Az elekiek egyik népszokásokban igen gazdag időszaka a farsang. Ekkor zajlanak a különböző nemzetiségi bálak is, a román, a német, a cigány és a magyar bál. A farsang, mint tudjuk, vízkereszttől (január 6.) hamvazó szerdáig terjedő időszakot jelenti, s babonákban, szokásokban leggazdagabb az utolsó három napja. Így van ez Eleken is.

Legjelentősebb eseménye a húshagyókeddi felvonulás, mely kezdetben a német lakosok hoztak be a városba, s az idők folyamán a település minden lakosának, nemzetiségtől függetlenül sajátja lett, olyannyira, hogy 30 ével ezelőtt, amikor német ember nem akadt a felvonulás megszervezésére, akkor egy román nemzetiségű lakos, Gál György vette a vállára a szervezés minden nehézségét, de ezzel együtt egy gazdag és igen régi hagyomány továbbéléséről gondoskodott. (Gál György saját elmondása szerint 1970 óta szervezi a felvonulásokat, s már előtte is egy román lakos szervezte, bár neki német felesége volt.) Az elekiek farsangja egyik reprezentatív példája lehet a különböző nemzetiségű népek kulturális együttélésének és egymásra hatásának, hiszen egy olyan népszokásról van szó, melynek helybeli megteremtői a németek, továbbvivői a hagyományörző románok, résztvevői pedig, nemzetiségtől függetlenül Elek lakosai, s mindez Magyarországon, magyar környezetben zajlik. Így aztán a szokásban keverednek a német, román és magyar elemek.

Az eleki farsang történetében két szakaszt különíthetünk el, a II. Világháború előtti ún. régi farsangot és a Világháború után felújításra kerülő újabb farsangot. A kettő között sok hasonlóság, de egyben különbség is akad. (Mester Gy. 1976)

A farsangi felvonulás menete 45 előtt:

A régi farsang keddjén sokszor 4-5 csoport (melynek alapját a baráti társaságok képezték) is felvonult a településen. Reggel nyolc óra körül történt a gyülekező, abban a kocsmában, ahol előzetesen megbeszélték, ahova leggyakrabban jártak bálozni. A jelmezeket ott vették föl, s ott is öltöztek vissza a felvonulás végeztével. A farsangolók csak nős férfiak lehettek. Jelmezként általában női ruhát vettek, az álarc azonban kötetlen volt, csak az arc eltakarására törekedtek. ?A menetnek hagyományos rendje volt, melynek magját az álarcosok, az adománygyűjtésre szolgáló szekerek, és egy keréken forgó bábu pár, Hansl és Gretl alkották. Az élen 2-4 lovas haladt magyaros öltözetben. A lovasok után közvetlenül következett egy oldaldeszkás kocsi berendezése kocsmát jelképezett. Ezen a kocsin helyezték el a boroshordókat, melybe az összegyűjtött bort öntögették.? (Mester Gy.: Farsangi népszokások Eleken) A farsangolók minden háznál megálltak, s a következő köszöntő szöveget mondták: Huju fa?ing krapa rauz! Odr ix ?lox air fenstr rauz!

Többé-kevésbé állandó jelmezei voltak a farsangnak a kereplős ember, a tülkösök, a pléhdudások, kürtösök, illetve a medve és táncoltatója. Egy-egy utcasarkon megállva zenéltek és táncoltak a járókelőkkel. A menet végén haladt a kanász, karikás ostorral, aki a sapkájába fácántollat dugott. A felvonulás után, este batyusbált rendeztek.A háború előtti időkben még külön farsangjuk volt a fiataloknak és gyerekeknek is. A farsangi felvonulások mindkét háború alatt elmaradtak, sőt a második világháború után csak a hatvanas években újították föl. A főbb jegyek megmaradtak, de sok eltűnt és újak is kerültek bele. Csak egy felvonuló csoport van, s korosztálytól, nemtől függetlenül bárki részt vehet benne. Megszűntek az állandó jelmezek is, s az induló helyszín nem a kocsma, hanem Gál György lakóháza. A fenti ismertetésből kitűnik, hogy már a háború előtt is keveredtek a különböző elemek a szokásban. A farsangi felvonulásban a toll, a bábu-pár Hansl és Gretl (a mai napig így nevezik), illetve maga a köszöntő-adománykérő szöveg német elemnek tekinthető. A kanász, és a magyaros öltözetű lovasok pedig magukért beszélnek. (Mester Gy. 1976.) Legjelentősebb mégis, hogy az eredetileg német szokás mára már mindenki farsangja lett, nemzetiségtől függetlenül mindenki részt vesz benne, a köszöntő, adománykérő szövegeket leginkább magyarul mondják, bár véleményem szerint ez nem az egyes népcsoportok kultúrájának egymásra hatásából fakad, hanem a magyar kultúra felszívó hatásának következménye