztény diadal hírül vételének első évfordulóján 1457. augusztus 6-án III. Kallixtusz pápa elrendelte, hogy ez a nap az Úr Színeváltozásának napjaként az egész keresztény világban ünnep legyen. Az ünnepet azóta is augusztus 6-án tartják a római katolikus egyházban.

Mindenkit szeretettel várnak erre a történelmi jelentőségű eseményre!

 

Ha máskor is szeretnél hasonló híreket olvasni, tudod mi a teendőd?!

Friss

A Csabai Advent rendezvényei advent 2. hétvégéjén is folytatódnak a...
Adventi délután a Körösmenti Táncegyüttessel - 2025. december 7....
Kerekes Erzsébet Ildikó fotográfus Erdélyben, Dés városában...
Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. decemberben is változatos...
Díjjal ismerte el két, régóta magas színvonalon alkotó művész, és...
2025 decemberének valamennyi adventi hétvégéjén gyertyagyújtással és...
A digitalizáció korában a vállalkozásoknak rugalmas, költséghatékony...
A Portéka Kézműves és Termelői Közösség idén is Karácsonyi Portéka...
A Szarvasi Önkormányzat és a Cervinus Teátrum közös szervezésében...
2025. december 27-én ismét táncházat tart a békéscsabai Balkán...

Galéria ajánló

Kedvenceink

május 10 Hírek
Ezen a hétvégén rendezik Gyulán a hagyományosnak számító Gyulai Virágok Fesztiválját. Szombat reggel felkerekedtünk, s mi is körülnéztünk a pompás standokon, s mint az fotóinkból kiderül, ez a...
március 30 Hírek
Hazafelé robogtunk a négysávoson. Teljes nyugalommal hallgattam a kedvenc podcastomat, amikor Ildikó kérdése törte meg a „csendet”: - Meg sem kérdezted melyiket választottam! Na, erre a kérdésre nem...
március 23 Hírek
Szombaton változatos programokkal várta a látogatókat a szülinapos Almásy-kastély. Mi a Tacskótalálkozón jártunk, melyet már negyedjére rendeztek meg. Interjút kértünk több rövidlábútól is, de...
január 31 Hírek
Buliztam már Kádárékkal, tomboltam Kádár Ferenc dévaványai pásztorember dalaira, muzsikáltam is azokat, de eddig a Kádár famíliával kapcsolatban a POP műfajban nem kellett megmerítkezzek. Eddig...
január 29 Hírek
Kíváncsi vagy rá miért? Megszokhattad már, hogy a mi életünk Ildikóval kalandos. A leghétköznapibb történések is megoldandó faladatként tornyosulnak elénk. Így történt ez tegnap is. Hivatalosak...
január 11 Hírek
Izgalommal telve ébredtem ma reggel. Ebédnél már kicsit összerándult a gyomrom, de ezzel más is így lenne, ha oly veszélyes kalandra vállalkozna, mint ma én. Hivatalosak vagyunk az Esküvő...
január 07 Hírek
Újévi koncertre invitáltak bennünket a hétvégén Szabadkígyósra, s mivel vágytunk némi lazább szórakozásra, természetesen felkerekedtünk. Klasszikus és laza? Igen. Neked sem lehet más tapasztalatod,...
december 11 Hírek
A "Korábban írtuk" sorozatunkban egy éppen 22 éve megjelent írást ajánlunk figyelmetekbe. A békéscsabai FEK-be akkoriban egy kiállítás erejéig ellátogatott a TV Maci, akit természetesen bábfigura...
november 26 Hírek
Megvallom, engem elsőre sokkolt a hír, mivel eddig azzal sem voltam tisztában, hogy a Mikulásnak saját építménye lenne a megyeszékhelyen. Viszont semmiképp sem vehettem kacsának – stílusosan sarki...
november 24 Hírek
A délelőtti gyermekprogramok után, melyekről tegnap beszámoltunk nektek, délután és este már nem csak kísérőként várta a felnőtteket a Csaba Center szülinapi bulija. Természetesen a mi helyünk is...
november 21 Hírek
Láttatok már Csaba Center szülinapot szerdán? Esetleg csütörtökön? Persze, hogy nem, hiszen mindig szombaton tartják, hogy a buli után másnap kialudhasd magadat! „Különleges egybeesés az idén, hogy...
november 20 Hírek
Nem hiszitek el, már megint színházban voltam. Veszélyes ez, mert-előbb utóbb azt fogjátok gondolni, hogy kultúrlény volnék! Pedig kedves ismerőseim...? És hát ugye nem csak a büféig jutottam el,...
november 01 Hírek
A Ladics-házba megérkezvén egyértelműen jeleztük jöttünk szándékát, miszerint meghívót kaptunk Ladics-tárgyak átadására, de a recepción ülő tanárnő olyan szuggesztíven és átéléssel beszélt a...
október 31 Hírek
A ránézésre jórészt nyugdíjas közönség nagy meglepetésére felcsendült a zongorán a „Süssünk, süssünk” Bartók Gyermekeknek című ciklusának első kötetéből. Miközben csodásan zengett a zongoramuzsika a...
október 29 Hírek
Ilyentájt minden évben unalmasan hangzik el valamely ismerősünk szájából: "Nálunk nincs Halloween, nálunk Mindenszentek van." Én pedig határozottan állíthatom, hogy még gyermekkoromban is...
október 27 Hírek
Szombaton kolbászgyúró versenyt is rendeztek a Csabai Szlovák Vásáron, ahová szokásunkhoz híven kicsit korán érkeztünk. A segítők még pakolták a padokat és a vájlingokat, a sátrak alatt pedig az...
október 24 Kék Bolygó
Ifjúkoromban sokat jártam a Békés környéki tájat. Túráztam, olykor horgásztam és sok esetben fotóztam. Megviselt negatívok őrzik ezek emlékeit, valamint a leharcolt ZENIT 12XP. Az elmúlt években...
október 23 Hírek
Nemzeti ünnepeinken, mint a main is, általában eluralkodik rajtunk a politika, s szónokaink megszólalásait legtöbbször ez hatja át. Gyulán viszont rendszerint figyelnek arra is, hogy valamilyen...
október 19 Hírek
Régi kapcsolatom van ám Patkó Bandival. Lehettem úgy 17 éves, ültünk Hegedűsnével – aki akkor még egyszerűen „anyu” volt – a konyhában, s együtt füleltük a Bécsből hozott Tobishi kazettás magnót....
október 16 Hírek
De hogyan is történt? OK, elmesélem, úgyis szeretem magam égetni. Reggel megérkeztem a színházhoz. Lenyomtam a nagykapu kilincsét a megszokott módon (mármint ahogy azt huszonötéve megszoktam),...
szeptember 29 Hírek
Onnan folytatnám, ahol a minap félbehagytam. Csütörtökön egy estélyre voltunk hivatalosak a kastélyba. Melyik kastélyba? Természetesen a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyba. Persze, persze, a múltkor...

Videó ajánló