Megérthetitek, nem volt más választásom, ugyanis ekkor volt a "Viráglányok Éjszakája". Kettecskén ellátogattunk a Magyar Jazz Szövetség és a Meseházi Alapítvány jazzfesztiváljára, mely a 35 éves Meseház ünnepi sorozatának részeként került megrendezésre.
Ildikó kíváncsi volt a muzsikán túl a Meseházra is. A látványtól leesett az álla:
Bizony, jól látod. Ez a Lencsési Közösségi Ház. Sajnos a késő nyári idő nem volt tovább kegyes velünk. A viharos időjárás a hétvége egyéb programjait is alaposan átrendezte, így a Viráglányok is kénytelenek voltak fedett helyre húzódni. Szerencsés volt ez a kis variálás a szervezők részéről, ugyanis az érdeklődés jelentős volt, a Meseház szűk helyiségeiben a közönség csak váltva tudott volna jelen lenni.
Az ígéret a beharangozóban ez volt: „Jazz-koncertek Schéner Mester motívumaira”
Schéner Mihály "Viráglányai" már számos művészt megihlettek, köztük Ágh Istvánt is. De ha érdekel a téma, teljes kötetet is találhatsz a neten "Schéner Mihály virágtára" címmel. Épp ideje volt tehát, hogy zenei párhuzamokat is felfedezhessünk.
Elsőként Kollmann Gábor szólt néhány szót a közönséghez. Elmondta, hogy a Magyar Jazz Szövetség örömmel támogatta a fesztivált, mivel kiemelkedőnek tartják a meseházi műhelymunkát. Gábor fürgén távozott, mely érthető. Később még zenészként is viszontláthattuk.
Természetesen Veres Kriszti is köszöntötte házigazdaként a hallgatóságot. Ti is látjátok a szorongatott mappáján a Viráglányt?
KONCERT
A koncertfolyamot a KELEMEN ANGELIKA JAZZ QUARTET kezdte.
Kelemen Angelika – ének, Dorogi Ákos – zongora, Gayer Ferenc – bőgő, Jeszenszky György – dob
Persze a beállásnál mindenki is a színpadon volt, ahogy az ilyenkor lenni szokott, én pedig bőszen számoltam a létszámot. Egyszer már csak-csak elhittem, hogy öt főből is állhat egy quartet, de aztán egy szempillantás alatt beállt az általánosan elfogadott négyes létszám.
A fekete kávét („Black Coffee”), nehogy bealudjon, már a koncert elején megkapta a közönség. Az együttes elsősorban jazz standardeket dolgoz fel. Azt a fajta dallamos muzsikát játszották, ami számomra talán a legkedvesebb. Saját elhatározásból általában olyan felállást választok, amiben hegedű is megszólal (mily véletlen), de ezzel a hangzással nagyon meg lehet barátkozni. Az énekesnő tökéletes intonációval, búgó hanggal énekelt. És ami a leg szembe-, illetve fülbetűnőbb volt, ahogyan a dobos megfeszítette a ritmust a „Black Coffee” zongoraszólója alatt. Nem tudom ismeritek-e ezt az érzést, melyet megfogalmazni nem könnyű. Ilyenkor a kíséret kissé sem sietős, kapkodó, leginkább azt lehetne mondani, hogy a „kettő” mindig egy kicsit feszesen „megkésik”. Persze ez megtévesztő kifejezés. Ez véletlenül sem késés, ettől lesz kifogástalan, alázatos a muzsika. De értitek ti ezt, nem ragozom tovább. A bőgős, Gayer Ferenc játékát pedig nem lehet szó nélkül hagyni. Virtuóz játéka mellet is nagyon figyelmes volt, néha már feleselt a bőgőn az énekesnő hangjával.
Rövid átállás…
Következett az URBÁN ORSI GROUP
Urbán Orsi – ének, Kollmann Gábor – szaxofon, Birta Miklós – gitár, Hárs Viktor – basszusgitár, bőgő, Banai Szilárd – dobok
Folytatódott a varázslatos hangulat. Urbán Orsiék talán egy kicsit „fiatalosabbra” vették a figurát, olykor még némi pop-os beütést is felfedezni véltem.
A "NARDIS" eredetileg Miles Davis kompozíciója. Magamtól persze nem lennék ilyen okos, erről is Orsi beszélt, mint az egyéb teóriákról melyek a dalhoz kapcsolódnak. A dal címére nincs igazi egzakt magyarázat, van, aki valamely titkos USA haderő elnevezéséhez köti. Én nem tudom így utólag megmondani, hogy e miatt, vagy csak a mély basszusoknak köszönhetően, de az egész szám alatt bizsergett a hátam a szék támláján.
Megtudtuk azt is, hogy a „Sugar” című számról a kollégák így vélekednek: „az is mehet”.
Hogy kicsit a családi életünkbe is beavassalak benneteket, Ildikónak – tudjátok, aki az elején még a Meseházba készült – a gitár szólók jöttek be igazán, nekem pedig a szaxofonjáték tetszett.
NAGY EMMA QUINTET
Nagy Emma – ének, Cseh Péter – gitár, Dénes Ábel – nagybőgő, Pozsár Máté – zongora, Klausz Ádám – dob
BAJBAN VAGYOK! Ez sajnos nem egy dalcím, hanem e sorok írásakor a lelkivilágomat mutatja be. Leszögezném. Én le tudok borulni a hangszeres képességek nagysága előtt, s a formáció tagjai ebből a szempontból nem szenvednek hiányt, ám ezt a tudást számtalanféleképp fel lehet használni. Biztos bennem van a hiba, bizonyára nem vagyok jazz-szakértő (ez a valóság), de én nem találtam magyarázatot arra, ami itt következett. Az átszerelés alatt még bizakodó voltam. Szemlélődtem, felfedeztem, hogy a bőgős vonóval is készült. Reméltem, új hangszíneket ismerünk meg. A hangbeállás, már kicsit „gyanús” volt, Veres Bandi figyelmét külön felhívta a zenekar, hogy lesz rendesen hangerő, majd elhangzott az „Akkor most tényleg elkezdjük, igazából.” mondat.
Sokat agyaltam azon, hogy megfogalmazzam-e véleményemet arról, hogy ezután mit is hallottam, de úgy döntöttem, egy ilyen szép estének a leírását nem csúfítanám el. Azt a megoldást választottam, hogy alább felsorakoztatom a koncert alatt készített szikár jegyzeteimet, úgy ahogy a jegyzettömbömbe kerültek (csak a nyelvi hibákat javítottam):
- Az első szám ballada-szerűen kezdődött. Pszichedelikusabbra számítottam
- Alig telt el egy perc, beváltak a számításaim
- Mindenki ellentmondást nem tűrően játszik a hangszerén
- Ha akarom, felfedezhetek keleti párhuzamokat, de ehhez több tudatmódosító szer kell
- Konstruált, kevés szabadság a zenészeknek improvizációra
- Bújják a kottát
- Mindenki magára figyel
- Csak forték vannak
- Mintha egyszerre szólózna mindenki
Ezt, amennyiben megbocsájtjátok, tovább nem részletezném. Őszintén szólva a 10 óra engem már máshol talált.
VENDÉGLÁTÓINK
Semmiképp sem szeretném, ha írásom ebben a hangulatban záródna, hiszen az este összességében szuper volt. Vendéglátóink részéről a szervezés tökéletes, s mivel ugye „ízlések és pofonok”, bizonyára akadt olyan hallgató, aki az utolsó zenekart is nálam jobban élvezte.
Nem feledkeznék meg a hangtechnikáról sem. Veres Bandiék tökéletes munkát végeztek, s meg is küzdöttek a kétszeri átállással.
Jövünk máskor is, ráadásul plusz két okunk is van rá: Ildikónak meg kell néznie a Meseházat, s talán Jim Morrisont is megláthatjuk indiántáncot lejteni!
Szöveg, fotó: Sanyika
Viráglányok Éjszakája - Meseház
