Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, Stefánia-szárny - Holnaptól újra Múzeumi Szabadegyetem Gyulán

Folytatódik a gyulai Erkel Ferenc Múzeum Múzeumi Szabadegyetem sorozata.

A 2023-2024-es széria utolsó alkalma óta sok gyulai érdeklődött a közgyűjteménynél, hogy milyen formában és mikor folytatódnak az előadások. Ahogyan azt az előző évad végén jelezték is, a rövid nyári szünetet követően, szeptembertől újra indul a népszerű előadás-sorozat.

Az új szezon különlegessége, hogy idén nem csupán az Erkel Ferenc Múzeum munkatársai tartanak előadásokat Gyula város múltjáról. Megkeresésükre Gyula másik történettudományi közgyűjteményének szakemberei is vállalták, hogy ebben az évadban előadásukkal emelik a sorozat színvonalát.

A szeptember-júniusi időszakban így a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltárának munkatársai is tartanak vetítéses előadásokat a Múzeumi Szabadegyetem sorozatban.

Múzeumi Szabadegyetem

A sorozat tervezett programja:

 

Múzeumi Szabadegyetem
2024-2025

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, Stefánia-szárny

 

2024. szeptember 25. (szerda) 17:00
A várépíttető Maróti-család második generációja (László és az özvegye, Borbála) története
Előadó: dr. Németh Csaba (Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltára)

2024. október 30. (szerda) 17:00
Járt-e Gyulán Dózsa György 510 évvel ezelőtt?
A keresztesek lázadásának Békés megyei vonatkozásai
Előadó: dr. Halmágyi Miklós (Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltára)

2024. november 6. (szerda) 17:00
Erkel Ferenc családjának gyulai története
Előadó: Kocsis János (Erkel Ferenc Múzeum)

2024. november 27. (szerda) 17:00
A börtön ablakába…
Igazságszolgáltatási, büntetés-végrehajtási gyakorlat és fogházviszonyok a 19. sz. első felében
Előadó: Bíró Györgyné dr. Héjja Julianna (Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltára)

2024. december 18. (szerda) 17:00
Szilágyi Sándor: Karácsonyi szokások Gyulán (Erkel Ferenc Múzeum)

2025. január 15. (szerda) 17:00
Zsúrok, bálok, mulatságok
Farsangi társasélet a "boldog békeidőkben" a gyulai Ladics család példáján
Előadó: dr. Bódán Zsolt (Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltára)

2025. január 29. (szerda) 17:00
Istennel a szenvedő emberiség javára
Érdekességek a gyulai közjótékonyság történetéből
Előadó: dr. Temesváry-Kovács Anett (Erkel Ferenc Múzeum)

2025. február 26. (szerda) 17:00
Gyula plébánosa, Győr püspöke, Magyarország mártírja – Apor Vilmos
Előadó: Szappanos Gábor (Erkel Ferenc Múzeum)

2025. március 26. (szerda) 17:00
Egy 48-as katonahölgy és egy gyulai főorvos különleges kapcsolata
Előadó: Balogh Dorottya (Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltára)

2025. április 30. (szerda) 17:00
"Egy békés megye a háborgó időkben"
Békés megye katonai birtokbavétel és következményei 1944-1946
Előadó: Csík Ádám (Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltára)

2025. május 28. (szerda) 17:00
Halmos Béla. Városfotózás…városkép alakulás… épített környezet…
Előadó: Czégé Petra Gabriella (Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltára)

 

Az előadások díjmentesen látogathatók.

A szervezők programváltozás jogát fenntartják.

Friss

A Szarvasi Vízi Színház keresi a 2025-ös nyári évad közönségdíjas...
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Csabagyöngye...
Augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen Gyula városa ingyenes...
Azt nem állíthatjuk, hogy a tél jeges fuvallata csapta meg a...
Ha szereted, amikor egy könyv nem egyszerűen „mesél” a művészetről,...
28. alkalommal rendezik meg Mezőberényben a Berényi Napokat 2025....
Mezőhegyes városában többnapos programsorozattal emlékeznek meg az...
2025. augusztus 20-án az Orosházi Szabadidőpark és a Lovassport...
Orosháza Város Önkormányzata 2025. augusztus 20-án, szerdán várja a...
Sarkad fesztiválhangulattal várja a látogatókat! A város 2025....

Galéria ajánló

Kedvenceink

május 10 Hírek
Ezen a hétvégén rendezik Gyulán a hagyományosnak számító Gyulai Virágok Fesztiválját. Szombat reggel felkerekedtünk, s mi is körülnéztünk a pompás standokon, s mint az fotóinkból kiderül, ez a...
március 30 Hírek
Hazafelé robogtunk a négysávoson. Teljes nyugalommal hallgattam a kedvenc podcastomat, amikor Ildikó kérdése törte meg a „csendet”: - Meg sem kérdezted melyiket választottam! Na, erre a kérdésre nem...
március 23 Hírek
Szombaton változatos programokkal várta a látogatókat a szülinapos Almásy-kastély. Mi a Tacskótalálkozón jártunk, melyet már negyedjére rendeztek meg. Interjút kértünk több rövidlábútól is, de...
január 31 Hírek
Buliztam már Kádárékkal, tomboltam Kádár Ferenc dévaványai pásztorember dalaira, muzsikáltam is azokat, de eddig a Kádár famíliával kapcsolatban a POP műfajban nem kellett megmerítkezzek. Eddig...
január 29 Hírek
Kíváncsi vagy rá miért? Megszokhattad már, hogy a mi életünk Ildikóval kalandos. A leghétköznapibb történések is megoldandó faladatként tornyosulnak elénk. Így történt ez tegnap is. Hivatalosak...
január 11 Hírek
Izgalommal telve ébredtem ma reggel. Ebédnél már kicsit összerándult a gyomrom, de ezzel más is így lenne, ha oly veszélyes kalandra vállalkozna, mint ma én. Hivatalosak vagyunk az Esküvő...
január 07 Hírek
Újévi koncertre invitáltak bennünket a hétvégén Szabadkígyósra, s mivel vágytunk némi lazább szórakozásra, természetesen felkerekedtünk. Klasszikus és laza? Igen. Neked sem lehet más tapasztalatod,...
december 11 Hírek
A "Korábban írtuk" sorozatunkban egy éppen 22 éve megjelent írást ajánlunk figyelmetekbe. A békéscsabai FEK-be akkoriban egy kiállítás erejéig ellátogatott a TV Maci, akit természetesen bábfigura...
november 26 Hírek
Megvallom, engem elsőre sokkolt a hír, mivel eddig azzal sem voltam tisztában, hogy a Mikulásnak saját építménye lenne a megyeszékhelyen. Viszont semmiképp sem vehettem kacsának – stílusosan sarki...
november 24 Hírek
A délelőtti gyermekprogramok után, melyekről tegnap beszámoltunk nektek, délután és este már nem csak kísérőként várta a felnőtteket a Csaba Center szülinapi bulija. Természetesen a mi helyünk is...
november 21 Hírek
Láttatok már Csaba Center szülinapot szerdán? Esetleg csütörtökön? Persze, hogy nem, hiszen mindig szombaton tartják, hogy a buli után másnap kialudhasd magadat! „Különleges egybeesés az idén, hogy...
november 20 Hírek
Nem hiszitek el, már megint színházban voltam. Veszélyes ez, mert-előbb utóbb azt fogjátok gondolni, hogy kultúrlény volnék! Pedig kedves ismerőseim...? És hát ugye nem csak a büféig jutottam el,...
november 01 Hírek
A Ladics-házba megérkezvén egyértelműen jeleztük jöttünk szándékát, miszerint meghívót kaptunk Ladics-tárgyak átadására, de a recepción ülő tanárnő olyan szuggesztíven és átéléssel beszélt a...
október 31 Hírek
A ránézésre jórészt nyugdíjas közönség nagy meglepetésére felcsendült a zongorán a „Süssünk, süssünk” Bartók Gyermekeknek című ciklusának első kötetéből. Miközben csodásan zengett a zongoramuzsika a...
október 29 Hírek
Ilyentájt minden évben unalmasan hangzik el valamely ismerősünk szájából: "Nálunk nincs Halloween, nálunk Mindenszentek van." Én pedig határozottan állíthatom, hogy még gyermekkoromban is...
október 27 Hírek
Szombaton kolbászgyúró versenyt is rendeztek a Csabai Szlovák Vásáron, ahová szokásunkhoz híven kicsit korán érkeztünk. A segítők még pakolták a padokat és a vájlingokat, a sátrak alatt pedig az...
október 24 Kék Bolygó
Ifjúkoromban sokat jártam a Békés környéki tájat. Túráztam, olykor horgásztam és sok esetben fotóztam. Megviselt negatívok őrzik ezek emlékeit, valamint a leharcolt ZENIT 12XP. Az elmúlt években...
október 23 Hírek
Nemzeti ünnepeinken, mint a main is, általában eluralkodik rajtunk a politika, s szónokaink megszólalásait legtöbbször ez hatja át. Gyulán viszont rendszerint figyelnek arra is, hogy valamilyen...
október 19 Hírek
Régi kapcsolatom van ám Patkó Bandival. Lehettem úgy 17 éves, ültünk Hegedűsnével – aki akkor még egyszerűen „anyu” volt – a konyhában, s együtt füleltük a Bécsből hozott Tobishi kazettás magnót....
október 16 Hírek
De hogyan is történt? OK, elmesélem, úgyis szeretem magam égetni. Reggel megérkeztem a színházhoz. Lenyomtam a nagykapu kilincsét a megszokott módon (mármint ahogy azt huszonötéve megszoktam),...
szeptember 29 Hírek
Onnan folytatnám, ahol a minap félbehagytam. Csütörtökön egy estélyre voltunk hivatalosak a kastélyba. Melyik kastélyba? Természetesen a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyba. Persze, persze, a múltkor...

Videó ajánló