avagy mi a közös Bösendorfer és Beckham nevében a kezdőbetűn túl?
Előhang: Gyerekkoromban a nappaliban állt egy öreg zongora, a klaviatúra fölött ütött-kopott felirat: Bösendorfer tanítványa PLEBAN NÁNDOR. Ha ma készítené a mester a hangszert, bizonyára így festene a felirat: BÖSENDORFER tanítványa Pleban Nándor. Látszólag ugyanaz, mégis micsoda különbség!
A bosszúság lényege: Lévén George Best tündöklése óta kisebb-nagyobb intenzitással a Manchester United szurkolója, mindenre felfigyelek, ami róluk szól. Néhány hete az egyik lapban megjelent, hogy könyv készül David Beckhamről, illetve arról a jelenségről, amit az ő pályájával lehet leginkább bemutatni. A tudósítás érdekes megállapításokat idézett a készülő könyvből, arra gondoltam: jó lenne megszerezni, bár angolul nem igazán tudok. Nagy volt az örömöm, amikor nemrég megjelent a könyvesboltok polcain egy könyv, amelynek csak ennyi a címe: Beckham. A szerző Odze György, ebből nyilvánvaló volt, hogy nem a brit könyv magyar kiadását tartom a kezemben, hanem a magyar sajtó berkeiből nyomdába került művet. Belelapozván néhány sorozat fotóra bukkantam, igazi csemegének ígérkezett a dolog, leszámoltam hát az árát: 1400 forintot.
Eddig az öröm. Otthon egyre csalódottabban, majd egyre nagyobb felháborodással olvastam Odze eszmefuttatásait. Nem vagyok egy futball-lexikon, de a könyvben olyan ténybeli hibák hemzsegnek, amelyek kimerítik az olvasóval szembeni gátlástalan pimaszság és a műfajjal szembeni igénytelenség netovábbját. A nyelvtani, helyesírási és sajtóhibákhoz pedig hozzászoktunk ugyan a piacosodott könyv- és újságtermelésben, ám Odze úr könyve rekordot dönthet e téren is. Összecsapott, hanyag, hiteltelen, nemhogy stílusbeli értékeket, de még gondosan ellenőrzött tényeket sem tartalmazó iromány. Ám ami mindezeknél is felháborítóbb: Odze és kiadója, a Saxum becsapta a fogyasztót! Ha egy hűtőpultnál fagyasztott gyümölcsöt vásárolunk, s a dobozon élénkpiros málnaszemek és ?Málna? felirat virít, bízvást remélhetjük, hogy odahaza, a doboz felnyitásakor nem pöszmétét találunk benne, közte egy-két pirosló málnaszemmel. Ha mégis így történne, jöhet a panaszkönyv, a reklamáció, és a fogyasztóvédelem. De ki védi meg a kulturális javak egyre csalódottabb fogyasztóit? (Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy egy futballkönyv nem kultúra: igenis az! Tizenévesek ezrei szurkolnak, nézik a meccseket, olvassák a kiadványokat és gyűjtik a fotókat, posztereket.) Odze könyvének címlapján és hátlapján Beckham-képek, a címe is ennyi: Beckham, ám a népszerű brit középpályásról a könyvnek jóformán egyharmada szól. És sajnos, az is lehet, hogy még ez a szerencse. Ebből a szűk egyharmadból ugyanis David Beckhamről megtudtuk, hogy kisfiús mosolya van, sokat edz, szereti a feleségét és a gyerekeit, viszont kerüli a nyilvánosságot. (Mely utóbbi egyszerűen nem igaz: Becks az egyik legjobban sajtózó angol futballsztár.) Innen-onnan felcsípett pletykamorzsák, történetek, melyek egy részéről nem derül ki, hogy milyen forrás áll mögöttük, anekdoták, amelyeknek az igazságtartalma az egyéb, bárhonnan visszaellenőrizhető tényekkel való bánásmód fényében legalábbis megkérdőjelezhető. A könyv fennmaradó részét a szerző elmélkedései töltik ki a MU és az angol focivilág ügyeiről, a leginkább hangsúlyos rész pedig az 1958-as müncheni tragédia. Nomármost, a címlap alapján nem erre számít az ember, de üsse kő! Végül is a Manchester United is érdekes, nem igaz? (Lásd: A pöszméte is gyümölcs, bár nem erre készültünk.) Csakhogy a tények meglehetősen laza kezelése és a fentebb már említett stílustalanság és szerkezeti kuszaság élvezhetetlenné teszi a könyvet.
Valljuk meg, nem ez az egyetlen ilyen trükkös munka a honi könyvpiacon. Egy sejtelmes történet, felkapott téma, vagy (mint esetünkben) egy bombabiztos név a címlapra, pár jó fotó, a többi oldalra meg nagyhirtelen odagányolunk valamit, rajongunk, vagy leleplezünk, tökmindegy, csak töltsük ki valahogy az előírt ívmennyiséget ? és már zsebelhetjük is be a nagy lóvét a buta néptől. Rendben, elfogadom: engem most átvertek, ki lehet röhögni. Miért nem tudtam, hogy ki az az Odze Gyuri, és miféle kiadó az, amelyik képes volt elfogadni ezt a semmitérő kéziratot?! (Ja, és miért nincs nyomdai korrektor? Jó lesz ez így is, vidékre, hülyéknek?) Legközelebb ők már nem tudnak átverni, s ha rajtam múlik, senki mást sem a környezetemben. De mégis lehetetlen állapot, hogy az ilyen-olyan szabadságjogok jegyében firkászok és kiadók bármit eladhatnak ily módon a gyanútlan polgárnak! Félreértés ne essék: nem a cenzor, hanem a lektor és a korrektor munkája hiányzik. Nem ugyanaz!
Ezen morfondíroztam, amikor eszembe jutott egy minapi találkozás egy bosszús úriemberrel. ? Megfogadtam, hogy nem nézem többet a két nagy kereskedelmi tévét ? mondja rég nem látott ismerősöm majdhogynem köszönés helyett. Kiderült: az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor egy héten keresztül képtelen volt elkapni az általa kiválasztott filmek, műsorok kezdő pillanatait. Az egyiket negyven perc késéssel, a másikat húsz perccel hamarabb indították, s ez vérig bosszantotta egykori kollégámat, aki így folytatta: Tudod, mi ebben az egészben a lehangoló pofátlanság? Hogy ezzel a gusztustalan módszerrel akarnak megfosztani a szabad választás lehetőségétől: ne kapcsolj el, minket nézz, mert nem tudhatod, mikor kezdődik a film. Ez pont olyan, mintha egy boltban csak akkor vehetnék magamnak cipőt, ha a női csizmákat is végignézem. (Nota bene: hétfőn este a királyi tévé kezdte félórával a meghirdetett időpont után a BL-magazint, terjed a ragály.)
Utóirat: Tisztelt kultúrpiaci kereskedők! Ha lehet, az legyen a doboz belsejében, ami a csomagolásán, és akkorra szállítsák az árut, amikorra ígérték. Az igazi kereskedelemben ugyanis az ilyen trükközés már régóta nem tartozik a bocsánatos bűnök közé. Ideje lenne kitalálni valamit a fogyasztók védelmére ezen a piacon is, mert esetleg elfogynak maguk a fogyasztók.
Gondoljanak arra, hogy nem mindenki szereti a pöszmétét.
írta: B. Koltai Gabriella