Minden is megnyílt csütörtökön Békéscsabán. Megkezdődött a 19. Nemzetközi Bábfesztivál, elindult a Városházi Esték programsorozata, s egy „faluval” odébb még táncházi meghívásunk is volt. Nincs mit tagadni, a programdömping szinte döntésképtelenné tett bennünket, pedig az Andrássy út csalogató műintézményeit még meg sem említettem. Választásunk végül a bábfesztivál megnyitójára esett, mert egyrészt hol máshol láthatnál a színpadon forgolódó piros Trabantot és rászedett ördögöt, másrészt úgy kalkuláltunk, hogy itt kell az egy nézőre jutó legkevesebb politikai szónoklattal szembesülnünk. Számításunk beigazolódott, a gyermeksereg nem bizonyult célközönségnek.
A rendezvény a Szent István tér árnyas fái alatt kezdődött, ám előbb az óriásbábok – mint az minden fontos akció előtt illendő – értekezletet tartottak. Belehallgatni ugyan nem tudtam az eszmecserébe, de gondolom ilyen témák lehettek: útvonal, üdvözlési módok, egyenes lábbal derékszögben meghajlás, földön fekvő fotós rutinos kikerülése, stb…
Megindult a hömpölygő tömeg
Az értekezletnek volt értelme, ugyanis az óriásbábokat hatalmas tömeg kísérte. Ők könnyedén lavíroztak, a bátor gyermekeket meghajlással, kéznyújtással üdvözölték. Persze mindig akad olyan kicsi, aki csak anyukája karjaiból szemlélődik. (Most azért elgondolkoztam, hogy használhatom-e még ezt a „kicsi” kifejezést!? Lehet, hogy valaki már levédette?)
Gyorsan nem haladhattunk, a közlekedési lámpák megoldhatatlan feladat elé állítódtak (értitek? állítódtak.), egyben nem tudták átengedni az emberáradatot, így a Napsugár Bábszínházig eléggé széthúzódott a csapat. Én magam útközben még egy videót is feltoltam a netre a vonulásról, így nyilván utolsóként érkeztem.
Legnagyobb sajnálatomra Zoli igazgató Úr szavait már nem hallhattam. Érkeztemkor ő a színpadról éppen el, s már kezdett is mozgolódni a korábban említett többfunkciós piros Trabant. Ennek működését akkor érthetitek, ha fotóimat megtekintitek.
Rászedett ördögök
Mire az ördög megjelent a bábszínház épülete előtt, már nagyszámú nézősereg gyűlt össze. A szabadéri színpadon Csortán Zsóka, Soós Emőke és Lovas Gábor kápráztatott el bennünket vásári komédiák hangulatát megidőző játékával. Bár meg kell mondjam, vagy ahogyan nagyapám mesélné – elég az hozzá… - még sosem hallottam vásári komédiában kiselőadást a porlasztó működéséről.
Kitűnő kezdete volt ez egy nem hétköznapi fesztiválnak (ahol előbb találkozhattok ördöggel mint a dupla kávéval), de szerencsére még éppen csak a bemelegítésen vagyunk túl.
Szöveg, fotó: Sanyika
-
Óriásbábok felvonulása és megnyitó a 19. Nemzetközi Bábfesztiválon Békéscsabán19. Nemzetközi Bábfesztivál - MegnyitóÓriásbábok felvonulása és megnyitó a 19. Nemzetközi Bábfesztiválon Békéscsabán

Ha eljönnél valamelyik előadásra, itt megtalálod a részletes programot:
Újra bábfesztivál Békéscsabán - 1968 óta ez már a tizekilencedik
Amennyiben a Városházi Esték is lázba hoz, olvasd el alább a részletes programot:
A Városházi Esték részletes programja - Békéscsaba, 2025