Nézem a fehérre festett arcot, finoman vöröslik a száj, szépen formált szemöldökök alatt nagyra nyitott, tiszta szemek. Friderika!
Túl vagyunk rajta!
Újra olvasom mit is igért a programfüzet, Békéscsaba, Városházi Esték 2002:
"...az egyik legszebb hangú magyar énekesnő...különös zenei világ...őszinte szöveg szeretetről, emberi boldogsagról..."
Túl vagyunk rajta!
Volt zene, volt szépen használt énekhang, volt tapsolás, zenére dülöngélés.
Ez rendben is lenne, hiszen ezért mentünk.
A baj velem lehetett. Miért éreztem kinosnak, hogy a szél kavarta kottákat kapkodó vonósnégyesen nevettette a közönséget. Miért figyeltem a negédes, bugyuta mondatokra? Miért szorult idegesen össze a gyomrom, amikor egy-egy dal között már sokadszorra közölte, az érdekli miért vagyunk itt a Földön?
Talán el kellene mennem még egy koncertjére, hogy megtudjam...de valahogy nincs kedvem.
Bajusz László