SPLASH! – a Fővárosi Nagycirkusz előadása

Tudtuk, hogy fantasztikus két nap vár ránk, hiszen a Fővárosi Nagycirkusz előadásai minden alkalommal rendkívüli élményt nyújtanak, jegyet venni a megelőző napokban már képtelenség. A Szarvasi Vízi Színház minden mozdítható székét elővarázsolták a leleményes munkatársak, de így is kevésnek bizonyult.

“...arra a döntésre jutottunk, hogy a létesítmény eredeti funkciójánál szélesebb célközönséget lesz képes megszólítani azzal, ha magas szintű szolgáltatásokkal Közép-Európa legmeghatározóbb, legnépszerűbb vizes komplexumát építtetjük fel a Fővárosi Nagycirkusz helyén. Várjuk szeretettel a nagyközönséget az újonnan nyíló strandfürdőben!” - e sorok írója is megdöbbenten olvasta a hírt, amiről szerencsére gyorsan kiderült hogy április bolondját csináltak sokunkból, a hír a Fővárosi Nagycirkusz nyári bemutatóját harangozta be, gyorsan kiderült, hogy ez csak az új SPLASH! – Vízicirkusz – Swing a víz fölött című előadásuk bevezető kampánya, aminek középpontjában a víz áll, így a létesítmény vízicirkusszá avanzsált.

Megszokott a Szarvasi Vízi Színházban, ha a Fővárosi Nagycirkusz lép fel, az első nap a “lejáró-próba”, hiszen a székhelyen bemutatott előadást a helyszínre kell “szabni”, beállítani a fényt, hangot, apró trükkökkel kitalálni, hogyan tudják eltakarni a következő jelenet beállítását, mindenkinek tudnia kell, pontosan hol álljon, hogy másnap az élmény teljes legyen. Hát, az volt! Elképesztő, hogy két napon át a fizika összes törvényét elegánsan felrúgták a rendkívüli tehetséggel megáldott fellépők. 
Nagy élmény a próba is, csoda látni, ahogy – ugyan még fellépőruha nélkül -, de a szemünk előtt megszületik az előadás. Nagyszerű dolog belepillantani, mennyi apró részletre kell figyelni ahhoz a rendezőnek – Fekete Péter igazgató úrnak – hogy teljes értékű legyen az, amit másnap láthat a közönség. Hányszor kell újra lejárni, ki hol legyen pontosan, mit világítson meg a technikus, hol álljon az énekes. Szakszavak repkednek: “a fényt ide kérem”, “sokkal több hangot akarok”, , közben angolul beszél az egyik fellépőhöz. S mindezt türelemmel, udvariasan, mindig kér, sohasem parancsol. Fekete Péter pontosan tudja, hogy háttér nélkül nincsen színház, nincs előadás. Ha az ügyelő, a hangosító, világosító, de mondhatnánk a jegyárusítót, a gépkocsivezetőt is, nem teszi a dolgát, az egész elbukhat. Gyönyörű példája volt a próba arra, hogyan működhet egy színház. 

 

S hogy mindezt lehet-e még fokozni? Hát persze, hogy lehet!
Fekete Péter rendezései messze túlmutatnak a megszokott cirkusz-művészeten, nem elégszik meg a puszta szórakoztatással, A Fővárosi Nagycirkusz nyári műsorában kalandos időutazáson vehettek részt a nézők. Az 1920-as éveket idéző előadáson szólt a swing, a jazz, a charleston, a felszabadult örömé, a táncé volt a főszerep.
A SPLASH! nemcsak cirkuszi show volt, hanem felejthetetlen élmény is, tele örömmel, csodával, nevetéssel és az 1920-as évek felejthetetlen hangulataival, miközben a cirkusz is olyan utakra merészkedett, ahol eddig még nem jártunk: a műsor káprázatos és pazar,kiegészülve artistákkal, táncosokkal, élő zenekarral, bohóccal és beszélő papagájjal? A SPLASH! az 1920-as évekbe repítette a nézőket, amely a felszabadult öröm, a tánc, az életigenlés, a felejthetetlen bolondozások, a szabadjára engedett fantázia és határokat nem ismerő kreativitás évtizede volt. Egy olyan korszak, amikor az érzések szenvedélyesebbek, az élmények erősebbek, a gondolatok temperamentumosabbak voltak, mint bármikor máskor.

S hogy ki mindenki vett rá bennünket, hogy legalább fél estén át elfelejtsük becsukni a szánkat? Varázslatos artistaszámok, kiváló bohócok, különleges kutya- és papagáj idomár fellépők:

VALENTINO TOGNI BOUGLIONE handstand (Franciaország)
ALESSIO FOCHESATO papagáj, tukán szám (Olaszország)
CONSTELLATION (ALEXEY ERMILOV, ALIKHAN ALIKHANOV, ANFISA ALIKHANOVA, ANTON BUTUZOV, IANA ALIEVA, IANA SHCHERBINA, MAXIM NOVIKOV, ULIANA SUMAROKOVA, ZAUR ALIEV) magasdrót (Oroszország)
”OLD CIRCUS” SCHOOL UKRAINE (Ukrajna)
FEHÉRGYARMATI ADRIENN & TÓTH GABRIELLA gurtni (Magyarország)
ANDREI PENIAEV lámpa (Oroszország)
GRUPPA ZAKHVATA (ANVAR SATTAROV, NIKOLAI KONOVALOV, POLINA RYBINA) bohóc (Oroszország)
WACKO & CO (ALEKSANDR SHUBIN, NATALIA GRUSHINA, NIKOLAI GRUSHIN, MURAD MUTALIBOV, VLADISLAV EKVIST) gumiasztal (Oroszország)
Alikhanov csoport (ALEXEY ERMILOV, ALIKHAN ALIKHANOV, ANFISA ALIKHANOVA, ANTON BUTUZOV, IANA ALIEVA, IANA SHCHERBINA, MAXIM NOVIKOV, ULIANA SUMAROKOVA, ZAUR ALIEV) perzs (Oroszország)
IRINA PANKINA kutyaszám (Oroszország)
ALDANA ABDULLAEVA hulahopp (Oroszország)

Konferansziék, énekesek: Misurák Tünde, Gábor Anita, Szakál-Plósz Titanilla, valamint a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola cirkuszművész-konferanszié szakos hallgatói: Baranyai Vivien Kitti, Benedek Viktória, Bogdán Anna Barbara, Horváth Róbert, Mohácsi Viktória Mária

Zenei vezető: Szakál László Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett

Zenekar: Babindák István (klarinét és alt szaxofon, Bálint Károly (zongora, Duka Tibor basszusgitár, Fehér Géza (gitár, Földesi Attila / Adamecz József (dob és ütőhangszerek, Oláh Antal (szoprán és tenorszaxofon, Pípis Zoltán (trombita, Román Iván (hegedű)

Koreográfus, Balettkarvezető: Fejes Kitty

Balettkar: Bodó Zsombor, Buzás Réka, Dévai Fanni, Dobai Karina, Farkas Kámea, Gerber Kristóf, Lovász Barnabás, Lovász Réka, Menyhárt Enikő, Szöllősi Gréta, Tokodi Dániel, Ureczky Lilien

Porondmester: Varga László

Porondosok: Babicz János, Babicz Mihály, Dóczy Dániel, Haradza Semen, Kovács Attila, Markovics Alex, Nagy Máté

Rendező: Fekete Péter Jászai Mari-díjas érdemes művész

Az előadást óriási tapsvihar jutalmazta, tegyük hozzá, megérdemelten. Nagyon-nagyon szeretnénk a következő nyáron is látni a Fővárosi Nagycirkusz előadását.

SzJ

cirkusz 7

 

cirkusz 10

 

cirkusz 11

 

Ha máskor is szeretnél hasonló híreket olvasni, tudod mi a teendőd?!

Friss

A IV. Viharsarki Rockfesztivál idén három napon keresztül, augusztus...
Tudtuk, hogy fantasztikus két nap vár ránk, hiszen a Fővárosi...
Augusztusban is változatos programokkal várja a látogatókat Gyula. A...
A „Békési Nyár” programsorozat utcabállal folytatódik, pénteken 19...
Alaposan megtréfálta az időjárás a Szarvasi Vízi Színház közönségét,...
Augusztus 16-án ismét élettel és illatokkal telik meg a Gyomaendrődi...
2025. július 30-án, szerdán 19:00 órától különleges irodalmi előadás...
Szarvas festői környezetében, a Holt-Körös partján rendezik meg az...
Augusztus másodikán, Keszthelyen zárul az idei Fülesbagoly...
A Munkácsy Mihály Múzeum 2025. november 8-án újból megrendezi a...

Galéria ajánló

Kedvenceink

május 10 Hírek
Ezen a hétvégén rendezik Gyulán a hagyományosnak számító Gyulai Virágok Fesztiválját. Szombat reggel felkerekedtünk, s mi is körülnéztünk a pompás standokon, s mint az fotóinkból kiderül, ez a...
március 30 Hírek
Hazafelé robogtunk a négysávoson. Teljes nyugalommal hallgattam a kedvenc podcastomat, amikor Ildikó kérdése törte meg a „csendet”: - Meg sem kérdezted melyiket választottam! Na, erre a kérdésre nem...
március 23 Hírek
Szombaton változatos programokkal várta a látogatókat a szülinapos Almásy-kastély. Mi a Tacskótalálkozón jártunk, melyet már negyedjére rendeztek meg. Interjút kértünk több rövidlábútól is, de...
január 31 Hírek
Buliztam már Kádárékkal, tomboltam Kádár Ferenc dévaványai pásztorember dalaira, muzsikáltam is azokat, de eddig a Kádár famíliával kapcsolatban a POP műfajban nem kellett megmerítkezzek. Eddig...
január 29 Hírek
Kíváncsi vagy rá miért? Megszokhattad már, hogy a mi életünk Ildikóval kalandos. A leghétköznapibb történések is megoldandó faladatként tornyosulnak elénk. Így történt ez tegnap is. Hivatalosak...
január 11 Hírek
Izgalommal telve ébredtem ma reggel. Ebédnél már kicsit összerándult a gyomrom, de ezzel más is így lenne, ha oly veszélyes kalandra vállalkozna, mint ma én. Hivatalosak vagyunk az Esküvő...
január 07 Hírek
Újévi koncertre invitáltak bennünket a hétvégén Szabadkígyósra, s mivel vágytunk némi lazább szórakozásra, természetesen felkerekedtünk. Klasszikus és laza? Igen. Neked sem lehet más tapasztalatod,...
december 11 Hírek
A "Korábban írtuk" sorozatunkban egy éppen 22 éve megjelent írást ajánlunk figyelmetekbe. A békéscsabai FEK-be akkoriban egy kiállítás erejéig ellátogatott a TV Maci, akit természetesen bábfigura...
november 26 Hírek
Megvallom, engem elsőre sokkolt a hír, mivel eddig azzal sem voltam tisztában, hogy a Mikulásnak saját építménye lenne a megyeszékhelyen. Viszont semmiképp sem vehettem kacsának – stílusosan sarki...
november 24 Hírek
A délelőtti gyermekprogramok után, melyekről tegnap beszámoltunk nektek, délután és este már nem csak kísérőként várta a felnőtteket a Csaba Center szülinapi bulija. Természetesen a mi helyünk is...
november 21 Hírek
Láttatok már Csaba Center szülinapot szerdán? Esetleg csütörtökön? Persze, hogy nem, hiszen mindig szombaton tartják, hogy a buli után másnap kialudhasd magadat! „Különleges egybeesés az idén, hogy...
november 20 Hírek
Nem hiszitek el, már megint színházban voltam. Veszélyes ez, mert-előbb utóbb azt fogjátok gondolni, hogy kultúrlény volnék! Pedig kedves ismerőseim...? És hát ugye nem csak a büféig jutottam el,...
november 01 Hírek
A Ladics-házba megérkezvén egyértelműen jeleztük jöttünk szándékát, miszerint meghívót kaptunk Ladics-tárgyak átadására, de a recepción ülő tanárnő olyan szuggesztíven és átéléssel beszélt a...
október 31 Hírek
A ránézésre jórészt nyugdíjas közönség nagy meglepetésére felcsendült a zongorán a „Süssünk, süssünk” Bartók Gyermekeknek című ciklusának első kötetéből. Miközben csodásan zengett a zongoramuzsika a...
október 29 Hírek
Ilyentájt minden évben unalmasan hangzik el valamely ismerősünk szájából: "Nálunk nincs Halloween, nálunk Mindenszentek van." Én pedig határozottan állíthatom, hogy még gyermekkoromban is...
október 27 Hírek
Szombaton kolbászgyúró versenyt is rendeztek a Csabai Szlovák Vásáron, ahová szokásunkhoz híven kicsit korán érkeztünk. A segítők még pakolták a padokat és a vájlingokat, a sátrak alatt pedig az...
október 24 Kék Bolygó
Ifjúkoromban sokat jártam a Békés környéki tájat. Túráztam, olykor horgásztam és sok esetben fotóztam. Megviselt negatívok őrzik ezek emlékeit, valamint a leharcolt ZENIT 12XP. Az elmúlt években...
október 23 Hírek
Nemzeti ünnepeinken, mint a main is, általában eluralkodik rajtunk a politika, s szónokaink megszólalásait legtöbbször ez hatja át. Gyulán viszont rendszerint figyelnek arra is, hogy valamilyen...
október 19 Hírek
Régi kapcsolatom van ám Patkó Bandival. Lehettem úgy 17 éves, ültünk Hegedűsnével – aki akkor még egyszerűen „anyu” volt – a konyhában, s együtt füleltük a Bécsből hozott Tobishi kazettás magnót....
október 16 Hírek
De hogyan is történt? OK, elmesélem, úgyis szeretem magam égetni. Reggel megérkeztem a színházhoz. Lenyomtam a nagykapu kilincsét a megszokott módon (mármint ahogy azt huszonötéve megszoktam),...
szeptember 29 Hírek
Onnan folytatnám, ahol a minap félbehagytam. Csütörtökön egy estélyre voltunk hivatalosak a kastélyba. Melyik kastélyba? Természetesen a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyba. Persze, persze, a múltkor...

Videó ajánló