Darke tábor

A Dél-alföldi Regionális Közművelődési Egyesület 2025-ben 30. alkalommal hirdeti meg komplex ifjúsági amatőr zenei és diákújságíró táborát, elsősorban általános iskolások és középiskolások számára.

A tábor helyszíne: Alföldi Agrárszakképzési Centrum Dr. Pálfi György Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, 5741 Kétegyháza, Gyulai út 6.

Az időpont: 2025. július 7–12.

A részvétele díjköteles: új jelentkezők számára 60.000 Ft/fő, korábbi táborozók részére 56.000 Ft/fő, testvérek számára 52.000 Ft/fő, függetlenül attól, hogy először vagy többször vesznek részt a táborban. A résztvevőknek a tábor időtartama alatt teljes ellátást, valamint nívós szakmai és élménydús szabadidős programot garantál a szervező.

A tábor elsősorban 12 év feletti jelentkezőket vár. 18 év felettieket abban az esetben fogadnak, ha a tábor minden szabályának betartását vállalják, s ezt a jelentkezési lapon megerősítik nyilatkozatukkal (a szabályok a jelentkezési lapon olvashatóak).

Amatőr zenei tábor

A zenei táborozók gitár/ének csoportokba jelentkezhetnek, de a basszusgitárral és a hangosítással is ismerkedhetnek, továbbá esélyes, hogy zenekari próbákon is részt vehetnek. Az előző évekhez hasonlóan egyéb hangszeresek bekapcsolódására is számítanak (dobos, billentyűs stb.), illetve hozható egyéb hangszer is.

A zenei tábor gitáros résztvevőit saját hangszerükkel várják, vagyis gitárt és (az elektromos gitárokhoz erősítőt) minden résztvevő hoz magával. Kezdő gitározni vágyók számára korlátozott számban akusztikus hangszert biztosítanak – az igényt a jelentkezési lap megjegyzés rovatában jelezni kell.

A tábor időtartama alatt csoportokban, napi 7 órában zenei szakemberek irányításával folyik a zenei alkotómunka, a kurzusok és a gyakorlás.

Szakmai vezetők, csoportok tervezett tematikái

Kezdők és újrakezdők részére:

  • Lustyik István: Azoknak, akik most kezdik a gitározást, vagy régebben elkezdték, de elakadtak valahol, és most folytatni szeretnék. Teljesen átbeszélik az elejétől a gitár részeit, a húrok neveit, melyik hang hol található, megismerkednek egyszerű skálákkal (dúr, moll, dó pentaton, lá pentaton), lesz egy pici szolmizálás is, megismerkednek alapakkordokkal és síkokkal, majd ezekkel kísérnek dalokat. Az akkordok felépítésével, jelölésével, a tabulatúrával és egy picit az ötvonalas kottával is megismerkednek.
  • Szilágyi Attila: Akik kíváncsiak a gitározásra, szeretnének zenés közösséghez tartozni és együtt zenélni a társaikkal. A csoportban garantált a vidám hangulat, könnyen elsajátítható dalokkal és szólókkal foglalkoznak, a zárókoncerten pedig előadják a tanultakat.

Középhaladók, haladók részére:

  • Benkő Máté és Benkő Zsolt: Blues, jazz, soul, funk zenei stílusokra nyitott gitárosok számára. Az improvizációs készség fejlesztése a fő cél, de a csoportba más hangszeresek is csatlakozhatnak (dob, basszusgitár, billentyű stb.). Tervezett témák: Roy Hargrove: St. Denis, Albert King: Crosscut saw (Josh Smit-Kirk Fletcher jam-verzió), Brandon Taz N.: Love, saját dal írása és hangszerelése közösen, gitártechnikai és felszereléssel kapcsolatos kérdések.
  • Borbély Tamás: Blues-funk-pop-rock alapú feldolgozások, hangszerelési kérdések, zenekari környezetben való együttműködés, improvizációs gyakorlatok. A csoportba a gitáron kívül más hangszeresek is csatlakozhatnak.
  • Borsodi László: Vidám próbák és profi produkció a zárókoncerten, újra egyveleg, mix, vicces válogatás külföldi és magyar számokból, minden részlet kidolgozása. A csoportba a gitáron kívül más hangszeresek is csatlakozhatnak.

Énekcsoport:

  • Kelemen Angelika: Az emberi hang a legszemélyesebb hangszer, itt mindenki megtanulhatja jól használni. A csoportban hangképzés, légzéstechnika, mikrofonos éneklés gyakorlása, egyéni és csoportos dalok előadása, színpadi jelenlét és előadásmód fejlesztése, beéneklési és fellépési gyakorlatok, valamint a táborzáró jubileumi koncert részvétel várható. Minden szinten, akár kezdők is csatlakozhatnak.

Kreatív dalszerző csoport:

  • Petruska Andás és Kölcsey Szabolcs: A zeneszerzés tanulható és játékos készség, komoly előképzettség nélkül is sikerek érhetők el. A csapatmunka során a kreatív hangulat, a közös alkotás és a fantázia beindulása a lényeg. A csoportban a tábor öt napja alatt születnek dalok, melyek a zárókoncerten is elhangzanak. A dalszerzés eszközeinek megismerése, a kreatív részünk felébresztése és a dalírás rejtelmeinek elsajátítása várja a résztvevőket.

 

Diákújságíró csoport

Szakmai vezető: Bágy Petra, ifjúsági szakember

A diákújságíró csoportban a résztvevők egy kreatív csapatban dolgoznak, elmesélik a tábor történetét, írnak, interjúznak, rajzolnak, fotóznak, ismerkednek az újságkészítés kulisszatitkaival: cikkírás, interjúkészítés, illusztráció, fotózás, lapszerkesztés, önismeret. A közös munka eredménye a Tábor újságja, egy kiadvány, amit minden résztvevő örömmel fog lapozgatni.

A csoportmunkán túl, a tábor 2. napjára, július 8-ára sokszínű kurzusnapot is szerveznek, zenei és önismereti témákkal, érdekes új ismeretekkel.

Akik nélkül a tábor nem valósulhatna meg

  • Források előteremtéséért felelős: Csepelyi Zsolt
  • Hang- és fénytechnikáért felelős, kurzusvezető, koncertek hangosítása: Zöld Zsolt
  • Szabadidős programokért felelős: Nagy Istvánné (Zsóka néni)
  • Önkéntes segítők: Kónya Kitti Mónika, Kölcsey Attila, Szabó Zorán, Sztrein Daniella
  • Tábor vezetője: Kölcsey-Balázs Mária

DARKE tábor

 

További információk és jelentkezés

A tábor jelentkezési határideje: a férőhelyek erejéig, de legkésőbb 2025. június 22-ig. A szervezők fenntartják a jogot a jelentkezések lezárására a tábori létszám elérésekor.

További információért írni lehet: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy felhívni a +36 30 567-4450 telefonszámot.

A 30. jubileum megünneplésére korábbi táborozók, szülők, barátok maximum 1500 karakterben megoszthatják legszebb, legjobb, legmeghatóbb, legviccesebb emlékeiket, gondolataikat, érzéseiket a tábor kapcsán. JUBILEM, avagy 30 éves a tábor! Link 
Fotókat is szívesen fogadnak, feltöltéskor a fájlnévben kérjük feltüntetni a tábor évét és a feltöltő nevét (pl. 2018.Kiss_István). A megosztásokat a tábor felületén várják 2025. június 15-ig.

Az idei tábori jelentkezés online, a részletes tudnivalókról a jelentkezőt a tábort megelőzően a megadott e-mail címen értesítik.

A felhívásban szereplő fotókat készítették: Antal Tamás, Benkő Imre, Dancs Enikő Bianka, Galbicsek Lajos, Horváth Luca, Kölcsey Attila, Lustyik Mária, Stépán Virág, Szabó Zorán, Sztrein Virág Brigitta, Takács Zsolt, Zöld Ábel, illetve forrása a DARKE-táborozók Facebook oldal.

Összegzés

A Dél-alföldi Regionális Közművelődési Egyesület jubileumi ifjúsági táborát minden érdeklődőnek ajánljuk, aki szeretne fejlődni a zenében vagy az újságírásban, élménydús szabadidős programokban részt venni, és egy vidám, támogató közösség tagja lenni. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak az egyéni fejlődésre, a közös alkotásra és az élmények gazdagítására.

felhívás DARKE

 

Ha máskor is szeretnél hasonló híreket olvasni, tudod mi a teendőd?!

Friss

Családi Fesztivál és Közösségi Programok Békéscsabán. Június 7-én,...
A Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület idén ünnepli...
A Gyulai Várszínház nyári évada, június 27-től augusztus 17-ig, újra...
A Dél-alföldi Regionális Közművelődési Egyesület 2025-ben 30....
Tematikus bélyeg kibocsátásával ünnepli Kovács Kati pályafutásának...
Christian Hilfgott Brand tájképét adományozta egy békéscsabai család...
Telekgerendás 2025. június 7-én szombaton és 8-án vasárnap igazi...
A népi bútorfestés a magyar népművészet egyik legszebb, legszínesebb...
Szeretnél egy napot eltölteni, ahol a természet, az állatok és a...
únius 6-án és 7-én ismét benépesül Battonya főtere, hiszen elérkezik...

Galéria ajánló

Kedvenceink

május 10 Hírek
Ezen a hétvégén rendezik Gyulán a hagyományosnak számító Gyulai Virágok Fesztiválját. Szombat reggel felkerekedtünk, s mi is körülnéztünk a pompás standokon, s mint az fotóinkból kiderül, ez a...
március 30 Hírek
Hazafelé robogtunk a négysávoson. Teljes nyugalommal hallgattam a kedvenc podcastomat, amikor Ildikó kérdése törte meg a „csendet”: - Meg sem kérdezted melyiket választottam! Na, erre a kérdésre nem...
március 23 Hírek
Szombaton változatos programokkal várta a látogatókat a szülinapos Almásy-kastély. Mi a Tacskótalálkozón jártunk, melyet már negyedjére rendeztek meg. Interjút kértünk több rövidlábútól is, de...
január 31 Hírek
Buliztam már Kádárékkal, tomboltam Kádár Ferenc dévaványai pásztorember dalaira, muzsikáltam is azokat, de eddig a Kádár famíliával kapcsolatban a POP műfajban nem kellett megmerítkezzek. Eddig...
január 29 Hírek
Kíváncsi vagy rá miért? Megszokhattad már, hogy a mi életünk Ildikóval kalandos. A leghétköznapibb történések is megoldandó faladatként tornyosulnak elénk. Így történt ez tegnap is. Hivatalosak...
január 11 Hírek
Izgalommal telve ébredtem ma reggel. Ebédnél már kicsit összerándult a gyomrom, de ezzel más is így lenne, ha oly veszélyes kalandra vállalkozna, mint ma én. Hivatalosak vagyunk az Esküvő...
január 07 Hírek
Újévi koncertre invitáltak bennünket a hétvégén Szabadkígyósra, s mivel vágytunk némi lazább szórakozásra, természetesen felkerekedtünk. Klasszikus és laza? Igen. Neked sem lehet más tapasztalatod,...
december 11 Hírek
A "Korábban írtuk" sorozatunkban egy éppen 22 éve megjelent írást ajánlunk figyelmetekbe. A békéscsabai FEK-be akkoriban egy kiállítás erejéig ellátogatott a TV Maci, akit természetesen bábfigura...
november 26 Hírek
Megvallom, engem elsőre sokkolt a hír, mivel eddig azzal sem voltam tisztában, hogy a Mikulásnak saját építménye lenne a megyeszékhelyen. Viszont semmiképp sem vehettem kacsának – stílusosan sarki...
november 24 Hírek
A délelőtti gyermekprogramok után, melyekről tegnap beszámoltunk nektek, délután és este már nem csak kísérőként várta a felnőtteket a Csaba Center szülinapi bulija. Természetesen a mi helyünk is...
november 21 Hírek
Láttatok már Csaba Center szülinapot szerdán? Esetleg csütörtökön? Persze, hogy nem, hiszen mindig szombaton tartják, hogy a buli után másnap kialudhasd magadat! „Különleges egybeesés az idén, hogy...
november 20 Hírek
Nem hiszitek el, már megint színházban voltam. Veszélyes ez, mert-előbb utóbb azt fogjátok gondolni, hogy kultúrlény volnék! Pedig kedves ismerőseim...? És hát ugye nem csak a büféig jutottam el,...
november 01 Hírek
A Ladics-házba megérkezvén egyértelműen jeleztük jöttünk szándékát, miszerint meghívót kaptunk Ladics-tárgyak átadására, de a recepción ülő tanárnő olyan szuggesztíven és átéléssel beszélt a...
október 31 Hírek
A ránézésre jórészt nyugdíjas közönség nagy meglepetésére felcsendült a zongorán a „Süssünk, süssünk” Bartók Gyermekeknek című ciklusának első kötetéből. Miközben csodásan zengett a zongoramuzsika a...
október 29 Hírek
Ilyentájt minden évben unalmasan hangzik el valamely ismerősünk szájából: "Nálunk nincs Halloween, nálunk Mindenszentek van." Én pedig határozottan állíthatom, hogy még gyermekkoromban is...
október 27 Hírek
Szombaton kolbászgyúró versenyt is rendeztek a Csabai Szlovák Vásáron, ahová szokásunkhoz híven kicsit korán érkeztünk. A segítők még pakolták a padokat és a vájlingokat, a sátrak alatt pedig az...
október 24 Kék Bolygó
Ifjúkoromban sokat jártam a Békés környéki tájat. Túráztam, olykor horgásztam és sok esetben fotóztam. Megviselt negatívok őrzik ezek emlékeit, valamint a leharcolt ZENIT 12XP. Az elmúlt években...
október 23 Hírek
Nemzeti ünnepeinken, mint a main is, általában eluralkodik rajtunk a politika, s szónokaink megszólalásait legtöbbször ez hatja át. Gyulán viszont rendszerint figyelnek arra is, hogy valamilyen...
október 19 Hírek
Régi kapcsolatom van ám Patkó Bandival. Lehettem úgy 17 éves, ültünk Hegedűsnével – aki akkor még egyszerűen „anyu” volt – a konyhában, s együtt füleltük a Bécsből hozott Tobishi kazettás magnót....
október 16 Hírek
De hogyan is történt? OK, elmesélem, úgyis szeretem magam égetni. Reggel megérkeztem a színházhoz. Lenyomtam a nagykapu kilincsét a megszokott módon (mármint ahogy azt huszonötéve megszoktam),...
szeptember 29 Hírek
Onnan folytatnám, ahol a minap félbehagytam. Csütörtökön egy estélyre voltunk hivatalosak a kastélyba. Melyik kastélyba? Természetesen a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyba. Persze, persze, a múltkor...

Videó ajánló