Az Év pálinkás bonbonja

Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre - mondta a verseny ötletgazdája és igazgatója csütörtökön a gyulai Almásy-kastélyban, a tételek zsűrizése előtt. Értesültünk az MTI-től.

Fabulya Attila közölte, harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről. A harmadik alkalom már jelzi, hogy mind a csokoládés, mind a pálinkás szakma elfogadta a versenyt; az Év tortája, Év fagylaltja, Év szaloncukra megméretések mellé tudott emelkedni a pálinkás bonbonverseny.

Kifejtette,

négy kategóriát hirdettek meg. Krémtöltelékkel készült kézműves pálinkás bonbonból 51 nevezés érkezett; az év pálinkájával, cseresznyével töltött bonbonból 27-et neveztek. Megjegyezte, nagyon kíváncsi erre a kategóriára, mert a cseresznyepálinka "nem számít könnyű alapanyagnak".
 

Fabulya Attila szerint a verseny legnagyobb érdeme, hogy külön kategóriában szerepelnek az oktatási intézményben készült kézműves pálinkás bonbonok, amelyekből idén 31 minta érkezett, ezek sok esetben a tanulók diplomamunkái. Négy darab, háromfős szakmai zsűri bírálja el a tételeket, ezt a kategóriát egy zsűritársaság vizsgálja; a többi kategória nevezéseit a másik három "csapat" vegyesen kapja meg.

Idén új kategóriaként hirdették meg a nem pálinkából, hanem párlatból, vagy ginből, likőrből készült bonbonokat, mert - mint mondta - egyre inkább kísérleteznek ilyen italok gyártásával is a hazai, kereskedelmi pálinkafőzdék. Ebbe a kategóriába 34 bonbont neveztek
 

- ismertette Fabulya Attila.

Veszely Attila zsűrielnök elmondta, a pálinkaszakértőkből és cukrászmesterekből álló zsűri nézi a tételek megjelenését, szerkezeti felépítését, a krémességet, a fűszerezést, a kreativitást és az összbenyomást. Ez alapján arany, ezüst és bronz minősítéseket osztanak. Az arany minősítések közül választják ki az Év pálinkás bonbonját.

Idén ismét egy társadalmi zsűri a bírálók által aranyérmesnek minősített bonbonokból kiválasztja a Gyulai Pálinkafesztivál Közönségdíjas pálinkás bonbonját is - tette hozzá.

A Gyulai Pálinkafesztivál másik versenyének, a Brillante - 2025 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenynek a zsűrizését már elvégezte egy 22 tagú szakembergárda. Összesen 1238 minta érkezett, a határon túlról Hollandiából, Szerbiából, Romániából és Szlovákiából is neveztek. Volt, aki egy mintával, más 50 párlattal indult - mondta a fesztivál főszervezője, Varga-Bora Tímea.

Összesen 158-an küldtek be mintákat, kilenc kereskedelmi főzde, 58 bérfőzető és 91 magánfőző. A legtöbb párlat idén is szőlőből és szőlő eredetű termékekből érkezett, szám szerint 196. Szilvából 164 minta érkezett, míg a harmadik legtöbb nevezés termesztett bogyós kategóriában volt.

Az idén az év gyümölcsének a cseresznyét nevezték meg, cseresznyepálinkából 83 minta érkezett. Kereskedelmi forgalomban kapható pálinkákból 93, bérfőzetett párlatból 265, magánfőzetett párlatból 880 minta érkezett - ismertette.

A versenyen díjazzák a legjobb bérfőzetett és magánfőzött párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, a legeredményesebb bérfőzdét, emellett a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét is. A legjobb cseresznyepálinka külön kategóriaként szerepel, és idén újdonságként meghirdették a Brillante Design Díjat. Varga-Bora Tímea elárulta, utóbbi zsűrizése pénteken lesz.

A 25. Gyulai Pálinkafesztivált június 6-8. között rendezik meg.

A pálinkás bonbonok és a kereskedelmi pálinkák díjkiosztóját június 7-én, szombaton tartják.

Forrás: MTI

 

Ha máskor is szeretnél hasonló híreket olvasni, tudod mi a teendőd?!

Friss

Május utolsó szombatján a Csaba Center egy varázslatos, élményekkel...
Vidámság, zene, tánc, bohócok és tűzijáték a Besenyszegi...
Megkezdődött a 28. Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban...
A Magyar Állami Népi Együttes előadásaival ünnepelték a magyar...
Május utolsó napján újra megtelik élettel és vidámsággal...
Idén is kétnapos programsorozattal várják a családokat a...
A könyvtár sosem volt még ennyire élményközpont! 2025. május 25-én,...
2025. június 13-án ismét Balkán táncház, ezúttal a FEK-ben.
Május 25-én, vasárnap a Szeghalom Szabadság tér igazi...
Körös-MarosHa szeretnél kiszakadni a város zajából, és egy napra...

Galéria ajánló

Kedvenceink

május 10 Hírek
Ezen a hétvégén rendezik Gyulán a hagyományosnak számító Gyulai Virágok Fesztiválját. Szombat reggel felkerekedtünk, s mi is körülnéztünk a pompás standokon, s mint az fotóinkból kiderül, ez a...
március 30 Hírek
Hazafelé robogtunk a négysávoson. Teljes nyugalommal hallgattam a kedvenc podcastomat, amikor Ildikó kérdése törte meg a „csendet”: - Meg sem kérdezted melyiket választottam! Na, erre a kérdésre nem...
március 23 Hírek
Szombaton változatos programokkal várta a látogatókat a szülinapos Almásy-kastély. Mi a Tacskótalálkozón jártunk, melyet már negyedjére rendeztek meg. Interjút kértünk több rövidlábútól is, de...
január 31 Hírek
Buliztam már Kádárékkal, tomboltam Kádár Ferenc dévaványai pásztorember dalaira, muzsikáltam is azokat, de eddig a Kádár famíliával kapcsolatban a POP műfajban nem kellett megmerítkezzek. Eddig...
január 29 Hírek
Kíváncsi vagy rá miért? Megszokhattad már, hogy a mi életünk Ildikóval kalandos. A leghétköznapibb történések is megoldandó faladatként tornyosulnak elénk. Így történt ez tegnap is. Hivatalosak...
január 11 Hírek
Izgalommal telve ébredtem ma reggel. Ebédnél már kicsit összerándult a gyomrom, de ezzel más is így lenne, ha oly veszélyes kalandra vállalkozna, mint ma én. Hivatalosak vagyunk az Esküvő...
január 07 Hírek
Újévi koncertre invitáltak bennünket a hétvégén Szabadkígyósra, s mivel vágytunk némi lazább szórakozásra, természetesen felkerekedtünk. Klasszikus és laza? Igen. Neked sem lehet más tapasztalatod,...
december 11 Hírek
A "Korábban írtuk" sorozatunkban egy éppen 22 éve megjelent írást ajánlunk figyelmetekbe. A békéscsabai FEK-be akkoriban egy kiállítás erejéig ellátogatott a TV Maci, akit természetesen bábfigura...
november 26 Hírek
Megvallom, engem elsőre sokkolt a hír, mivel eddig azzal sem voltam tisztában, hogy a Mikulásnak saját építménye lenne a megyeszékhelyen. Viszont semmiképp sem vehettem kacsának – stílusosan sarki...
november 24 Hírek
A délelőtti gyermekprogramok után, melyekről tegnap beszámoltunk nektek, délután és este már nem csak kísérőként várta a felnőtteket a Csaba Center szülinapi bulija. Természetesen a mi helyünk is...
november 21 Hírek
Láttatok már Csaba Center szülinapot szerdán? Esetleg csütörtökön? Persze, hogy nem, hiszen mindig szombaton tartják, hogy a buli után másnap kialudhasd magadat! „Különleges egybeesés az idén, hogy...
november 20 Hírek
Nem hiszitek el, már megint színházban voltam. Veszélyes ez, mert-előbb utóbb azt fogjátok gondolni, hogy kultúrlény volnék! Pedig kedves ismerőseim...? És hát ugye nem csak a büféig jutottam el,...
november 01 Hírek
A Ladics-házba megérkezvén egyértelműen jeleztük jöttünk szándékát, miszerint meghívót kaptunk Ladics-tárgyak átadására, de a recepción ülő tanárnő olyan szuggesztíven és átéléssel beszélt a...
október 31 Hírek
A ránézésre jórészt nyugdíjas közönség nagy meglepetésére felcsendült a zongorán a „Süssünk, süssünk” Bartók Gyermekeknek című ciklusának első kötetéből. Miközben csodásan zengett a zongoramuzsika a...
október 29 Hírek
Ilyentájt minden évben unalmasan hangzik el valamely ismerősünk szájából: "Nálunk nincs Halloween, nálunk Mindenszentek van." Én pedig határozottan állíthatom, hogy még gyermekkoromban is...
október 27 Hírek
Szombaton kolbászgyúró versenyt is rendeztek a Csabai Szlovák Vásáron, ahová szokásunkhoz híven kicsit korán érkeztünk. A segítők még pakolták a padokat és a vájlingokat, a sátrak alatt pedig az...
október 24 Kék Bolygó
Ifjúkoromban sokat jártam a Békés környéki tájat. Túráztam, olykor horgásztam és sok esetben fotóztam. Megviselt negatívok őrzik ezek emlékeit, valamint a leharcolt ZENIT 12XP. Az elmúlt években...
október 23 Hírek
Nemzeti ünnepeinken, mint a main is, általában eluralkodik rajtunk a politika, s szónokaink megszólalásait legtöbbször ez hatja át. Gyulán viszont rendszerint figyelnek arra is, hogy valamilyen...
október 19 Hírek
Régi kapcsolatom van ám Patkó Bandival. Lehettem úgy 17 éves, ültünk Hegedűsnével – aki akkor még egyszerűen „anyu” volt – a konyhában, s együtt füleltük a Bécsből hozott Tobishi kazettás magnót....
október 16 Hírek
De hogyan is történt? OK, elmesélem, úgyis szeretem magam égetni. Reggel megérkeztem a színházhoz. Lenyomtam a nagykapu kilincsét a megszokott módon (mármint ahogy azt huszonötéve megszoktam),...
szeptember 29 Hírek
Onnan folytatnám, ahol a minap félbehagytam. Csütörtökön egy estélyre voltunk hivatalosak a kastélyba. Melyik kastélyba? Természetesen a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyba. Persze, persze, a múltkor...

Videó ajánló