Mi tagadás, a Dél-Alföld csücskében élő honpolgár nincs elkényeztetve a színházi élményeket illetően, ámbátor ez többé-kevésbé bármelyik magyarországi megyére igaz lehet. A megyeszékhelyenkénti egy, azaz egy darab kőszínház akkor sem tudna minden igényt kielégíteni, ha mind optimális körülmények között működne, ettől pedig ma még meglehetősen távol állunk. Ezért is óriási a jelentősége a nyári színházaknak, fesztiváloknak vidéken, különösképp akkor, ha a fesztivál-jelleg mellett a "valódi" színház is megfelelő súllyal van jelen a programban.

A Gyulai Várszínház az egyik legrangosabb szabadtéri nyári játékszín, annak ellenére, hogy a szervezésben, a műsor összeállításában félszemmel mindig figyelni kell a kassza szempontjait is. Korábban ráadásul sokáig nélkülözni kellett a várszínpad semmivel össze nem hasonlítható lehetőségeit, s ez nem kevés fejtörést és bosszúságot okozott a színház vezetésének. Az elmúlt években aztán a belső színpadon olyan kitűnő darabokat láthattunk, mint Katona József Bánk bánja, Alföldi Róbert Shakespeare-rendezése, vagy éppen Schwajda György Himnusz című drámája, amely Taub János rendezésében, Eperjes Károly és Nagy-Kálózy Eszter főszereplésével sokáig emlékezetes marad azoknak, akik látták. Külön erénye a gyulaiaknak, hogy a zenés produkciók esetében is vezérelv az igényesség, legyen szó bár klasszikus vagy könnyű műfajról, népzenéről vagy jazz-ről. Évek óta minden nyáron találkozhat a hazai közönség határainkon túli magyar színházi produkciókkal, mint ahogy - Erkel szülővárosában talán természetes módon - egy-egy Erkel-operára is jegyet válthat a nagyérdemű. A Kolozsvári Magyar Opera társulatával közösen vállalt sorozatban olyan operáit is láthattuk-hallhattuk Erkel Ferencnek, amelyeket eddig csak egy nagyon szűk réteg ismert.

Az idei kínálatban a Gyulai Várszínház ismét felvonultatni látszik összes erényét, amellyel a szórakoztató kasszasikerektől a kísérletező kedvű magyar színházig mindent befogad és megmutat. A prózai színház három darabbal van jelen a repertoárban, egyik sem ígérkezik szokványosnak. A filmjeivel már több fesztiváldíjat nyert Sopsits Árpád Falstaff-rendezése mindenképpen izgalmasnak tűnik, hiszen a figura köré komponált korrajz bőven adhat gondolkodnivalót a ma embere számára is. (Bemutató július 6-án.) Merész vállalkozás az újabb Simonyi-ősbemutató is, hiszen sokan vagyunk, akik még ismertük a gyulai költőt, néha szinte látjuk befordulni a Hétvezér utca sarkán sétabotjával, jellegzetes fekete kabátjában és kalapjában. Papp Zoltán dramaturgiai kivonata a költő verseiből a Janus-arcú Simonyit hozza elénk, egyik arcát maga Papp Zoltán, másikat Helyei László jeleníti meg, Horgas Eszter fuvolázik, a rendező pedig most is Árkosi Árpád. A darab címe: Természetes halál, bemutató július 16-án. A Várjátékok törzsközönsége számára nem ismeretlen Vidnyánszki Attila neve. A beregszászi magyar színház rendezője ezúttal a Várszínház saját produkciójában rendezi, Csokonai Karnyóné című komédiáját. Már Vidnyánszki neve is elég ahhoz, hogy gyanút fogjunk: ezúttal nem a hagyományos Karnyónét látjuk majd, de a színlapon még három név erősíti ezt: Eperjes Károly, Gáspár Sándor és Trill Zsolt, aki itt, a Gyulai Várszínházban robbant be a magyarországi színházi világba. A darabot augusztus 6-án mutatják be, és még négy előadást terveznek belőle.

A zenés produkciók között első helyre kívánkozik a Kolozsvári Magyar Opera újabb Erkel-bemutatója, a Sarolta, július 12-én. Két nappal később ugyancsak a kolozsváriak előadásában Rossini legismertebb műve, a Sevillai borbély csendül fel. Két táncszínházi produkciót is műsorra tűztek idén Gedeon Józsefék: a Honvéd Táncszínház előadásában a Kárpát-medence cigányfolklórjával találkozhatunk június 30-án, majd július 18-án az Experidance-től Román Sándor: Ezeregy év című koreográfiáját láthatjuk. És persze nem marad el a jazz sem, július 20-án este: XI. Vár Jazz Fesztivál.

Ízelítőül elsőre tán ennyi is elég, hogy felfigyeljünk: Gyulán idén is történik valami. A következő napokban-hetekben többször és részletesebben találhatnak itt egyet-mást a többi Várszínházi programról is. Van bőven.

írta: B. Koltai Gabriella