- A hirdetés mentése sikerült
A legnagyobb hazai csendéletfestőnek nyílik kiállítása a gyulai képtárban jövő héten csütörtökön. Az alkotó, akinek munkáit I. Ferenc József császár és király is kedvelte, aki 1915-ben Rippl-Rónai József elől nyerte meg az Állami nagy aranyérmet, 1924-ben a gyulai József nádor Tüdőszanatóriumban hunyt el.
Boda József magángyűjtő tulajdonában levő festményekből összeállított kiállítás érkezik a Kohán Képtárba.
- A hirdetés mentése sikerült
Különleges programra várják a lóversenyek szerelmeseit. Augusztus 31-én és szeptember 1-jén újra lovas fogatok népesítik be a szabadkígyósi Wenckheim-kastély csodaszép parkját! A Magyar Lovas Szövetség versenynaptárában is feltüntetett hivatalos versenyforduló augusztus 31-i programjában szerepel akadályhajtás és díjhajtás, szeptember 1-jén pedig maratonhajtás és Gyermek Szabadidő Lovas Verseny.
- A hirdetés mentése sikerült
A turisztikai főszezon végével a gyulai kiállítóhelyek visszatérnek a tavaszi és őszi időszakra jellemző nyitvatartási rendjükhöz.
Mindez azt jelenti, hogy szeptember 1. – október 31. között a Gyulai Vár, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, az Erkel Ferenc Emlékház és a Ladics-ház a megszokott (és a hazai kiállítóhelyekre általánosan jellemző) hétfői szünnap mellett 10-18 óra között tartanak nyitva. A Kohán Képtár a kedd és vasárnap közötti nyitvatartási napokon 12 és 16 óra között fogadja majd a látogatókat.
- A hirdetés mentése sikerült
Az erődítmény történetének legjelentősebb történésének, az 1566-os ostrom végének évfordulóján Szabó Árpád, a Maróti Hagyományőrző Egyesület elnöke ad le lövéseket 15-16. századi lőfegyverek replikáival. A hagyományőr korhű kosztümben nemcsak a fegyvereket süti el, de két lövés között a lovagteremben viselet- és fegyverbemutatót is tart.
- A hirdetés mentése sikerült
A Balkán Táncegyüttes megbízásából a közelmúltban új honlapot készítettünk.
A weboldal elérhető a www.balkantancegyuttes.hu címen, ahol a tartalmakat folyamatosan bővítjük és frissítjük.
Látogassa meg Ön is a szervezet weboldalát az alábbi linkre kattintva:
- A hirdetés mentése sikerült

Kedves Látogatóink!
A "CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja" rövidesen megújul.
Épülő honlapunk archívumába már feltöltöttük a legfontosabb híreket, melyek 2002 és 2014 között jelentek meg.
Rövidesen friss tartalmakkal is jelentkezünk.
A teljes archív honlap megtalálható az alábbi linken:
CSABANET ARCHÍVUM (2002 - 2014)
http://csabanetarchivum.hu