2004. november 29-én (szombaton) délután  a Békéscsabai Ifjúsági Ház adott otthont a Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége által rendezett IV. Civil Kulturális Börzének.

Az immár hagyománnyá vált rendezvény az idén is a közösségi kultúrát és a dél-alföldi régióban található értékek bemutatását tűzte ki célul.

Ezen a napon a résztvevő civil szervezetek kiállítás és színpadi fellépés formájában lehetőséget kaptak sokszínű tevékenységük bemutatására.

A szövetség elnökének Gólya Pálnak , továbbá Várkonyi János festőművésznek  és  Mlinár Pál koreográfusnak  megnyitó beszéde után kezdetét vette a tartalmas műsor, melynek keretében a  közönség hallhatott szavalatot, magyar és szlovák népdalokat, musicalokat, operetteket, gitár szólót, láthatott felnőtt és gyermek néptáncosokat is. Az együttesek és szólisták közül nagy sikert aratott a Dobozi Népdalkör és a békéscsabai Hétpróbás Néptánciskola. Az előadást tombolahúzás színesítette, melyre az értékes tombolatárgyakat a Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége és a szövetség tagszervezetei ajánlották fel.

A produkciósorozat ideje alatt a kiállítótérben 15 békéscsabai és Békés megyei civil szervezet életébe, tevékenységébe nyerhettek bepillantást az érdeklődők tablókon, albumokon, szórólapokon keresztül.

A Civil Kulturális Börze kísérő programjaként szintén ezen a napon délelőtt került megrendezésre a Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége és az EGYENSÚLY Szabadidő Klub Egyesület közös fórumára, melynek fő témája a szenvedélybetegségek megelőzése, a szenvedélybetegek gyógyítása és utógondozása. A jelenlévő szenvedélybetegekkel foglalkozó és  szociális civil szervezetek bemutatták 2004. évi programjaikat, valamint megemlékeztek az A.I.D.S. Világnapjáról és a Szociális Munka Napjáról is. A program folytatásaként  a téma iránt érdeklődők egy úgynevezett ?beszélgető sarokban? kaphattak választ felmerülő kérdéseikre Dr Dandé Katalin főorvostól, Vaszkán Erzsébet szociális titkártól a gyulai Pándy Kálmán Kórház addiktológiai osztályának munkatársaitól valamint Fekete Csabától az Alkoholizmus Ellenes Klubok és Egyesületek Országos Szövetségének elnökétől.

A IV. Civil Kulturális Börzét és a szenvedélybetegekkel, betegségekkel foglalkozó fórumot  Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kisebbségi  Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága, valamint Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága, továbbá az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium , illetve a Békéscsabai Ifjúsági Ház és Általános Társaskör támogatta.

A nap záró akkordjaként  a Party Étteremben  zenés  Civil Gálán ? Vacsoraesten ehettek , ihattak, szórakozhattak a résztvevők. A talpalávalót a Bajczer Zenekar szolgáltatta.

 

Takács Mariann
Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége titkár