Nemzeti Galéria

A szecessziós plakátművészet, Czimra Gyula festőművész életműve, továbbá az Élőhely című tárlat is megismerhető a Múzeumok éjszakáján, szombaton a Magyar Nemzeti Galériában, ahol gyerekeknek és felnőtteknek szóló vezetett sétákat, rendhagyó tárlatvezetéseket és előadásokat is tartanak.

Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Párizs, München, Bécs, Budapest - a magyar plakát nemzetközi kapcsolatai címmel Katona Anikó művészettörténész, Az élet művészete című kiállítás kurátora tart előadást.

Csábítás és modernitás - női szerepek a szecessziós plakátokon címmel Halász Rita író, művészettörténész rendhagyó tárlatvezetésén arról lesz szó, hogy hogyan váltak a nők a reklámok ikonikus alakjaivá, miként tükrözték a plakátok a korabeli női szerepeket, és ezek milyen társadalmi változásokat jeleztek előre.

Kreatív workshopra is várják az érdeklődőket; a Szecessziós plakátkészítés című foglalkozást Hegedűs Alexandra képzőművész vezeti.

 

Fenséges vagy bukolikus? címmel Süveges Rita képzőművész tart rendhagyó tárlatvezetést az Élőhely. Természet- és tájkonstrukciók című kiállításban, ahol Fekete arany (Black Gold) című alkotása is látható. A művész azt vizsgálja, hogyan válik a táj egy kulturálisan konstruált képpé, milyen az ember és a táj kapcsolata a késő kapitalizmus korában.

Mint a Magyar Nemzeti Galéria honlapján olvasható, a 2025-ös Múzeumok éjszakájának tematikája a Jókai-emlékév. Jókai Mór életműve, regényei és gondolatai olyan mélyen beépültek a kultúránkba, hogy a hatása máig megkerülhetetlen - írják, hozzátéve: a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének remekművein hasonlóképp nemzedékek nőttek fel, így e kettő találkozása számos felfedeznivalót kínál ezen az estén.

Az állandó gyűjteményben Jókai kedvence: Munkácsy Mihály festészete címmel Bali Bettina múzeumpedagógus, Szegény gazdagok. Szegénység a gótika fényében címmel Molnár Brigitta művészettörténész, Poézis és paletta. Jókai költészete a festmények tükrében címmel pedig Váczi Mária művészettörténész tart tárlatvezetést.

Magyar művészet Jókai Mór szemével címmel lesz hallható Bellák Gábor művészettörténész előadása. "Költő leszek-e vagy festő, vagy építész?" Festői álmok és regényes valóság Jókai Mór életében címmel Prágai Adrienn művészettörténész tart előadást.

Az Összefonódások című kurátori tárlatvezetéseken Major Sára és Tarr Linda Alexandra művészettörténész várja az érdeklődőket.

A Múzeumok éjszakája kínálatában zenei programok, többek között a Nagy Balázs Trió, valamint a Vass Lajos Kórus koncertje is szerepel.

A gyerekeknek szóló tárlatvezetések között Bajuszles címmel Váczi Mária művészettörténésszel kereshetik meg a résztvevők a múzeum legviccesebb és legérdekesebb arcait. Az És mégis mozog a föld című tárlatvezetésen Petrőcz Evelin művészettörténésszel a gyerekek földön, vízen és levegőben közlekedve kalandozhatnak Európában, képzeletben elrepülhetnek a Közel-Keletre és távoli, egzotikus országokba.

A Kriptától a kupoláig című épületsétánkon bemutatják a Magyar Nemzeti Galéria történetét és gyűjteményét. Megismerkedhetnek a látogatók a Habsburg nádori kriptával, a csodálatos panorámát kínáló kupolával és az épület további különleges részeivel is.

Az esemény részletes programja ezen a linken érhető el.

Forrás: MTI

 
 
Borítókép: Budapest, 2024. október 28. Prágai Adrienn művészettörténész, a Biedermeier mindennapok - Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című időszaki kiállításának kurátora (b) és Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára (b2) a tárlat megnyitóján a Magyar Nemzeti Galériában 2024. október 28-án. MTI/Hegedüs Róbert

 

Friss

A XLIX. Békés-tarhosi Zenei Napok 2025. június 19. és 29. között...
A XLIX. Békés-tarhosi Zenei Napok 2025-ben ismét zenei élmények...
Játékos ismeretterjesztő programokkal, raktárlátogatásokkal, fáklyás...
A szecessziós plakátművészet, Czimra Gyula festőművész életműve,...
2025. június 21-én, szombaton a Wenckheim-kastély és parkja egy...
A két előadót - Liszi Melindát és Nagy Róbertet - nem kell bemutatni...
2025. június 21-én, szombaton ismét megrendezik a Múzeumok...
Hónapokig tartó, kitartó munka előzte meg, mire minden a helyére...
A Stég Klasszik koncertsorozat következő állomásaként a Folk Pack...
A szarvasi Városi Könyvtár idén is különleges programmal várja a...

Galéria ajánló

Kedvenceink

május 10 Hírek
Ezen a hétvégén rendezik Gyulán a hagyományosnak számító Gyulai Virágok Fesztiválját. Szombat reggel felkerekedtünk, s mi is körülnéztünk a pompás standokon, s mint az fotóinkból kiderül, ez a...
március 30 Hírek
Hazafelé robogtunk a négysávoson. Teljes nyugalommal hallgattam a kedvenc podcastomat, amikor Ildikó kérdése törte meg a „csendet”: - Meg sem kérdezted melyiket választottam! Na, erre a kérdésre nem...
március 23 Hírek
Szombaton változatos programokkal várta a látogatókat a szülinapos Almásy-kastély. Mi a Tacskótalálkozón jártunk, melyet már negyedjére rendeztek meg. Interjút kértünk több rövidlábútól is, de...
január 31 Hírek
Buliztam már Kádárékkal, tomboltam Kádár Ferenc dévaványai pásztorember dalaira, muzsikáltam is azokat, de eddig a Kádár famíliával kapcsolatban a POP műfajban nem kellett megmerítkezzek. Eddig...
január 29 Hírek
Kíváncsi vagy rá miért? Megszokhattad már, hogy a mi életünk Ildikóval kalandos. A leghétköznapibb történések is megoldandó faladatként tornyosulnak elénk. Így történt ez tegnap is. Hivatalosak...
január 11 Hírek
Izgalommal telve ébredtem ma reggel. Ebédnél már kicsit összerándult a gyomrom, de ezzel más is így lenne, ha oly veszélyes kalandra vállalkozna, mint ma én. Hivatalosak vagyunk az Esküvő...
január 07 Hírek
Újévi koncertre invitáltak bennünket a hétvégén Szabadkígyósra, s mivel vágytunk némi lazább szórakozásra, természetesen felkerekedtünk. Klasszikus és laza? Igen. Neked sem lehet más tapasztalatod,...
december 11 Hírek
A "Korábban írtuk" sorozatunkban egy éppen 22 éve megjelent írást ajánlunk figyelmetekbe. A békéscsabai FEK-be akkoriban egy kiállítás erejéig ellátogatott a TV Maci, akit természetesen bábfigura...
november 26 Hírek
Megvallom, engem elsőre sokkolt a hír, mivel eddig azzal sem voltam tisztában, hogy a Mikulásnak saját építménye lenne a megyeszékhelyen. Viszont semmiképp sem vehettem kacsának – stílusosan sarki...
november 24 Hírek
A délelőtti gyermekprogramok után, melyekről tegnap beszámoltunk nektek, délután és este már nem csak kísérőként várta a felnőtteket a Csaba Center szülinapi bulija. Természetesen a mi helyünk is...
november 21 Hírek
Láttatok már Csaba Center szülinapot szerdán? Esetleg csütörtökön? Persze, hogy nem, hiszen mindig szombaton tartják, hogy a buli után másnap kialudhasd magadat! „Különleges egybeesés az idén, hogy...
november 20 Hírek
Nem hiszitek el, már megint színházban voltam. Veszélyes ez, mert-előbb utóbb azt fogjátok gondolni, hogy kultúrlény volnék! Pedig kedves ismerőseim...? És hát ugye nem csak a büféig jutottam el,...
november 01 Hírek
A Ladics-házba megérkezvén egyértelműen jeleztük jöttünk szándékát, miszerint meghívót kaptunk Ladics-tárgyak átadására, de a recepción ülő tanárnő olyan szuggesztíven és átéléssel beszélt a...
október 31 Hírek
A ránézésre jórészt nyugdíjas közönség nagy meglepetésére felcsendült a zongorán a „Süssünk, süssünk” Bartók Gyermekeknek című ciklusának első kötetéből. Miközben csodásan zengett a zongoramuzsika a...
október 29 Hírek
Ilyentájt minden évben unalmasan hangzik el valamely ismerősünk szájából: "Nálunk nincs Halloween, nálunk Mindenszentek van." Én pedig határozottan állíthatom, hogy még gyermekkoromban is...
október 27 Hírek
Szombaton kolbászgyúró versenyt is rendeztek a Csabai Szlovák Vásáron, ahová szokásunkhoz híven kicsit korán érkeztünk. A segítők még pakolták a padokat és a vájlingokat, a sátrak alatt pedig az...
október 24 Kék Bolygó
Ifjúkoromban sokat jártam a Békés környéki tájat. Túráztam, olykor horgásztam és sok esetben fotóztam. Megviselt negatívok őrzik ezek emlékeit, valamint a leharcolt ZENIT 12XP. Az elmúlt években...
október 23 Hírek
Nemzeti ünnepeinken, mint a main is, általában eluralkodik rajtunk a politika, s szónokaink megszólalásait legtöbbször ez hatja át. Gyulán viszont rendszerint figyelnek arra is, hogy valamilyen...
október 19 Hírek
Régi kapcsolatom van ám Patkó Bandival. Lehettem úgy 17 éves, ültünk Hegedűsnével – aki akkor még egyszerűen „anyu” volt – a konyhában, s együtt füleltük a Bécsből hozott Tobishi kazettás magnót....
október 16 Hírek
De hogyan is történt? OK, elmesélem, úgyis szeretem magam égetni. Reggel megérkeztem a színházhoz. Lenyomtam a nagykapu kilincsét a megszokott módon (mármint ahogy azt huszonötéve megszoktam),...
szeptember 29 Hírek
Onnan folytatnám, ahol a minap félbehagytam. Csütörtökön egy estélyre voltunk hivatalosak a kastélyba. Melyik kastélyba? Természetesen a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyba. Persze, persze, a múltkor...

Videó ajánló